A holnap öröme

2013.10.12 14:24   

 

Örök vita, hogy az öröm és a boldogság mennyiben függ a körülményektől, és mennyiben a lelkiállapottól. Szegényen is lehetünk boldogok, viszont gazdagon is lehetünk boldogtalanok.

Sajnos, nem tudjuk magunkat teljesen függetleníteni a körülményektől. Ha nincs mit ennünk, vagy nincs munkánk, hiába minden igyekezet, kihatással van jókedvünkre. Ha ragyog a nap, szinte ok nélkül is jobb a kedvünk, ha viszont napokig nem látjuk a napot, alapból búskomorrá válunk. Végtelen a sora a bennünket érő hatásoknak. Ha hagyjuk, akkor befolyásol bennünket a gazdaság helyzete, a politikusok döntései, acsarkodásaik, ellenségeskedéseik. És aztán, még ha minden okunk is meglenne az örömre, akkor sem tudunk felszabadultak, örömtelik lenni. Valaki szerint napunk minősége ébredésünk első percében eldől. A természetnek nem alternatíva a megújulás, hanem ez az egyetlen út az életben maradáshoz. Amelyik fa nem hajt ki, nem fakaszt rügyet és nem virágzik, annak nem valószínű, hogy lesz még egy esélye. Újuljunk meg az élet örömére! A következő történet is ezt támasztja alá. Akár mint egy kő, az új autón, úgy figyelmeztessen bennünket nap, mint nap, hogy megújulok az örömben, a szeretetben, a segítségben, a mások terhének hordásában, attól függően, hogy mi a feladatom ebben az életben. Egy férfi, éveken keresztül gyűjtött egy új Mercedesre. Végül a sok munka és félretett pénz meghozta a várva várt pillanatot. Nagy örömmel és izgalommal hajtott hazafelé, hogy családjának és barátainak is megmutathassa az új „álom-autót.” Útközben megállt, hogy betérjen az egyik barátjához. Könnyedén talált egy helyet, ahova beparkolt, és rükvercbe tette az autót. Nagy lendülettel elkezdett tolatni, mire hallotta, hogy egy kő koppan az új autóján. Hirtelen lefékezett és kiszállt. Látta, hogy egy kisfiú dobta meg a kocsiját, ezzel máris megsérült a gyönyörű fényezés. A férfi kikelve önmagából, így kezdett el üvölteni:
„Te normális vagy kölyök? Nincs neked eszed? Ha majd jól elverlek, el fog menni a kedved az ilyen őrültségektől, hogy mások kocsiját kővel dobáld!” „Bácsi kérem, ne haragudjon!” – válaszolta a fiú. A férfit annyira elöntötte a düh, hogy nem is figyelte mi van körülötte. A fiúcska így folytatta: „Elnézést, nem tehettem mást! Túl messze voltam öntől, hogy meghallja a hangomat. Csak így állíthattam meg, hogy ne tolasson tovább.” És ekkor látta meg a férfi, hogy a kocsija mögött egy tolószékkel felborult gyerek van. „Ő a testvérem, és egyedül előre ment a tolószékkel. De túl gyorsan gurult és a járda szélén felborult, pont az ön kocsija mögé. Kénytelen voltam megdobni, hogy megállítsam.” Ekkor a férfi nagyon elszégyellte magát, és segített visszatenni a fiút a tolókocsiba. A kocsin soha nem csináltatta meg a fényezést. Az megmaradt emlékeztetőnek, hogy ha megdobnak kővel, talán azért van, hogy figyelmünket felkeltsék, nehogy valami nagy bajt csináljunk.

Néha nincs időnk meghallani lelkiismeretünk hangját, vagy túl elfoglaltak vagyunk, hogy figyeljünk Isten hangjára. Ekkor meg kell, hogy dobjanak kővel ahhoz, hogy körülnézzünk, kik vesznek körül minket, milyen döntéseket hozunk, mi az, amit éppen véghez akarunk vinni és nem okozunk-e valakinek, valakiknek sérüléseket.

Bálint Miklós
lelkipásztor


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás