A munka ünnepének a létrejötte egészen a 2. brit ipari forradalomig nyúlik vissza, amikor is egy gyártulajdonos, Robert Owen 1817-ben megfogalmazta és közzétette a munkások követelését, benne többek között az addig 10-16 órás munkaidő nyolc órára csökkentését, a roppant hangzatos, nyolc óra munka, nyolc óra pihenés, nyolc óra szórakozás szlogennel. Az emberiség történetében a munka végzésének, elvégeztetésének és a megtermelt értékek elosztásának voltak és vannak sötét, igazságtalan időszakai, helyzetei. Mindezek ellenére fontosnak kell tartanunk a munkát, mint ami végigkíséri az egész emberi civilizációt. Ezen a területen is, mint általában, találkozhatunk a két szélsőséggel. Az egyik a lustaság, a munkához való rossz hozzáállás. Sok példa mutatja, hogy egész népcsoportok ragadnak meg a nincstelenségben és nyomorban, mert nem elég szorgalmasak, vagy nincs elég bölcsességük arra, hogy élni tudjanak a lehetőségeikkel. A másik véglet az a munkánál, amikor valaki túlhajtja magát. Nemrég, fiatalon elhunyt nagytehetségű színészünkről írták: „két végén égette a gyertyát”. Mint minden más területen, itt is bölcs dolog a mértéktartás. Isten azt mondta az embernek: „Hat napon át végezd dolgaidat, a hetedik napon pedig nyugodjál, hogy nyu­godjék a te ökröd és szamarad, és megpihenjen a szolgálód fia és a jövevény.” (II. Mózes 23,12) A megpihenés nagyon fontos, nemcsak a fizikai test számára, hanem a lélek számára is. Erre adott lehetőséget Isten a sabbath révén, ami nyugodalmat jelent elsősorban és nem egy konkrét napot. Az a nyugodalom, amit az ember az Isten közelségében él meg, feltölti és felfrissíti az embert, hogy örömmel térhessen vissza a munkájához. A munkának vannak nehézségei, de vannak gyönyörűségei is. Az ember az egyedüli a teremtmények között, aki tudatosan és terv­szerűen képes alkotni, ebben is hasonlítva Teremtőjéhez. A mun­kában az ember előrébb juthat, és jó ösztönzést kaphat arra, hogy képességeit maximálisan kihasználhassa. A munka öröme, a jól vég­zett feladat utáni egyfajta megelégedettség, egyedül az ember sajátja. Nagyon fontos lenne, hogy mindenkinek legyen munkája, hogy egész­séges lehessen az önértékelése, legyenek sikerélményei és anyagi javai. Akinek pedig van munkája, ne feledje, hogy nem a munka a cél, a munka eszköz arra, hogy kiteljesedhessünk, és gondoskodni tudjunk magunkról és szeretteinkről. Tanuljunk meg egyensúlyt tartani a munkában, hogy legyen időnk a házastársunkra, családunkra, gyermekeinkre, de legyen időnk a lelkünk táplálására, és Istenre is!