A nemes „bosszú”

2013.10.23 22:35    |    Greksa Gábor  

Hol volt, hol sem – talán az Óperencián azért innen – volt egy picinyke falu a közeli kisváros mellett. Ebben a községben lakott a két régi jóbarát, Lajos bácsi és Pista bácsi.

Lajos bá’ a falu termelőszövetkezetében dolgozott, mint géplakatos – míg Pista bá’ a község jól megbecsült postása volt. Családügyileg is jól álltak: a postás két gyermekkel rendelkezett – egy lány meg egy fiú –, míg a géplakatost három csemetével áldotta meg a sors.

Itt kezdődik a mi történetünk.

Ugyanis Lajos bá’éknál mindhárom gyermek leány volt és a férfi nagyon szeretett volna egy fiú édesapja is lenni. A páros mindent meg is tett az új jövevény megszületésének érdekében, minekutána az asszony állapotos lett. Igen ám, de a születés várható idején a gépmesterünknek Sopronba kellett utazni két hétre – továbbképzésre. A jelentkezés még azelőtt történt, hogy a felesége terhes lett – nem lehetett visszamondani.

Lajos bá’ gondolt egyet, fogta magát és elment Pista bá’-ékhoz. A bevezető fröccs után megadta neki a soproni címét és kérte, hogyha fiú lesz, akkor azonnal táviratozzon neki. Persze minden tekintetben menjen a távirat, de azért ha fiú, akkor különösen fontos a dolog.

Mint postás, csak gyorsabban el tudja intézni az ilyen táviratok postára adását.

A postás megígérte…

A férfi el is utazott Sopronba, a postás meg folytatta az újság- és levélkihordást.

Eltelt egy hét – a gyermek kopogtatott és a világra jött, minden rendellenesség nélkül. Anya és a rokonok-ismerősök örültek, de nagyon. A kislányt el is nevezték, de hogyan értesítsék az apát minderről?

No, a szomszédasszony elment Pista bá’-hoz és – azonnali hatállyal – kérte a postást, intézkedjen, hiszen az ígéret ugye megtörtént. Pista bá’ rohant is a postára. Közben azért gondolkozott egy kicsit – megkockáztatjuk, adta ki az agya – és kaján vigyorral a szája szegletében nyitott be a postára…

Még ott érte a táviratos kisasszonyt. Bediktálta a címet. A következő szöveg állt a táviratban:

„Lajos, gyere haza, FIAD született. Pista”

A távirat el is ment és oda is ért másnap a reggeli órákban, Lajos bá’-ék éppen hogy elkezdték az első órát, mikor is kiszólították, mivel sürgönye érkezett. Lajos bá’ rohant, elolvasta a táviratot, aztán otthagyott csapot-papot az oktató teremben és szaladt a vasútállomásra. Hálisten-nek a Sopron-Budapest vonat kb. 15 perc múlva indult, jegyet vett és fölszállt a szerelvényre. Indulás haza! Gyors menet Budapestig, átvágni magát a tömegen a Deák téren – ez a terv már régóta kidolgozva ott feküdt az agya egyik eldugott bugyrában. Itt szinte azonnal indult a busz lefelé, a szülőfaluja felé – utánanézett a buszjáratoknak is!

Haza, haza!

A busz megállt a kórháznál, Lajos bá’ leugrott a járműről, a kórház bejáratánál vett egy csokor virágot – úgy ment be a kórházba. Az első lépcsőfordulónál hirtelen szembe találkozott családtagjaival és ismerőseivel.

„Nagyon gyönyörű kislányod van, Lajos!” – szólt a gratuláció sokfelől.

Lajos bácsiban megállt az ütő. Kislány? De hát a táviratban az állt, hogy fiú!

Azért bement, üdvözölte a feleségét, megnézte a csöppséget. Tényleg nagyon szép volt!

Kifelé menet megnézte még egyszer a táviratot. „Pista” – állt a távirat aláírásaképpen. Ekkor elkezdett derengeni valami agyában. Hát, persze, a Pista, a mindig huncut Pista!

A buszról leugorva egyenesen a kocsmába ment – ez volt Pista’ bá második otthona. Most is ott kortyolgatta a napi munka után megérdemelt korsó sörét. Lajos’ bá némi fizikai behatáson is gondolkozott a buszon, de mire ideért, elpárolgott a dühe nagy része.

Csak annyit mondott: „ezt még nagyon, de nagyon megkeserülöd!” Pista bá’ elkezdett volna magyarázkodni, de Lajos bá’ már ment is ki, jól bevágva maga mögött az ajtót.

