Majsán lejtett a pálya

Szemüveget a bírónak

2011.11.06 09:19    |    a-  

 


Kiskunmajsa SE – Kalocsai KC 25-25 (13-11)

Kiskunmajsa, 100 néző.

Játékvezetők: Hovány István, Turák Lajos.

KKC: Kiri – Fuszenecker (1), Tóth S. (6), Mészáros (1), Perity (1), Kováts (7), Bómancz (2).

Cserék: Tóth G. (2), Iván, Halász B., Bors, Deák, Facskó (5).

Edző: Kolics János.

Kiállítások: 2 (Majsa) – 5 (KKC); hétméteresek: 12/8 (Majsa); 0/0 (KKC).

A megyei női kézilabda bajnokság hetedik fordulójában kilenc ember ellen kellett harcolniuk a kalocsai lányoknak. Legalábbis a mérkőzés egy részében a bírók is a majsai csapatban játszottak. Ha csak a büntetődobások arányára pillantunk, magáért beszélő adat...

A csapat első számú kapusa, Geiger Anett sérülése miatt itthon maradt. Helyettese, Kiri Mónika szerencsére már a mérkőzés elején bravúrosan védett, ennek és az eredményes támadásoknak köszönhetően 4-0-ra előre húzott csapatunk. Ekkor Tóth Sarolta személyes védőt kapott, így őt kifogták, innentől nehezebben tudtunk helyzeteket kialakítani. A Kiskunmajsa feljött a félidő végére, 13-11-es előnyével vonultak a csapatok az öltözőbe. Itt kell megemlítenünk, hogy a játékvezetők úgy gondolták, ők akarnak lenni a mérkőzés főszereplői, sorra hozták az elfogult, rosszabbnál rosszabb ítéleteket. Az ellenfél 12 büntetőhöz jutott, míg nekünk egyet sem ítéltek. Ez még akkor se nagyon fordulhatna elő, ha több osztálynyi különbségű csapatok játszottak volna. Kiállításokkal is jobban sújtották a kalocsai csapatot, erre a sorsra jutott az edző, Kolics János is a befejezés előtti tíz percre. Minden rosszban van valami jó – így legalább a jobb akusztikájú nézőtérről irányíthatta tovább csapatát, s a játékvezetők is magukhoz tértek. Csapatunk ekkor mutatta meg igazán oroszlánkörmeit. Az ellenfél 5 góllal vezetett, de a Kalocsa legfőbb fegyvere, az erőnlét és az állóképesség azt felőrölte. Az utolsó percekben zavaró védekezésre váltottunk. Még mindig kétgólos előnyben volt az ellenfél, mikor 25-23-as majsai vezetésnél kétszer is labdát szereztünk, leindítottunk, és a végig kiválóan, klasszis módon játszó fiatalunk, Facskó Petra a lefújás előtt 5 másodperccel kiegyenlített. Idegenben a Majsa ellen az egy pont megszerzése fantasztikus sikernek számít.

Szombaton, 12-én délután két órakor a miskei csarnokban a Jánoshalma csapatát fogadjuk. A mérkőzésen múlik – mindkét csapat csak itt szerezheti meg – az őszi harmadik hely, a lányok nagyon várják közönségük biztatását, jöjjenek minél többen! Annál is inkább, mert következő héten már csak a korábbi bajnok, jelenleg is vezető KB AUTOTEAM az ellenfél, náluk kevés reményünk lesz győzni, de most...NAGY MECCS LESZ!

 

 

Női Kézilabda Megyebajnokság

1.

KB AUTOTEAM

6

6

195-112

12

2.

Kiskőrösi Női KSZSE

6

5

1

156-91

10

3.

Jánoshalma NKSZSE

6

5

1

144-114

10

4.

Kalocsai KC

6

4

1

1

154-122

9

5.

Nemesnádudvari NKSZE

8

3

1

4

157-175

7

6.

Kiskunmajsa SE

7

2

1

4

177-175

5

7.

P & P Félegyháza

7

2

5

127-165

4

8.

Csátesz VSE

7

1

6

135-198

2

9.

PVSE Bácsalmás

7

1

6

96-189

1

 

 

 


Programok

FELHÍVÁS

A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...

A KSE közgyűlést tart

A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...

Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra

Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...

Gazdit keresek

  Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...

VÉRADÓNAPOK

Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...

Ingyenes szűrés

A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...

Színielőadás – A holdbéli csónakos

A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...

Ismét munkában a Gerillakertészek

Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...

Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!

Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...

Megvalósítás

Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...

Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!

Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...

Megyei népdalverseny Kalocsán

A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...

Sárkány szépségverseny

Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...

A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai

  május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....

Rác prélo Bátyán

A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás