I. Magyar Világtalálkozó

2011.06.26 22:51   

Örömmel adok hírt arról az örvendetes eseményről, hogy a 2011. június 30. és július 3. között Balatonlellén megrendezésre kerülő I. Magyar Világtalálkozón Bács-Kiskun megye bemutatkozhat másfél órában. Ez azért nagy dolog, mert az összes közül mindössze négy megye kapott erre lehetőséget, és közéjük beválasztották Bács-Kiskun megyét is. Ezen a találkozón négy napon keresztül Bács-Kiskun megye kulturális értékeit Kalocsa és környéke mutatja be és népszerűsíti.

Nagyon színvonalas, tartalmas, sokszínű és sok embert megmozgató, látványos produkcióval szeretnénk jelen lenni. A Világtalálkozóra 56 országból jönnek haza kint élő magyarok, ennyi helyre térnek vissza és viszik jó hírünket.

Fergeteges programmal készülünk, melyet elsőként Önöknek szeretnénk bemutatni.

Szeretettel várjuk a Panoráma Világklub Bács-Kiskun megyei klubjának rendezvényére 2011. június 26-án vasárnap 18 órára a Kalocsai Színházba, ahol Bács-Kiskun megye bemutatkozik címmel kerül megrendezésre soron következő rendezvényünk.

Lesz mazsorett bemutató, gyermek és felnőtt néptánc bemutató, magánének, fúvós zene, modern tánc, bemutatkoznak a kalocsai szépségverseny Panoráma különdíjasai. Dr. Magóné Tóth Gyöngyi tart élménybeszámolót a Tolerancia-díj átvételéről. A Dunapataji Népdalkör és Hagyományőrző együttes Magyarország az én hazám című műsorát is láthatják az érdeklődők. Lesznek kiállítók, kóstolási lehetőséggel. Lesz meglepetés vendég. Sok-sok tombola.

A rendezvényen lesz 500 Ft-os tombola belépő, a bevételt a Balatonlellén fellépő szereplők utazási költségére fordítjuk, hiszen a szereplők szabadidejüket, munkájukat ingyen adják, az utazási költséget viszont magunknak kell előteremteni.

Egy busznak a költsége 75.000 Ft + ÁFA. Öt busszal kell mennünk, ezt az összeget kell előteremtenünk.

Támogatást a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány számlájára gyűjtjük. Az alapítvány számlaszáma: OTP 11732040-20024987

Várjuk Önöket, jöjjenek el.

Salaczné Várszegi Mária

A Panoráma Világklub Bács-Kiskun megyei társklubjának vezetője


Programok

FELHÍVÁS

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Gazdit keresek

  Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...

VÉRADÓNAPOK

Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...

Ingyenes szűrés

A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

Ismét munkában a Gerillakertészek

Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Megvalósítás

Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...

Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!

Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

Sárkány szépségverseny

Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

  május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás