Augusztus 20. – vagy amit akartok…

2018.09.20 12:46    |    Ruppáner János  

Augusztus 20-án ismét letudtunk egy nemzeti ünnepet, elhangzottak a szokványos beszédek: kereszténység, államalapítás, miegymás. Már most az ünnep után (post festa) azonban tán nem haszontalanság komolyan is végiggondolni aug. 20. jelentőségét. Természetesen ez a kis írás nem térhet ki az árnyalatokra, szükségszerűen egyes tényeket, összefüggéseket csak elnagyoltan tudok itt jelezni. Ám mégis szólni kell, mert nemzeti ünnepeinkkel (is) már-már napi gyakorlat lett a történelemhamisítás, s bizony gyakran silány szövegek jellemzik ebben (is) a közbeszédet.

„Augusztus 20 – Magyarország születésnapja” – hallhattuk a közmédiában az elmúlt hetekben. Valójában 1083. augusztus 20-án avatták szentté Istvánt, első királyunkat, innen eredeztethető ez az ünnepünk. Vajon előtte nem volt itt Magyarország? Nos, ha csak az Árpád-féle honszerzést tekintjük is, a magyarság ekkor már közel két évszázada volt a Kárpát-medence birtoklója, az akkori Európa egyik legjelentősebb hatalmi tényezője.

Ország, állam, nemzet – ezek a kifejezések gyakran keverednek, néha rokon fogalmakként használják egyesek, vagy tudatlanságból, vagy tudatos megtévesztésként. Tisztázzuk: ország egy beazonosítható nép által uralt terület, az állam egy szervezet, a nemzet pedig egy azonos kultúrát valló közösség. A nemzet fogalma újkori fejlemény, tehát aki „ezeréves” nemzetről szól, az jó esetben is pontatlanul fogalmaz. A középkorban a legfőbb közösségszervező tényező az úr személye volt: Árpád népe, Koppány népe, István népe, stb. A közös nyelvet, közös hagyományokat és rítusokat jelentő nemzetről akkor még szó sem volt.

És az állam? A legelkoptatottabb lózung, hogy Szent István az államalapító. Figyelmes olvasó már észreveheti, hogy Istvánt csak halála után 45 évvel avatták szentté, tehát életében nem lehetett szent államalapító. De államalapító volt-e vajon? István előtt nem volt magyar állam? A fejedelemkori magyar állam (sic!) az akkori Európa egyik legfontosabb hatalmi tényezője volt, katonai-politikai jelentősége megkérdőjelezhetetlen. S ez bizony állam volt a javából, csupán részben még félnomád típusú. Hogy a magyarság István előtt mióta élt már nomád, ill. félnomád államforma szerint, az aligha meghatározható, de hogy ez évezredekre tehető, az bizonyos. Ha pedig a régi magyarság államban élt, akkor István mit alapított? Nos, ő egy új típusú államot erőltetett a népére – mégpedig vérrel, vassal, s idegen (német-bajor) segítséggel – a nyugati kereszténységre támaszkodó királyságot.

Városi ünnepségünk szónoka idén azt találta mondani, hogy hajdan a magyarság összefogva vállalta a kereszténységet. Koppány fölnégyelése, Tanuzaba élve eltemettetése, Vazul megvakíttatása, hogy csak a legismertebb ügyeket említsük, ez volt az istváni térítés valósága. Összefogás?? Ugyan már, nyílt erőszak, hatalomszerzés – ez volt István életműve. De mielőtt bárkiben fölmerülne, hogy akkor hát szent királyunk egy szadista tömeggyilkos lett volna, tudni kell, hogy abban a korban az efféle leszámolások igencsak gyakoriak voltak, s István még valóban kegyes király is volt, hiszen pl. Vazul fiait futni hagyta.

István végül is győzött, vérrel, vassal, idegen segítséggel, könyörtelenül kiirtotta a magyarság ősi kultúráját (pl. a rovásírást), leszámolt az ellene lázadókkal. István győzött, s – szokták mondani egyesek – a győztesnek mindig igaza van. Talán így van, s alighanem a magyarság jól tette, hogy a nyugati típusú kereszténységhez kötötte sorsát. Nem is ezt kívánom itt vitatni, írásommal csupán arra szeretném fölhívni a figyelmet, hogy ne hamisítsuk a történelmet, s az ezeréves történésekből senki ne próbáljon a mai közéleti-politikai viszonyokra utalni, hamis párhuzamokat sejtetve.



Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás