Olvasónk tollából

Az első Advent – nélküle

2013.01.16 09:43    |    Pavelkó Gizella  

Anyánkat az unokák „Pavikának” hívták. Egyfajta megkülönböztetés volt ez a többi nagymamától, a nagymamaság – valószínűleg – legfelső foka, nem kiharcolt pozíció, hanem nagyon is megérdemelt elismerés.

Benne volt minden. Hogy legalább kétféle leves, meg háromféle második fogás volt, ha egyszerre két unoka volt jelen, nehogy az unokának olyan ételt kelljen ennie, amit nem szeret. De benne voltak a kedvenc sütik – külön a nyári és külön a téli választék.

Ilyenkor, karácsony előtt jött el a jó zserbó és hókifli ideje. Gyártotta, gyártotta, gyártotta Anyánk a hókiflit, de az mindig csak addig tartott, amíg lisztes zacskóba csomagolva megérkezett valamelyik családba, hiszen apraja- nagyja szerette az ízletes apró sütikét.

Megérkezett az advent, és megérkezett a vágyakozás a hókiflire. Anyánk ákombákom betűivel írt receptes füzete legidősebb lányunokájához került, jogos jussként. Maradtak más receptek is, eltépett újságszélre, szórólapok üres oldalára írogatva. Némelyikre csak azt írta fel Anyánk, miből mennyi kell, még a süti nevét sem. Azt, hogy hogyan kell elkészíteni, Ő maga mindig tudta, minek azt leírni – gondolta. Hát így próbáltam előkeresni a hókifli receptjét a rám maradt gyűrött, maszatos kockásfüzetből. Leültem, hajtogattam, lapozgattam, olvasgattam, sírogattam, mosolyogtam, gondolkodtam, hiszen olyan dolgokat fejtettem meg az ákombákomokból, amire nem is gondoltam. Mert anyánk keveset beszélt az érzéseiről, érzelmeiről. Pedig az egyedül töltött negyven év alatt biztos sok minden lezajlott csendesen odabent. Mindent előszedtem, ami hozzám került: a fényképes füzetet, amit a 85. születésnapjára készítettünk. Anyánk benne őrizgette az unokák ballagási meghívóit, az esküvői meghívókat, az értesítést a dédunokák születéséről. De belekerült ide az a néhány rövid írás is, amely a családról, vagy esetleg Róla magáról adott hírt a világnak. Hogy Anyánk ezeket összegyűjtötte – soha sem tudtam. Szót soha nem ejtett róluk. De látom a gyűrött, szakadozott lapokat, és tudom, hogy sokat voltak a kezében.

Lassan beesteledett, már nem a hókifli receptről szólt a keresés. Valami másról, amit meghatározni sem tudtam. A félhomályban, ölbe tett kézzel üldögéltem, a gondolatok messze-messze jártak és sokszor megakadtak a karácsonyi délutánokon, amit mindig Anyánknál töltött együtt az egész család, nyüzsögve, bezsúfolódva a szobába.

Csörög a telefon, Anna lányom hív: kicsit csodálkozom, hiszen korai az időpont, ilyenkor a két kicsivel van elfoglalva, nincs idő a telefonra. Hangja rekedtes, a szavak nehezen jönnek:

– Mi van anya, mit csinálsz?

Kérdéssel válaszolok: – Mit csinálnak a kicsik?

Lassan mond néhány szót, érzem, hogy ez nem a megszokott beszédfolyam.

–Valami baj van kislányom? – szól az anyai aggodalom.

Csönd a vonal túlsó végén. Aztán lassan, fojtott torokhangon elnyújtott hangzókkal azt mondja:

– Anya, ma fél éve, hogy elment a Pavika. – És csendesen, inkább csak érezhetően, mint hallhatóan szipog.

Fut a gondolatom a hókifi felé, a gyűrött lapok felé, a megidézett karácsony délután felé. Nehezen szólok, az én torkom is bezáródik, ott van a könny, alig bírom tartani. Már elmondom, hogy mit csinálok, hogy a hókifli receptjét keresem egész délután. A vonal túlsó végén kicsi csönd. Majd, még mindig rekedtes hangon, megszólal a kislányom:

– Tudod anya, ez az első advent a Pavika nélkül…

2012. december 7.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás