Adni és kapni

2013.08.25 22:42    |    Gábor Erika  

Nem újság, hogy a mai közgondolkodás sajnos könnyen és gyorsan úgymond „leírja” a problémás embereket – koruk, fogyatékosságuk és még jó néhány, ismert ok miatt. Ilyen része a társadalomnak az idős/öreg emberek népes csoportja, akikre ma elsősorban problémaként tekintenek.

 

adni_kapni_232

 

Nem volt ez mindig így – normális társadalmakban ma sincs így… Az idősekkel tapasztalataik, tudásuk miatt tisztelettel bántak, tanácsaikat meghallgatták, a családokat érintő fontos kérdésekben döntő szerep jutott nekik. Ma, amikor idősnek számít, aki a negyvenedik évéhez közelít (nonszensz? Tessék megnézni az állásajánlatokat!), egyre nehezebb megélni az úgynevezett „aranykort”, őszidőt – ahogyan mostanában nevezik a jelenséget. Vannak, akik családban élnek, vannak, akik magányosak, pedig kezük-szívük tele ajándékkal, szeretettel, és vannak, akik idősek otthonában laknak, mert egészségi állapotuk és helyzetük ezt teszi lehetővé.

Futunk, szaladunk, idegesek vagyunk, szorongunk – soroljam mindennapi érzelmeinket? Hányszor döbbenünk rá – jó, ha még időben –, hogy lényeges dolgokat szalasztunk el megoldandó feladataink miatt? Sodor minket a ránk kényszerített tempó, és ritkán jutnak eszünkbe azok az idősek, akik csak várnak, várnak: látogatót, híreket a „kinti” világból, jó szót, mosolyt. Lakók az idősek otthonából.

Egyik ismerősöm rendszeresen jár az egyik ilyen intézménybe, pedig nincs is ott hozzátartozója. Egyszer megosztotta velem, miért teszi:

– Támadt olyan érzelmi „feleslegem”, ami arra ösztönzött, hogy menjek el oda, ahol a szeretetre a legnagyobb szükség lehet. Kerestem a megoldást, és így kerültem az idősek otthonába.

Megismertem egy közösséget, ahol viszonzásra találtam. Kedves, korombeli emberekkel találkozom. Mindenkinek volt és van mesélni valója, nekem is van mit elmondani. Így alakulhatott, hogy minden találkozásunk lesújt, vagy felemel – de érzelmeinket gazdagítja. Példát mutatnak, hogy kell méltósággal elviselni az öregséget.

A mai, rohanó életben nagyon nehéz időt szakítani dolgozó hozzátartozóiknak a látogatásra. Pedig hálásak a rövidebb-hosszabb beszélgetésekért, én pedig hálás vagyok, hogy bizalmukba fogadtak. Vidámsággal, türelemmel biztatom őket, és ezt én is visszakapom tőlük!

Nagyon jó lenne, ha minél többen megpróbálnának az idős emberek szívéhez közel kerülni. Nagyon fontos életük alkonyán, hogy tudják: szeretik őket, és szükség van rájuk!

Köztük olyan „családra” leltem, ahol jól érezzük magunkat, és ha kis időre is, de mosolyt csalunk egymás arcára. A sírás magánügy, de csiszolja lelküket, hiszen nagyon nehéz megszokni teljesen új környezetüket, és nem kis dolog alkalmazkodni egymáshoz. A társak elvesztése is fájdalmas számukra, de tovább tudnak lépni.

Mindannyian szeretetre méltóak, tanulni lehet tőlük nagyon sokat – ez jutalom, ez kincs, és tőlük kapom!

„A fiatalság fénye kialszik, az öreget őrizd, melegítsd!” Én naponta hálás vagyok, hogy velük lehetek, köszönöm a barátságukat.

Sokat gondolkodtam, meg tudom-e osztani úgy ismerősöm gondolatait, hogy üzenetként megérintse mások lelkét. Megkockáztatom. Aki úgy érzi, neki is van „érzelmi feleslege”, az idősek otthonának kapuját nyitva találja.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás