In memoriam

Benke Ferenc (1932 – 2014)

2014.10.10 10:34   

„Te dőlj, ha dőlni kell és törj, ha törni kell – kettőbe vagy szilánkra./De addig mint a szálfa!”

(Simonyi Imre)

benke_ferenc_300Íróasztala fölött ez a jelmondat látható a falon, és akik ismerik, megerősíthetik, hogy ez alapján élt. Elveihez ragaszkodva, a valódi értékeket keresve és tisztelve, egyenesen.

Tiszaföldvár szülötte, akit a katonai szolgálat sodort Kalocsára, a megtalált boldogság tartott itt, hogy azután szóval és képpel örökítse meg a választott otthon tájait, embereit, a valóságot és az álmokat. Munkálkodott a Petőfi Népe kalocsai mutációján, majd a Kalocsai Néplap munkatársa lett, és úgy írásaival, mint a város életét megörökítő képeivel krónikásunk volt évtizedeken át.

A Dunatáj Fotókör Egyesület alapító tagjaként alkotója és tanítómestere lett a fotósok népes családjának, és a szülővárosában, 80. születésnapjára megrendezett életmű kiállítás mellett nyolc önálló és több csoportos tárlaton mutatkozott be képeivel városunkban és azon túl is. Itthon legutóbb a Dunatáj Fotókör jubileumi, tízéves fennállása alkalmából rendezett kiállításon találkozhattunk vele és képeivel. Tavaly a Magyar Fotóművészeti Alkotócsoportok Országos Szövetsége HonES Mafosz diplomával ismerte el tudását, tevékenységét.

A száraz tények és adatok mögött eltéphetetlen szálak húzódnak: barátságok, nagy beszélgetések, kedvesen vagy morcosan eldörmögött tanácsok, jó szándékú kritika – és szeretet, nevetés, öröm, olykor hirtelen felhorgadó, de többnyire termékeny harag. Feri, Feri bácsi, hívták, hívtuk így is, úgy is. Jelenség volt, akire figyelni kellett, aki még kézcsókkal tisztelte meg a nőket, aki tanított, magyarázott, két kézzel nyújtotta felénk bölcsességét, tudását. És fürkésző tekintettel nézett. Rám, rád, rátok, a világra, a felszín mögött megbújó szépségre, az angyalt mintázó árnyékra, a természet fényeire, színeire – soha nem lankadó érdeklődéssel az egész gyönyörű és keserves világra.

Mi lesz most velünk? Mivel pótoljuk a lényét, a hangját, az őszinteségét, a barátságát? Hogyan nézzünk most nélküle a dolgok mögé, csempésszünk fényt, meleget, mosolyt, könnyeket a rideg valóságba?

Korniss Péter, a Kossuth- és Pulitzer-díjas fotográfus mondta: „A ’fényképez’ szónak szerencsés szinonimája a magyar nyelvben: ’megörökít’. Érzékelteti a múló idő megragadásának, a tünékeny világ megőrzésének szándékát. Idő és fényképezés elválaszthatatlanok. Az exponálás egy pillanatot búcsúztat: a jelenből a gombnyomás pillanatában múlt lesz. A képen annak lenyomatát őrizzük – ami volt.”

A teremtő ráirányította fényképezőgépét Benke Ferencre. Villant a vaku, retinánkra égett a kép, de ő már múlt lett. Továbblépett az időben, és már csak a lelkünkben őrizzük őt, aki már csak volt. Élt 82 évet. Itt, köztünk, velünk. Magával vitt az örökkévalóságba egy részt belőlünk, de ránk hagyta kincseit. Hogy látva lássunk.

 


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás