Anekdoták a kalocsai érsekek életéből

2018.01.25 19:58   

Patachich Ádám és a palota

1752-ben gróf Forgách Pál püspök letette az új nagyváradi székesegyház alapkövét, de öt év múlva áthelyezték a váci püspöki székbe. Utódja, Patachich Ádám báró, mivel leégett az addigi püspöki palota, a mai városháza helyén, megkezdte az új palota építését. 1776-ban el is készült vele, de Mária Terézia nem nézte jó szemmel a hatalmas palotát, annál is inkább, mert azt gondolta, a székesegyház építését elhanyagolja. A császárnő rosszallóan, gúnyosan mondta a püspöknek:

– Nagy ól ez egy disznónak, Eccellenciás uram!

A püspök nem volt rest és visszaválaszolt:

– Ketten is elférünk benne, Felség!

Egy éjszakát aludt a püspök a palotában, mert Kalocsára helyezte a császárnő. Az érsek, hogy bosszantsa a császárnőt, itt is felépítette – bár kisebbet – az érseki palotát.


Furcsa, de hasznos gyógyszer

Haynald Lajos még erdélyi püspök korában Tordán járt; kíséretében volt titkára, Lönhárt Ferenc, a későbbi szintén erdélyi püspök. A Biazini-féle vendégfogadóban szálltak meg, ahol több napot töltöttek. Amikor számláját este kifizetni akarta, észrevette, hogy pénze fogytán van, nem tudja kiegyenlíteni.

Mivel a főpap másnap reggel tovább akart utazni, de adós sem kívánt maradni, egy jó ötlettel rántotta ki magát a pénzzavarból. Elküldte a pincért Wolf Gábor Gyógyszertárába, meghagyva neki, hogy az átadott receptet magával a tulajdonossal készíttesse el. A recept pedig, amelyet maga a püspök írt, a következő volt:

„Rp. Notam austriacam. Numero ducenta. D.S. Egy napi használatra. Dr. Haynald.”

Ekkor már öreg este volt, csak a gyógyszerész segéd tartózkodott a patikában, aki azonban nem tudott eligazodni a szokatlan recepten, hiába keresgélt a gyógyszer-könyvekben. Riadtan szaladt tehát principálisához, akit álmából felkeltett, hogy valami különös receptje van itt a püspöknek. Wolf Gábor azonnal eligazodott a recepten, a gyógyszerész segédet meg bíztatta, hogy csak térjen nyugovóra, ezt majd elintézi, két darab száz forintos osztrák bankjegyet beletett egy orvosságos skatulyába, leragasztotta, adott melléje ostyát is, anélkül, hogy a pincérnek sejtelme is lett volna, hogy milyen különös gyógyszert visz a rendeltetési helyére, megüzenve, hogyha nem hatna eléggé, szívesen megrepetálja az orvosságot.


A látható és a láthatatlan fej

Simor János még hercegprímás korában sem szeretett nyilvánosan szerepelni. Az egyház érdekeinek a diplomáciai képviseletét minden alkalommal régi barátjára, Haynald Lajos kalocsai érsekre bízta. Erre mondta aztán Andrássy Gyula gróf:

– A katolikus egyháznak voltaképpen két feje van Magyarországon: a kalocsai érsek a látható és a hercegprímás a láthatatlan.

Simor János jót nevetett, amikor hírül hozták neki Andrássy megjegyzését, de nem maradt adós a válasszal. Egy találkozásuk alkalmával így szólt Andrássyhoz:

– Igaza van a kegyelmes úrnak. Úgy vagyunk mi is, mint Magyarország kormánya, amelynek szintén két feje van: Andrássy a látható és Deák Ferenc a láthatatlan…


A szerencsés érsek

Vendégei voltak egyszer Haynald érseknek. Ebéd után megmutogatta nekik a termeit és gyűjteményeit, magyarázattal kísérve minden egyes részt. Mikor a festményekre került a sor, a „zongorakirály” életnagyságú mellképét a következő szavakkal mutatta be:

– Barátom, Liszt Ferenc.

Mire a vendégek egyike, bókot akarván mondani, annyit jegyzett meg:

– Mily szerencsés némely ember!

A magas rangú vendég

Haynald Lajos egy alkalommal elment hazulról egy ismerős családhoz. Közben nagy vihar támadt, és egy kóborvillám becsapott a házba az egyik nyitott ablakon, körbejárta a szobát, és ahol bejött, ki is ment.

Amikor hazajött, az inas azzal fogadta, hogy:

– Kegyelmes uram, magas rangú vendége volt.

– Jaj, de sajnálom, hogy nem voltam itthon. Kicsoda volt? – kérdezte.

– Az istennyila – válaszolta az inas.


Akiért nem kár

Haynald Lajos kalocsai érsek előtt nagyobb társaságban szóba hoztak valakit, akiről az érsek csak ennyit mondott:

– Én is jól ismerem ezt az embert; kár érte, hogy zsidó!

A társaságban jelen volt Wehrmann Mór lipótvárosi képviselő és néptribun, aki nem hagyta szó nélkül az érsek megjegyzését:

– Úgy látszik, excellenciád nem tudja, hogy én is zsidó vagyok.

– Tudom én – felelt az érsek –, csak önért nem kár!


A szárcsaleves

Liszt Ferenc éppen nagyböjti időben vendégeskedett Haynald érseknél. A mester társalgás közben megemlítette, hogy mennyire szereti a szárcsalevest, amelyet édesanyja nagyon kitűnően tudott elkészíteni. Ezt hallva, Haynald inasa, Gyuri huszár – Soós György – saját szakállára intézkedett a konyhán, megrendelte a mesternek az extra fogást. Lisztet nagyon meglepte a kedves figyelem és boldogan kanalazta kedvenc levesét. Az érseket is meglepte a váratlan változás az étlapon. A vallatáskor persze minden kiderült. Gyuri huszár naplót vezetett és csattanós rövidséggel fejezte be naplójának aznapi sorait: „Liszttől kaptam öt forintot, az érsektől – egy pofont!”

A szamár inas

Haynald érsek másik huszárja, Katona Móric szokta bevinni a posta megérkezése után az újságokat Liszthez. Egy alkalommal azonban eltévesztette a dolgot és más újságokat adott be. Lisztet kellemetlenül érintette, hogy nem olvashatta kedvenc lapjait. Másnap Haynald érsek személyesen ellenőrizte a posta elosztását és meghagyta Katonának: „Jelentsd a kanonok úrnak, hogy nagy szamár vagy!” Móric huszár a postát átnyújtva katonásan jelentette: „Nagyságos uram, alázatosan jelentem, hogy nagy szamár vagyok!” – Azt látom – hagyta rá Liszt szelíd mosollyal.


Menteni a menthetőt

Csernoch Jánost meglátogatta Apponyi Albert gróf, az akkori kultuszminiszter. Miniszter vendége tiszteletére vacsorát adott Csernoch. Alig ültek az asztalhoz, a hangulatot szokatlan esemény zavarta meg. Tüntetők vonultak fel, egyre nagyobb tömegnek lármája szűrődött be a vacsorázó társaság füléhez; egyre nagyobb abcugolások, amelyek egytől-egyig Apponyinak szóltak. A helyzet roppant kínos volt. Leginkább magát a minisztert feszélyezte, hogy jelenléte ilyen kellemetlen szituációt teremtett, és csak tetézte a helyzet kellemetlenségét, hogy egyszerre csak az egyik ablakon berepült egy hatalmas kődarab, pozdorjává zúzva az egész ablakkarikát.

A váratlan inzultusra mindenkiben elhűlt a vér. A jelenlévők riadtan és tanácstalanul néztek egymásra, a házigazda Csernoch azonban nem vesztette el lélekjelenlétét, hanem odaszólt udvari papjainak:

– Nyissák ki az ablakokat! Mentsük a menthetőt!


A fiatalság előnye

Csernoch János egy alkalommal maga elé rendelte Takáts Ernőt, aki akkor még egészen fiatal pap volt. Kiadta neki a parancsot, hogy adja be pályázatát valamelyik akkoriban megüresedett állásra. Takáts tudta, hogy ezt a pozíciót két idősebb paptárs is elnyerni kívánja, ezért ellenkezni próbált:

– Kegyelmes uram! Erre az állásra, tudtommal, X és Y urak is pályáznak, akik jóval idősebbek, mint én!

– Persze, hogy idősebbek – felelte Csernoch –, de azt is vedd, hogy mindkettő szamár erre az állásra!

Hogy azonban kijelentésén szelídítsen, hozzátette:

– Te is szamár vagy, de te még fiatal vagy és tudsz ezen segíteni, de ők már nem!


Hittanár és szabadkőművesség

Csernoch János nemcsak éles ítélőképességéről és mély emberismeretéről volt híres, de közismert volt egyszerűsége és papjai iránti őszinte és meleg szeretete is. Valamelyik középiskolában, mint hittanár szolgált egyik papja, aki kiváló, derék pap volt, talán éppen ez volt a magyarázata annak, hogy a liberális felfogású tanári kar mindenképpen ellene volt. Ez az ellentét annyira kiéleződött, hogy az intézet igazgatója kihallgatást kért, amelynek során Csernochtól a hittanár kicserélését kérte. Csernoch nem túlságosan sokra értékelte az igazgatót, de bizonyos szempontok miatt okosabbnak látta, hogy kérését teljesítse, viszont azt sem akarta, hogy papjának féltékenységét megbántsa, miért is maga elé rendelte ezt a hittanárt, és megkérdezte tőle:

– Mondd fiam, mióta szolgálsz te ebben a beosztásban?

– Tizenkét éve, kegyelmes uram.

– De hiszen ez a tanári kar tele van szabadkőművesekkel, az igazgató a legveszettebb köztük!

– Bizony, kegyelmes úr, nehéz társaság ez!

– Tudod mit? Hagyd ott ezt a bandát! Ne bajlódj velük tovább, nem érdemes, hogy az idegzeted pusztítsd tovább velük. Mondd meg, hová szeretnél menni?

A hittanár szeme felragyogott, hamarosan kimódolták az elhelyezkedés lehetőségét. Boldogan távozott abban a hiedelemben, hogy a tanári karon győzelmet aratott. Pár nap múlva az igazgató is megtudta, hogy a hittanárt kicserélték, nem győzött hálálkodni érte. Volt azonban gondja rá Csernochnak, hogy az új hittanár éppen olyan derekasan helytálljon, mint a régi.

Mennydörgést hozott

Glattfelder Gyulánál egy alkalommal kézcsókra jelentkezett az endrődi apátplébános, Csernus Mihály, akinek két tulajdonsága volt ismert: mindig dolgozik, mert akar valamit, és mindig hangosan beszél. Szívesen fogadta, hiszen nagyon szerette ezt a messzi földön ismert, kitűnő lelkipásztort. Amikor belépett hozzá az apát úr, abban a percben irtózatos mennydörgés reszkettette meg az eget, utána pedig megeredt az eső, szakadt, mintha dézsából öntötték volna. Akkoriban nagy szárazság volt, hetek óta hiába várták az esőt, az apát úr meg is jegyezte:

– Tetszik látni, kegyelmes uram? Esőt hoztam!

Mire a püspök úr halkan csak ennyit mondott:

– Téved, kérem, mert maga csak a mennydörgést hozta!

Az apát úr a feje búbjáig elpirult, de aztán mosolygóra fogta a dolgot.


Az érseki tekintély

Grősz József vidéki bérmálásai alkalmával, szívesen leült papjaival apró szórakozásokra. A papjainak jólesett az érsek társasága, mert látták rajta, hogy tettetés nélkül, természetes egyszerűséggel, jól érzi magát köztük. Egy alkalommal az egyik aggódó kanonok figyelmeztette az érseket:

– Kegyelmes uram, indíttatva érzem magam, hogy megkérjem: vidéki útjainál falusi káplánokkal ne találkozzék, mert ez az érseki tekintély rovására megy.

Grősz megköszönte a figyelmeztetést:

– Köszönöm a jóindulatot. A jövőben is bármit lát, amit nem helyesel, csak figyelmeztessen érte, kanonok úr. Egyébként pedig megnyugtatom, hogy ezentúl is fogok tarokkozni a falusi káplán urakkal, sőt a huszonegyesüket úgy fogom el, hogy felállok a székre és onnan vágom le, de az érseki tekintélyemen nem esik csorba, mert nem hinném, hogy valaha is úgy viselkedjem, s nem szorultam rá, hogy ezt a tekintélyt azzal kelljen fenntartani, hogy dalai lámának tekintsenek papjaim.


Különös osztályozás

Egy társaságban szó volt arról az érdekes típusról, amelyre nem illik reá a szentpáli mondás: az igaz a hitből él. Ehelyett úgy lehetne ezt a típust jellemezni, hogy megél a hitből, megél abból, hogy katolikus. Ez a típus – hála Istennek – kiveszőben van már, egy-két őslény bujdokol talán valahol, amelyekre pompásan mondotta valaki, hogy profi katolikusok. Ezekről volt szó egy társaságban, ahol Grősz József ezt a jellemzést adta rájuk:

– Ezekre is lehet mondani: vallása felekezet nélküli, foglalkozása katolikus.

Összeállította: Bikfalvi Géza



Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás