In memoriam

Benke Ferenc (1932 – 2014)

2014.10.10 10:34   

„Te dőlj, ha dőlni kell és törj, ha törni kell – kettőbe vagy szilánkra./De addig mint a szálfa!”

(Simonyi Imre)

benke_ferenc_300Íróasztala fölött ez a jelmondat látható a falon, és akik ismerik, megerősíthetik, hogy ez alapján élt. Elveihez ragaszkodva, a valódi értékeket keresve és tisztelve, egyenesen.

Tiszaföldvár szülötte, akit a katonai szolgálat sodort Kalocsára, a megtalált boldogság tartott itt, hogy azután szóval és képpel örökítse meg a választott otthon tájait, embereit, a valóságot és az álmokat. Munkálkodott a Petőfi Népe kalocsai mutációján, majd a Kalocsai Néplap munkatársa lett, és úgy írásaival, mint a város életét megörökítő képeivel krónikásunk volt évtizedeken át.

A Dunatáj Fotókör Egyesület alapító tagjaként alkotója és tanítómestere lett a fotósok népes családjának, és a szülővárosában, 80. születésnapjára megrendezett életmű kiállítás mellett nyolc önálló és több csoportos tárlaton mutatkozott be képeivel városunkban és azon túl is. Itthon legutóbb a Dunatáj Fotókör jubileumi, tízéves fennállása alkalmából rendezett kiállításon találkozhattunk vele és képeivel. Tavaly a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége HonES Mafosz diplomával ismerte el tudását, tevékenységét.

A száraz tények és adatok mögött eltéphetetlen szálak húzódnak: barátságok, nagy beszélgetések, kedvesen vagy morcosan eldörmögött tanácsok, jó szándékú kritika – és szeretet, nevetés, öröm, olykor hirtelen felhorgadó, de többnyire termékeny harag. Feri, Feri bácsi, hívták, hívtuk így is, úgy is. Jelenség volt, akire figyelni kellett, aki még kézcsókkal tisztelte meg a nőket, aki tanított, magyarázott, két kézzel nyújtotta felénk bölcsességét, tudását. És fürkésző tekintettel nézett. Rám, rád, rátok, a világra, a felszín mögött megbújó szépségre, az angyalt mintázó árnyékra, a természet fényeire, színeire – soha nem lankadó érdeklődéssel az egész gyönyörű és keserves világra.

Mi lesz most velünk? Mivel pótoljuk a lényét, a hangját, az őszinteségét, a barátságát? Hogyan nézzünk most nélküle a dolgok mögé, csempésszünk fényt, meleget, mosolyt, könnyeket a rideg valóságba?

Korniss Péter, a Kossuth- és Pulitzer-díjas fotográfus mondta: „A ’fényképez’ szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: ’megörökít’. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tünékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt.”

A teremtő ráirányította fényképezőgépét Benke Ferencre. Villant a vaku, retinánkra égett a kép, de ő már múlt lett. Továbblépett az időben, és már csak a lelkünkben őrizzük őt, aki már csak volt. Élt 82 évet. Itt, köztünk, velünk. Magával vitt az örökkévalóságba egy részt belőlünk, de ránk hagyta kincseit. Hogy látva lássunk.

 


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás