A második Ige (2.)

2011.07.31 21:59   

„… Mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok! Megbüntetem az atyák vétkéért a fiakat is harmad- és negyedízig, ha gyűlölnek engem. De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.” (II Mózes 20,4-6)

A második parancsolatnak ez a második fele gyakran félreértéseket szül. Leggyakrabban ez hangzik el: hát ilyen bosszúálló és haragtartó Isten, aki az atyák vétke miatt a fiakat bünteti meg! Ezek szerint, ha valakinek az apja vagy nagyapja istentelen ember volt, az számítson Isten büntetésére. Szeretném hangsúlyozni, hogy semmi efféléről nincs szó itt. Bizony a második parancsolat nagyon szigorú, de nézzük csak az arányokat:
„Megbüntetem… harmad- és negyedízig. De irgalmasan bánok ezerízig…” Három vagy négy az ezerhez. Kétségtelen tény, hogy minden gyermek életét messzemenően meghatározza otthonának a légköre. Óriási felelősség szülőnek, nagyszülőnek lenni, mert azok, akikre Isten gyermekeket bízott, óhatatlanul viselkedési mintává válnak. Amit a gyermek otthon lát, az egy életre felkészítheti őt sok mindenre, és megóvhatja bukásoktól, keserűségtől, szenvedéstől. De ugyanígy kaphat a gyermek olyan lelki fertőzést otthon, melynek a súlyát, terhét egész életén átcipeli. De vannak az életben egészen személyes dolgok is. Ezeket nem lehet örökölni, ezeket kinek-kinek magának kell elfogadni vagy visszautasítani, vállalni vagy nem vállalni. Ezért igaz az, amit egyszer valaki így mondott:
„Istennek csak gyermekei vannak, unokái nincsenek.” Nem örökölhető a hit. Itt érkeztünk meg a második parancsolat mondanivalójához: a szülő nem örökítheti át a hitet gyermekeire, de ki sem zárhatja abból őket. Senkinek az őse nem vétkezhet akkorát, hogy utódai ne kaphatnák az örök élet ajándékát, ha hisznek Jézus Krisztusban. És nem lehet olyan nagy hite senkinek, hogy a gyermeke akkor is megkapná az örök élet ajándékát, ha nem hisz Jézus Krisztusban. Ki-ki maga felelős azért, hogy elfogadja-e Isten felkínált ajándékait, vagy visszautasítja azokat. Sok példát láttam arra, hogy vannak istenfélő embernek istentelen gyermekei, és hitetlen szülőknek élő hitű utódai. Mit tegyünk tehát? Világosan megmondja Isten ebben az igében: „De irgalmasan bánok ezerízig azokkal, akik szeretnek engem, és megtartják parancsolataimat.” Ezt tegyük. Ekkor teszünk a legtöbbet gyermekeinkért. Az a szülő, aki szereti Istent teljes szívéből, lelkéből, elméjéből, minden erejéből, és igyekezik megtartani Isten parancsolatait, annak az otthonában sajátos légkör fog kialakulni. Az itt élő gyermekek egy meghatározott atmoszférában nőnek fel, és amint a bűn kihat és fertőz, úgy a szülők és szeretteik istenfélő, engedelmes élete is kihat, és áldásosan befolyásolja életüket. Élünk-e ezzel a nagy lehetőséggel a családon belül? Tisztában vagyunk-e azzal, hogy amilyen gyermekei mi, szülők vagyunk az Atyának, bizonyos értelemben olyanok lesznek a gyermekeink is? Nem mi fosztjuk meg esetleg Isten áldásától gyermekeinket, akiket pedig a legjobban szeretünk ezen a földön?

Isten irgalmassága azt jelenti, hogy újra lehet kezdeni, ha elrontottuk saját vagy gyermekeink életét. Vele, Benne és Általa másként is lehet folytatni.

Bálint Miklós
lelkipásztor


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás