A nyolcadik Ige

2011.11.01 21:33   

 

„Ne lopj!” (II Mózes 20,15)

Isten sehol nem mondja azt, hogy ne igyekezzünk többre, ne akarjunk előre jutni és gyarapodni. Csak bizonyos bibliai szempontokat szem előtt kell tartanunk.

Egyik szempont, hogy a több megteremtése ne egymás kárára legyen. Érdekes lenne egyszer számba venni, hogy az emberiség mennyi erőt fordít a javak létrehozására, és mennyit a meglévők elrablására. A másik szempont, hogy mi a törekvés célja? Minél többet szerezzünk önmagunknak, vagy tudjuk, hogy mi az, amire valójában szükségünk van. A lopás legáltalánosabb formája az, amikor elveszem a másiktól azt, ami az övé. Az övé volt, elvettem, loptam, tolvaj vagyok. Csakhogy ezt is nagyon sokféleképpen lehet tenni, még úgy is, hogy alig lehet felismerni a lényegét. Ilyen az, amikor egyesek visszaélnek a pozíciójukkal és hatalmukkal, és minden következmény nélkül azt tesznek, amit akarnak, és mindez mások kárára van, és azok elszegényedésével jár együtt. Tolvajlás mindenféle kizsákmányolás, vagy amikor valaki visszatartja a másikat megillető munkabért. Olyan égbekiáltó különbség van a világon, a gazdag és szegény emberek és népek között. Tíz emberből egy annyit keres, mint a kilenc másik (ez az arány néhol sokkal nagyobb). Egyes helyeken az embereknek létszükségleteik nincsenek biztosítva, miközben sokan kidobálják a kukába a használható élelmiszert. Nyilván lopás minden vissza nem adott, kölcsön kért dolog. Mi lehet a gyökere ennek a rablásösztönnek? Az, hogy ami van, azt kevésnek érezzük. Szeretne még hozzászerezni az ember. Ha ez nem megy simán, akkor elveszi a másiktól. Még kell! Ezt a „hiányt” nem lehet kielégíteni, feneketlen hordó. Ha pedig valami miatt betelt, akkor jön a csömör, és az érzés, hogy minek most már egyáltalán élni? A kielégíthetetlenség és a csömör között hánykolódik az emberiség túlnyomó része. Mit lehet tenni? Itt szólal meg az evangélium. Nem erre meg arra van szükségünk! Olthatatlan éhség él minden emberben, amit valamivel próbálunk enyhíteni, de azt vesszük észre, hogy az éhség mégis megmaradt.

Életre van szükségünk! Jézus Krisztus ezt az életet hozta az emberiségnek, és csak ő tudja olthatatlan életéhségünket kielégíteni. Ekkor aztán észrevesszük a felebarátot is. Mindegy, ki az: aki a legközelebb van. Így éli át Isten gyermeke, aki már elfogadta a Jézusban megjelent új életet, hogy gazdag, és hogy nagyon jó dolog adni. Egyszerűen megfordul a dolog: nem arra lesz beállítva, és nem azt nézi árgus szemekkel, hogy mit lehet még szerezni, minél ügyesebben elvenni, hanem hogy kinek mire van szüksége. Többé már nem lopni, hanem adni akarunk . Rendkívül nagy öröm az, ha olyat tudunk valakinek adni, amire szüksége van. Nem azt, amink éppen van, hanem amire szüksége van. Ha Jézust tudjuk adni, mert végső soron mindenkinek Őrá van szüksége. Ébredjen akkor is bűnbánat a szívünkben, ha személy szerint miattunk nem halt éhen még senki sem. Nyilvánvalóan mi nem tudjuk megszüntetni a világméretű problémákat, de mégis nekünk, keresztényeknek feltétlenül meg kell tennünk mindent a megoldásért. Aki Isten előtti világosságban felismer valamit, s azt attól függetlenül, hogy a környezete másként gondolkozik, meg meri valósítani, az hatóerővé válik ebben a világban. Ha az Istentől eredő tiszta gondolkodást életté változtatjuk, abból erő származik.

„Ne lopj!” – ez nem parancs, hanem biztatás. Milyen jó lenne új szívet kapnunk, hogy ne tolvajok legyünk, hanem felszabaduljon az életünk arra, hogy önmagunkat adjuk először Istennek, s mindenünket másoknak! Igazán csak ez lesz a miénk!

Bálint Miklós
lelkipásztor


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás