Népzenei est a Tekergő együttessel

2011.08.13 16:13    |    -mond  

A Korona étterem kerthelyiségében a folklórfesztivál óta nem hallott élő népi muzsika szólt elmúlt pénteken este. A 30 év után újjáalakult Tekergő együttes húzta a talpalávalót a vendégeknek. Mint már írtuk is előző számunkban, Bajnok József Buráló, a Tekergő együttes vezetője és barátai szeretnék újra rendszeressé tenni a városban az élő népzenés folk kocsmákat, táncházakat, népzenei esteket – ki hogy hívja.

A Korona étterem kerthelyiségében az első alkalommal bizony még tudtak volna vendégeket leültetni és a táncosoknak sem kellett kerülgetniük egymást, de az étterem vezetője, Magurainé Éva azt mondta, hogy ez a 60-65 fős létszám teljesen elfogadható nyáron, és különben is, számtalan más program volt ezen az estén a környéken. De akik ott voltunk, elmondhatjuk: sajnálhatja mindenki, aki otthon maradt. A Tekergő zenekar – tagjai: Bajnok József Buráló, Polónyi Péter, Joó Lajos, Balog Edina, Kovács Zsuzsa és Pogrányi Miki – mindent megtett a hangulatért. Kiváló zenészek, de ami a fő, látszott rajtuk, hogy örömből zenélnek, és ők is jól érzik magukat. Számomra a sok jó zenész között kiemelkedett Balog Edina, csodálatosan, valami génekben kódolt tehetséggel játszott, sokoldalú, nagyszerű zenész, különleges hanggal, és csak úgy sugárzott belőle az energia és a népzene szeretete.

Mi ugyan éjfélkor eljöttünk, de Vargáné Mák Piroskától – aki barátként szervezi, egyengeti, segíti a zenekar útját – megtudtuk, hogy a tervezettel ellentétben nem is tudták hajnali kettőkor befejezni, mert a közönségnek nagyon tetszett, volt, aki még zenélni is beállt, és ez nagy öröm az együttesnek.

tekergo_tanc_korona_340– Számtalan biztatást kaptunk, miszerint első nekifutásra ez egy teljesen sikeres este volt. Az a lényeg, hogy mi is így érezzük, és tervezzük a folytatást. Reméljük, hogy az iskolai időszakban a fiatalok közül többen itt lesznek Kalocsán, és a táncosok is könnyebben tudják egymást értesíteni, mozgósítani. Tervünk még az is, hogy a valamikori/mindenkori együttes tagokat és a néptáncot kedvelőket is bevonjuk egy-egy ilyen péntek esti kikapcsolódásba. Azt szeretnénk, ha minden hónap első péntek estéje a folkmuzsikáé lenne itt Kalocsán, a Korona Étteremben, a Tekergő együttessel – mondta Vargáné Piroska.

Sok sikert kívánunk, reméljük, hogy hamarosan újra találkozunk – mondjuk szeptember első péntekjén!

(A prímással, Bajnok József Burálóval készült beszélgetésünket következő számunkban olvashatják.)


Programok

FELHÍVÁS

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Gazdit keresek

  Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...

VÉRADÓNAPOK

Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...

Ingyenes szűrés

A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

Ismét munkában a Gerillakertészek

Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Megvalósítás

Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...

Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!

Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

Sárkány szépségverseny

Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

  május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás