Zsiráf Közösségi Tér
2010.01.16 20:58 | Rumi László
A közösségi tér célja egy olyan kiskorúakból és fiatal felnőttekből álló társaság létrehozása, akik szabadidejükben káros szenvedélyektől mentes helyen tartózkodhatnak. Szükségét látjuk annak, hogy előadásokkal, tanulási felzárkóztató programokkal, internet elérési lehetőséggel álljunk rendelkezésre. Továbbtanulás előtt tájékoztató programok létrehozása, KEF előadások szervezése is a tér programjai közé tartozik. A főiskolák és egyetemek bemutatkozása mellett megvalósítható, hogy a jelenleg is tanulmányokat folytató diákok felvilágosító előadásokat tartanának, hogy az adott iskolában, városban mire számíthatnak, milyen a buszközlekedés, milyenek a kollégiumok, melyiket érdemes választani, és minden olyan kérdésre is választ kaphatnak, amely érdeklődésük középpontjában áll. Szintén törekvésünk, hogy a gyermekotthon lakói is lejárhassanak, találkozhassanak a városi gyerekekkel, kapcsolatokat építsenek, és ha lehet, próbáljanak meg beilleszkedni a társadalomba, ne érezzék kívülállónak magukat. A tér novemberben nyitotta meg kapuit, azóta minden hétköznap délután kettő és este hat óra között várja a gyerekeket és fiatal felnőtteket. Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, hogy igenis van létjogosultsága az ilyen jellegű kezdeményezésnek, hiszen az átlagos létszám tíz fő körül van, akik a biliárd, pingpong, darts, póker, internet és egyéb szórakozási lehetőség közül választhatnak. Az a tény is beigazolódott, hogy nem csak az alkohol érdekli a mai fiatal korosztályt, hiszen a teafőzésre szinte mindenki igényt tart, így olyanok is a teázás mellett döntöttek, akik azelőtt csak elvétve vágytak a forró nedűre. Sajnos akadt arra is példa, hogy egyáltalán nem tudták a teafőzőt használni, meg kellett mutatni, hogy hová kell önteni a vizet, hova tegye a tea filtert és hová helyezze az edényt, hol kapcsolja be a készüléket. Öröm látni, hogy eddig a piactéren minden elképzelés nélkül bolyongó fiatalokból egyre többen térnek be a volt Zsinagógába, és itt hasznosan, kulturált körülmények között töltik el szabadidejüket. Már most kialakulóban van, hogy különböző sportfoglalkozások is helyet kapnak, így házi versenyeket szeretnénk rendezni gyerekek és felnőttek között a megfelelő kapcsolat kialakítása céljából.
Az ide látogatóknak természetesen be kell tartaniuk a házirendet, ami tulajdonképpen azt foglalja magában, hogy tilos dohányozni és alkoholt behozni, illetve a játékokra és a sporteszközökre vigyázni kell.
Az eddigi két hónapban szinte senkire nem kellett rászólni, mindenki tudta, hogy mit szabad és mit nem.
A Kábítószerügyi Egyeztető Fórum folyamatosan tartja havonta egy alkalommal programsorozatát, melynek decemberi állomására a gyermekotthon lakói, valamint a nagycsaládosok is meghívást kaptak, így ezen a napon majd félszázan vettek részt a karácsonyi eseményen.
A következő nagyszabású program január 26-án 15 órától lesz, amikor is Dobos Judit és Szorcsik Viki kerekasztal beszélgetés formájában válaszol az érdeklődők kérdéseire. A kalocsai színház két népszerű előadóművészével való kötetlen beszélgetés kiváló alkalmat jelent arra, hogy azok, akik eddig még nem jártak a színházban, kedvet kapjanak a most futó darabok megtekintésére. Februárban a KEF újabb programja lesz, majd még ugyanebben a hónapban a kollégium farsangjára is sor kerül, melyre nem csak a kollégistákat várjuk.
A Zsiráf Közösségi Tér működésében egyre többen vesznek részt, így a kollégium pedagógusai és diákjai, a Gyermekjóléti Szolgálat és az Ifjúsági Referens is rendszeresen segítséget nyújt.
Nyitva tartás: hétfő – péntek 14-18-ig; szombat 16-24 óráig.
Programok
A Kalocsai Gerillakertész Mozgalom május 26-án szombaton 14.00 órától ismét rendbe teszi a...
A Kalocsai Sport Egyesület 2012. május 25-én (pénteken) 15.30 órai kezdettel tartja meg éves...
Gyűjteményéből két alkotást felajánlott jótékonysági célra
Még márciusban tudósítottunk arról, hogy Miskén, az óvodában Czár János magángyűjteményéből...
Ő itt Ádám. A mi kis karácsonyi csodánk. Ugyanis csoda, hogy él. Szenteste mentették ki egy...
Május 21. hétfő, 9.00 – 11.00 óráig: Egészségház – Uszód12.00 – 14.00 óráig:...
A Claritas Egészségvédelmi Alapítvány lakossági szűrőprogramja keretében ismétINGYENES CANDIDA- ÉS...
Színielőadás – A holdbéli csónakos
A Szent István Gimnázium színjátszó köre 2012. május 12-én szombaton 18 órai kezdettel a Kalocsai...
Ismét munkában a Gerillakertészek
Május 11-én (pénteken) 16 órától tartja a Kalocsai Gerillakertész Mozgalom immáron harmadik, idei...
Kulka János, a Malek család és a Quimby is rábólintott a Kék Madárra!
Végleges a XX. Kék Madár Fesztivál programja. A főszervező és az alapítvány kuratóriuma már csak a...
Scott Belsky szakkönyve (teljes címén: „Megvalósítás – hogy az ötlet valóra...
Nyerjen Ferrari makett gyűjteményt!
Kalocsán is elérhetővé váltak azok a sorsjegyek, amelyeket egy nagylelkű adományozó, Sutus Mátyás...
A Kalocsai Hagyományőrző Népi Együttes, a Kalocsa Népművészetéért Alapítvány és a Városi...
Intézményünk Sárkány szépségversenyt ír ki iskolánk fennállásának 35. évfordulója és Szent György...
A Tomori Pál Városi és Főiskolai Könyvtár programjai
május 25. (péntek) 14.30 óra Városi gyermeknap a Színházban Garabonciások műsora május 31....
A bátyai Horvát Kisebbségi Önkormányzat szeretettel meghívja önt aRÁC PRÉLÓ-ra, melyet február 14-én...