Úgyhogy a nagy barátságnak egy időre vége szakadt.

Telt-múlott az a fránya idő. A kislány már hathónapos is elmúlt, szépen fejlődött. A géplakatos gépla-katoskodott, a postás pos-táskodott – így teltek a napok, a hetek, a hónapok.

Egyszer aztán a postásokat nagy szerencse érte: vadonatúj, zöld szolgálati kerékpárt kaptak, még elöl- hátul csomagtartó is volt rajta. Pista bá’ is büszkén feszített az új biciklin.

Lajos bá’ is hallott az új kerékpárokról. S abban a pillanatban valami megfordult az agytekervényei között. A gondolatot pár napra rá tett követte. Megkérte egy másik jó cimboráját, hogy a megadott napon – szerszámos ládával fölszerelkezve – a kismotorján menjen ki a falu határába, egy mindkettőjük által jól ismert helyre.

Ez meg is történt.

Mindeközben Lajos bá’ bement a helyi vendéglátó-ipari egységbe és fizetett két sört a postásnak – beavatva a kocsmárost a készülő turpisságba. Ezután bement a boltba, tulajdonképpen csak leskelődni. Nemsokára meg is jelent Pista bá’ – elvégezve a napi munkáját – már csak a sörivás hiányzott belőle. Meglepve konstatálta a két ingyen sört – a kocsmáros nem emlékezett, hogy ki volt az adományozó… De hát ez nem is volt fontos, a lényeg, hogy van mit inni.

Lajos bá’ kisomfordált a boltból, fölkapott az új, zöld kerékpárra és kiment a megbeszélt helyre.

Leterítettek egy hatalmas esőköpenyt és megkezdődött a bicikli módszeres lebontása.

A kormány, a hajtómű, a pedálok – mind-mind – szétszerelésre kerültek. Az elektromos alkatrészeket külön zacskóba rakták, Arra azért vigyáztak, hogy minden csavar meglegyen, az összes alátét a csavarok mellett volt. Ott feküdt a kerékpár szétterítve, szabadon. Ezután ráterítettek egy másik esőköpenyt, a négy sarkára egy-egy követ tettek. Még arra is volt gondjuk, hogy egy – előre elkészített – táblát szúrtak le a földbe. Rajta a fölirat: MÉRGEZETT TERÜLET! HOZZÁNYÚLNI TILOS!

Még egyszer körülnéztek – aztán fölültek a motorra és természetesen a kocsmába vették az irányt.

Pista bá’ éppen nagyon mérgesen – sőt fölháborodottan kereste a biciklit. Lajos bá’-ék bementek az italmérésbe, kértek egy-egy sört és várták a fejleményeket. De akkor már az egész kocsma tudott a történtekről, minden asztalnál nagy kuncogás volt hallható.

Egyszer csak egy fiatal fiú nem bírta tovább és beszólt a postásnak: „Pista bá’, jobb volna, ha a falu határában nézne körül!”

A postás körülnézett, meglátta Lajos bá’-t – kicsit magába szállt, aztán eszébe jutott a távirat…

Megkért egy motorost, hogy vigye ki a libalegelőre. S akkor meglátta az esőköpönyegeket, a táblát – majd fölhajtva a köpenyt elé tárult a zöld kerékpár – a legapróbb csavarig szétszedve.

Hát mit mondjunk, a postás erőteljesen kétségbe esett. Holnap neki ki kell vinni az újságokat meg leveleket, no meg a pénzes utalványokat! A bicikli meg szanaszét! Gondolkozott, gondolkozott és aztán elvitette magát Lajos bá’-ékhoz. A férfi már otthon volt és Pista bá’ könyörögve kérte arra, hogy rakják össze a kerékpárt. „Soha többé nem csinálok ilyet!” – utalt a táviratra.

„Hát ajánlom is!” – mondta Lajos bá’ aztán békülékenyebb hangot megütve behívta a postást egy pohár borra.

Kitárgyalták az esetet á-tól cet-ig, megittak még két poharacska bort. A következő lépés az volt, hogy kimentek a biciklihez, odahívták a másik szerelő-mestert és összerakták a kerékpárt.

Ott állt a bicikli, munkára készen. Ezután még elmentek Lajos bá’-ékhoz, megnézték a csöppséget – épp azelőtt aludt el a lelkem.

Aztán meg átmasíroztak a kocsmába is, inni egyet az „új” barátságra.

Így végződött hát a két jó barát „összetűzése.”

Máig is élnek, ha el nem szólította őket a sors!


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás