100 éve írta a Kalocsai Néplap

2018.02.08 13:58   

XXXXI. évfolyam 51. szám – 1917. december 22.


Kitüntetett tűzoltó

A tűzoltás és mentés terén 25 éven át teljesített érdemes tevékenység jutalmazására alapított díszéremmel tüntették ki Molnár István foktői önkéntes tűzoltósági parancsnokot és járási tűzrendészeti felügyelőt. A díszérmet és okiratot annak alapszabályaival együtt Madarász Elemér járási főszolgabíró e hónap 17-én nyújtotta át a derék parancsnoknak.

Gázmalom égése Dunapatajon

Folyó hónap 17-én reggel 8-9 óra között az Őri féle malomban Dunapatajon oxigén robbanás történt, mely súlyos következményekkel járt. Sűrített levegő helyett oxigénnel akarták megindítani a gépet, miközben az oxigén tüzet fogott és felrobbant. Váradi Lajos gépészt a légnyomás oly erővel vágta a falhoz, hogy szörnyet halt, utána meg holtteste szénné égett. Két tüzelő életveszélyes égési sérüléseket szenvedett és heten könnyebben sérültek meg.

Katonai kitüntetések

Greguss Andort az ellenség előtt tanúsított bátor magatartásáért a Signum laudissal, Simig Gyula doktort a Károly csapat kereszttel, Tóth János gyalogost, a II. osztályú ezüst vitézségi éremmel, Balaton Lajos népfölkelő tüzért meg a vaskereszttel tüntették ki.

A postai csomagokról

A posta a késedelmes kézbesítésért és romlandó küldeményekért nem szavatol. Kérik a lakosságot, hogy a feladott csomagnak a címiratát jobb minőségű ragasztóanyaggal, vagy zsineggel tartósan és erősen illesszék fel. Ezenkívül a címirat pontos mását a feladás előtt helyezzék el csomagjukba.

Cukor kiosztás

A december havi cukorcédulákat most osztják ki. Mindenki a cukorcédulán kitüntetett cukormennyiségnek a felét kapta csak azért, mert a december havi cukor még nem érkezett meg. A december havi cukor másik felét januárban kapja meg mindenki.

Összeállította: Takács Karolina


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás