Az én karácsonyom

2008.12.19 08:52    |    F. Tóth Tímea  

Már hetek óta bizsereg a toll a kezemben a karácsonyi gondolataim miatt. Írok valamit, elolvasom, aztán rájövök, hogy nem jó, átírom, de így sem tetszik. Zavart vagyok. Végül áthúzom az egészet és kezdem elölről. És ez így megy hetek és (áthúzott) oldalak óta. Valami vagy valaki mindig megzavar. Megzavarnak a külvilág felől érkezett információk, a mindennapi feladatok, elintéznivalók és az emberek, akikkel találkozom. Máskor nem érzem őket tehernek, de most igen. Mert hogy is mondhatnám meg nekik, hogy egy pár napig hagyjanak magamra, mert én a karácsonyon szeretnék gondolkodni? (Azért titkon megnézném az arcukat, mit reagálnának erre a kijelentésemre.)

A tavalyi karácsonyra gondolok, amikor még csak ketten ünnepeltünk a férjemmel. Azóta megszületett a kisfiam és úgy érzem, kötelességem másként érezni a karácsony iránt, mint eddig. Az idei már nem telhet el úgy, mint az eddigiek, hogy csak rohanunk egyik helyről a másikra, lehetetlen dolgokat eszünk össze és búcsúzáskor alig észrevehetően nézünk körbe, nem hagytunk-e ott valamelyik sarokban egy ajándék gyertyát (ami szerintem az egyik legnépszerűbb ajándékok egyike, mert úgy látom, mindenki örül neki).

Az idén mindent másképp szeretnék, mégsem tudom, hol kezdjem a változtatást, mert azért vannak elvárásaim a karácsonnyal szemben. Az első ilyen a hó. (Mintha hó nélkül nem is lehetne egymást szeretni!) Aztán ha behunyom a szemem, látom magunkat a feldíszített asztalnál ülni és vacsorázni. Ugyanazok a sárga gyertyák égnek, mint minden évben, a terítő kék, a szalvéták pirosak. Mellettünk szinte izzik a feldíszített karácsonyfa, tetején a betlehemi csillaggal, ami minden évben kissé megdől a fa tetején. A szobában jó meleg van, valahogy vágyik az ember ilyenkor a meleg után.

Ez a szenteste. A vallásos embereknek a legkönnyebb, hiszen ők tudják, miért ülnek asztalhoz és kit várnak. Nem viszik túlzásba és nem készítenek koreográfiát az ünnepekre, így nem is csalódnak, ha valami nem úgy sikerül, ahogy azt eltervezték. Aki tudja, miért ül ünnepi szívvel az asztalhoz karácsony este, azt nem fogja bántani, hogy az ebédből vacsora lett, odakint nyoma sincs a hónak és a fenyőfa levele már 24-én elkezdett hullani.

Én is így szeretnék ünnepelni. Mert közben megértettem, hogy az ünnep attól igazán ünnep, hogy készülünk rá. Az teszi széppé, hogy hetekkel korábban már gondolunk rá, elképzeljük és várjuk. Nem csak az a néhány óra a szép, amit együtt töltünk, hanem az azt megelőző várakozás.

Én is így szeretnék ünnepelni. A várakozás időszakában gondolni azokra is, akik nem örülnének annak, ha karácsonykor esne a hó, mert nincs cipőjük. Vagy azokra, akik nem bánnák, ha csak vacsorára készülne el az ünnepi ebéd, mert nekik még kenyérre sem telik. Vagy azokra a gyerekekre, akik soha életükben nem kaptak még ajándékot.

Gondolatban én már hetek óta ajándékot osztok. Szépen becsomagolt díszdobozba játékokat, kiscipőket, meleg pulóvereket teszek. (És persze gyertyát, mert annak mindenki örül.)

Én így szeretnék ünnepelni.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás