A középkori Kalocsa pusztulása

2017.08.09 13:09    |    Bikfalvi Géza  

A középkori Kalocsa pusztulása a XVII. század elején történt, az ún. hajdújárás következtében. A történeti források szűkös volta miatt azonban eléggé ellentmondó magyarázatok élnek a köztudatban, ezek leginkább a történeti források pontatlan kezelése és a köztudatban forgó mende-mondák miatt alakultak ki. A legfőbb problémának – a török hódoltságon kívül – a katolikusok és protestánsok között dúló vallási viszályt, majd a Bocskai-felkelést, végül Hetesi Pethe Máron (1552–1605) akkori kalocsai érsek személyét és tevékenységét említik. Sajnos ezek téves elképzelések, mert a történeti források és az időbeli adatok nem egyeznek. A Bocskai felkelést három évvel korábbra dátumozzák, illetve Pethe Márton címzetes kalocsai érsek sohasem tartózkodott Kalocsán – amint 150 év alatt, a hódoltsági időben egyetlen kalocsai érsek sem tette be a lábát a székvárosába –, csak 1604 után kezdte meg a lutheránusok elleni tevékenységét a Szepességben, amely általános felháborodást keltett az országban.

A 15 éves háborúban, amelyet 1591 és 1606 között, a Habsburg és az Oszmán birodalom, Magyarország teljes meghódításáért folytatott, a Habsburgokkal szövetségben harcolt az Erdélyi, a Havasalföldi, a Moldvai fejedelemség, a Német-római Birodalom a pápai állam támogatásával. A háborúhoz több európai állam és török uralom alatt élő nép, így a szerbek és bolgárok is csatlakoztak, akik közül sokat hajdúk közé szerveztek be. Kezdetben, a keresztény hadak egyre mélyebben hatoltak be a hódoltsági területekre. 1599-ben a paksi dunai csatában szétverték és megfutamították a császári szolgálatban álló naszádos hajdúk a törökök dunai flottáját, majd 1602-ben Nádasdy Ferenc (1555–1604) és Thurzó György (1567–1616). dunántúli hadjáratában visszafoglalták Adony, Földvár, Paks és Tolna helységeket.

Illésházy István (1541–1609) feljegyzéseiben a következők olvashatók: „Russwurm [1565–1605, a császári hadak fővezére] megtudván kémeitől, hogy Murat budai pasa a Sárvízen Fehárvár alatt, közel Szekszárdhoz, Szerdahelynél hidat veretett, és ott táborozván várja Hasszán nagyvezír hadait. Kollonich 2000 lovassal és néhány Bécsből hozatott hajóval, a komáromi hajóhaddal, melyen 3000 magyar és német volt kémszemlélre indítá. Ezek Szerdahelyhez érkezve a hajóról kiszálltak és az ellenséget habozás nélkül megtámadták. ...Véres csata kezdődik mindkétfél sokat veszít… Végre a puskások tüze az ellenséget megtöri… Murát pasa nehezen menekült.. Ezek után a mieink a hidat felégeték.”

1603-ban pedig Siegfried Kollonits a szekszárdi ütközetben megverte a budai pasa seregét, a győzelem után, a Dunán átkelve elfoglalta és felégette Kalocsa városát, amely ezután évtizedekre szinte elnéptelenedett, még a város megmaradt köveit is elhordták, főként Paks várának megerősítésére. A szekszárdi győzelem utáni harci cselekményekről, amelyek Kalocsát is elpusztították, Pethő Gergely (1570 körül–1629) főkapitány, királyi biztos Magyar Krónika című művében számolt be. „Érdet, Paksot és Kalocsát a szekszárdi gátnál való kastéllyal együtt megvevék és elégeték Kollonits hajdúi, honnan hamarosan négyszáz rabot hozának augusztus első napján.”

A középkori Kalocsát elpusztító hajdúk, főként protestáns, református vallású, a paraszti életformából kiszakított, a hódoltsági harcokban lakhelyüket elvesztett katonák voltak, akik „zsold nélkül, csak zsákmányért szolgáltak.” A korabeli történetírók egyike, Illésházy István nádor így jellemezték őket: „Ez időben sok szabad hajdúk támadtak vala az parasztság közül, akiknek lakóhelyüket a török-német elpusztította vala. Ezek hegyekben és erdőkben laktak Baranyában és Somogyban sok vitézséget míveltek és sok károkat okoztak a pogányoknak”. Török részről a pécsi születésű, Ibrahim Pecsevi pedig ezeket írta: „A nagyvezírek a török harcosok nem kímélik a helyi lakosságot. A rájákat (keresztény török alattvalókat) és azok feleségét és gyermekeit rabságba hurcolják, a falvakat felgyújtják. A ráják között amennyi erőteljes fiatal rája csak volt, az mind hajdúvá lett, és innen van, hogy egyik várból a másikba nem lehet menni, hacsak öt-hatszáz ember együtt nincs. Budától egészen Belgrádig várakat és városokat ostrom alá vették. Magam is Pécsett, szegény házunkban, mihelyt beesteledett, felkötöttem a kardot, ölembe puskát vettem és így feküdtem le.”

A keresztény hadvezérek a hajdúk katonai értékét felismerve a 15 éves háború idején tömegesen fogadták szolgálatukba a hajdúkat, akik jelentős részét alkották Pálfy Miklós (1552–1600), Nádasdy Ferenc és Thurzó György főkapitányok seregeinek, de Mátyás főherceg (1557–1619) és Giorgo Basta (1550–1607) az albán származású német-római császári hadvezér is szívesen fogadták zászlaik alá a hajdúkat.

A középkori Kalocsát elpusztító császári hadvezér nagyon tanulságos, de a korabeli állapotokra jellemző életpályát futott be. Siegfried Kollonits 1572-ben, Kismartonban született, gazdag császári tiszti családban. A szülei Georg von Kollonitz-Kollegrad (1537–1599) báró és Maria von Fuchs-Fuchsberg (1539–1603) bárónő voltak, a keresztapaságot II. Miksa császár vállalta el. A katonai pályát választotta élethivatásként. Először egy német lovasezredben tanulta a harci mesterséget, majd Nádasdy Ferenchez „a Fekete-bég”-hez került. Katonai tudása, hadvezéri képességei már korán megmutatkoztak, hamar kitűnt társai közül. Katonáival nagyon emberségesen bánt, akik ezt hűségükkel, ragaszkodásukkal hálálták meg. Csapatait elsősorban szabad magyar hajdúkból verbuválta, három-négyezres seregeket vezényelt ezredesi rangban. A katonai helytállását 1598-ban a magyar országgyűlés, honosítással is elismerte. Noha mindvégig megmaradt az evangélikus vallás kötelékében, a katolikus klérus, illetve Szuhay István (1551–1608) kalocsai érsek támogatását élvezte. 1604-ben elnyerte a érsekújvári kapitányi széket, egyben tagja lett a haditanácsnak és a király kinevezte főlovászmesternek, ekkor megnősült, Dobó Ferenc özvegyét, Perényi Zsófiát (1574–1607) vette feleségül, aki korábban Balassi Bálint egyik múzsája volt

A Bocskai felkelés idején megmaradt a császár hűségén, egyébként is Bocskaival személyes ellentétei voltak a Dobó-örökség miatt. A házassága révén, valamint a királyi kamara segítségével megszerezte a sárospataki és a lévai uradalmakat, az udvar hitelezőjévé vált.

Néhány év múlva azonban mérhetetlen vagyona, az udvar eladósodása, valamint protestáns mivolta miatt megingott a bizalom iránta. Magyar barátsága miatt megvádolták, kegyvesztett lett, rangjától megfosztották, birtokainak jórészét elkobozták, végül börtönbe zárták. 1614-ben a törökkel való béke megszegéséért, bajvívásért haditörvényszék elé állították és Bécsben majd egy évet raboskodott. 1616-ban hatalmaskodásért börtönre és jószágvesztésre ítélték. Csak 1621-ben betegen, megtörve szabadult ki a börtönből, a következő évben birtokait visszakapta, de 1623. február 12-én, mindenkitől elhagyatva a lévai várban hunyt el.


Fontosabb irodalom:

Bai Jenő: Életképek, epizódok Kalocsa történetéből. Kalocsai Újság 2 (1999) 16, p. 4; 17, p. 4; 17, p. 7; 20, p. 7

Szakály Ferenc Virágkor és hanyatlás 1440–1711. Magyarok Európában II. Bp., 1990. p. 167–175.

Tóth Sándor László: „A tizenöt éves háború.” Nagy képes millenniumi hadtörténet. 1000 év a hadak útján. (Szerk.Rácz Árpád). Bp. 2000. p. 120–125

Wurzbach, Constantin von: Siegfried Kollonits. Biogra-phisches Lexikon des Kaiser-thums Oesterreich. 12. Wien 1864. p. 36


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás