Junior női kézilabda EB selejtező a Városi Sportcsarnokban
A világ élvonala Kalocsán
2011.04.18 00:21 | -r-a
A Magyar Kézilabda Szövetség a kalocsai kézilabda sport eredményeit – különösen az utánpótlás nevelés terén tanúsított tevékenységét (pl. Pünkösdi Kupa) – is figyelembe vette, amikor úgy döntött, hogy az U19-es korosztály egyik csoportjának mérkőzéseit városunk rendezheti meg. A rendezésről Sinka László MKSZ elnök és Török Ferenc polgármester már korábban megegyezett.
Április 21-23. között az aktuális világbajnok Svédország, a világbajnoki 4. helyezett Montenegro, valamint Észtország válogatottja mérkőzik Magyarországgal az EB-n való részvétel jogáért.

– Az U19-es korosztály azt jelenti, hogy 1992-ben, vagy attól később született lányok vehetnek részt a játékban – tájékoztat Szűcs László sportfelügyelő a rangos eseményről. – Az Európa Bajnokságra a négy csapatból kettő juthat majd ki. Európában több helyen zajlanak a selejtezők, ez a harmadik csoport. A mérkőzések április 21-én, 22-én és 23-án lesznek a Városi Sportcsarnokban.
– Milyen jegyárakra számítsanak az érdeklődők?
– Teljes árú jegy 1000 Ft/nap, diák-nyugdíjas 800 Ft. Lesznek bérletek is, 2500 Ft a felnőtt, 2000 Ft a kedvezményes. Sőt, családi bérletet is árusítunk, amely két felnőtt és 1 gyermek belépésére jogosít. Ez 3000 Ft-ba kerül, és a három nap összes mérkőzésére szól. Remélem, hogy sokan fognak eljönni megnézni a meccseket, mert ilyen rangos sportesemény ritkán van egy kisvárosban! A mezőny egyáltalán nem könnyű, a tét pedig nagy: kijutás az Európa Bajnokságra. Nagyon fontos, hogy a lányainkat minél többen biztassák a lelátókról! Hogy még csábítóbbá tegyem a részvételt, megjegyzem, hogy minden belépő egyben tombolajegy is lesz, a húzáson egy válogatott mez kerül kisorsolásra 13-as számmal és Görbicz Anita nevével. A belépőket a Sportcsarnokban lehet megvásárolni.
A magyar keret: kapusok: Pásztor Bettina (Győr), Kurucz Annamária (Szekszárd), Hrankai Regina (Siófok). Mezőnyjátékosok: Takács Lili (Dunaújváros), Such Nelly (FTC). Jobbátlövők: Szekerczés Luca (Szekszárd), Planéta Szimonetta (Győr). Irányítók: Kopecz Barbara (Szekszárd), Kovács Gréti (FTC). Beállók: Palkó Fruzsina (Győr), Tarjányi Szilvia (Veszprém). Balátlövő: Hornyák Dóra (Debrecen), Siska Pálma (Debrecen és Klivinyi Kinga (Vác). Balszélsők: Gávai Szonja (Békéscsaba), Mayer Maja (FTC). Vezetőedző Gyurka János, egykori 297-szeres válogatott, segítője Vlagyimir Golovin és Bartalos Béla. Gyúró Bódis Veronika, technikai vezető Tóth Ferenc, a magyar delegáció vezetője Juhász István, az MKSZ szakmai igazgatója.
Programok
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...
Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...
A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
Ismét munkában a Gerillakertészek
Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...
Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!
Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....
A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...
