Esett a hó, szép nagy pelyhekben esett a hó.

Mi a nagypapámmal ültünk a meleg kemence mellett, a kispadon. Nem volt televízió, számítógép, internet. De a nagypapa csak mesélt, mesélt, igen, mesélt nekem, az Óperenciás-tengeren túlról, ahol a kurta farkú malac túrt. Mesélt a Piroskáról meg a farkasról, akik a Nánai erdőben találkoztak.

Mesélt a mézeskalács házikóról, ami a Nánai erdő közepén volt. Jancsiról és Juliskáról, akik a Nánai erdőben eltévedtek. A nagymamám kenyeret dagasztott. Megengedte, hogy a kiscipót én formázzam ki.

Jégcsapok lógtak az eresz alatt, a nagypapám nekem akkor is mesélt.

Disznóvágáskor csinálhattam kistüzet. Akkor még szalmával pörkölték a disznót. Karácsonykor jött a Jézuska, hozta a karácsonyfát. Volt rajta dió, kockacukor fényes papírba csomagolva, alatta a dió, alma. Nem csillogott-villogott, de nagyon szép volt. Este szalmát hoztak be az asztal alá, ott nagyokat birkóztunk a nagypapámmal.

Tavasszal nyíltak a kertben a virágok. Fecskék jöttek vissza, az eresz alatt hagyott régi fészkükbe.

Nem volt síró, beszélő, lépegető, de még Barbie babám se.

De ha nagymamám az ebédhez uborkát vagy tököt pucolt, a héjából nekem mindig formált egy-két babát. Nyáron a szép tiszta udvarba nagyokat labdáztunk.

És még jött „Bagaméri” is a fagyijával. Nagymamámtól kaptam 50 fillért egy gombóc fagyira. Mikor jött visszafele a Kisfaluból, akkor a nagypapámtól kaptam 50 fillért még egy gombóc fagyira.

Ősszel kukoricát fosztottak, mi gyerekek pedig nagyokat birkóztunk, játszottunk a fosztalékban. Hát újra esett a hó, eresz alatt jégcsapok lógtak, a nagypapám csak mesélt, mesélt a meleg szobában nekem újabb és újabb meséket. A nagymamám mikor egyedül maradt, hozzám költözött. Most már a dédunokáit kisérte óvodába, iskolába.

Pár hónap elteltével elment, itt hagyott.

Ha élnének, talán még mindig mesélnének.

Balogh Andrásné
Márta