Adj’isten, aranyoskám! (4.)

2017.06.05 14:41    |    G-erika  

– Adjisten, aranyoskám, aztán mi végre támasztja itt a kerítést ilyen kitartóan?

– Pszt, ne olyan hangosan, lelkem! Látogatót várok!

– Na, hát csak nem fog megijedni tőlem az a látogató!

– Megijedni nem fog, de mi van, ha úgy gondolja, túl sokan vagyunk?

– Túl sokan? Ketten? Tán üldözési mániában szenved a látogatója?

– Azt nem tudom, de szerintem jobban szeretne kettesben lenni velem.

– Ne izéljen már, nem öregecske maga már az ilyen randevúkhoz? És a férje mit szól ehhez?

– Meggyőztem, hogy menjen el kicsit a kocsmába.

– Nem lehetett nehéz dolga. Na, árulja már el, kit vár ilyen titokzatoskodva?

– Nem tudom, lelkem, elmondhatom-e, igazándiból még nem is beszéltük meg, de láttam a tévében, hogy a minap elment egy ilyen magányos öregasszonyhoz, aztán olyan szép disznaja volt, hogy megígérte, felemeli a nyugdíját.

– Aranyoskám, szerintem maga megbolondult, vagy pálinkát ivott. Mi a fenének kéne a disznó nyugdíját felemelni? Egyáltalán, mióta van neki ilyen?

– Dehogy a disznóét, az öregasszonyét, de értetlen ma, lelkem! Ne bosszantson már, reggel óta a disznót pucoltam, hogy szép tiszta legyen, el ne rontsa má’ a dógomat!

– Hát én megyek, aranyoskám, magával máma nem lehet értelmesen beszélni! Inkább iramodjon az embere után, azt mondom, mert ha sokáig várja a lovagját, bizony rámegy a kocsmai számlára a disznó felemelt nyugdíja!




Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás