Jótékony lemezlovasok
2010.11.05 21:57
A kalocsai Necromancy party szervezői – Feky és Creator – 2010. november 26-án pénteken már ötödik alkalommal rendezik meg „Jótékonysági party” estjüket. Ezúttal a hartai Glass House Dis-co ad otthont a rendezvénynek. Az idei év különlegessége, hogy nem egy, hanem három szervezet munkáját is szeretnénk támogatni. A Kék Madár Alapítványt és a Szegedi Gyermekklinikát, akik küldetése a gyógyítás, a gondoskodás, a segíteni- és tenni akarás, és az egymásnak adható legnagyobb és legfontosabb dolog: a szeretet. Azokon segíteni, akik a legrászorultabbak: a hátrányos helyzetű és súlyosan beteg gyermekeken.
Valamint a hartai közbiztonságért felelős szervezetnek is szeretnénk megköszönni több éves kitartó munkáját, segítőkészségét.
E célok támogatására kértük fel Magyarország legkedveltebb lemezlovasait, akik önzetlenül igent mondtak a felkérésre. Ők biztos ott lesznek, és mindent megtesznek annak érdekében, hogy egy különleges atmoszférájú bulit rendezzenek. Név szerint: SanFrancisco-Beat, Jay Lumen, Chriss, Shabaam, Snake Sedrick, Andrew-Boy, Feky, Creator, Dj Mika, Gergő Laci. De nem csak az ő segítségükre számítunk, hanem a Tiédre is! Gyere el, érezd jól magad, és a belépőddel támogasd a fenti célok megvalósulását.
Végül szeretnénk megragadni az alkalmat arra, hogy köszönetet mondjunk mindazon támogatónak, médiának, lemezlovasoknak, a hartai Glass House Disco-nak és minden segítőnek, akik nélkül nem jöhetett volna létre ez a rendezvény.
Köszönettel:
Fekete Zoltán (Feky) és Valach Zsolt (Creator), szervezők
Programok
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...
Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...
A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
Ismét munkában a Gerillakertészek
Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...
Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!
Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....
A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...
