(Anyánknak szeretettel – mindenkinek tanulságul)

Parasztcsaládban nem szokás agyonünnepelni a születésnapokat, de amikor anyánk elérte a 70.-et, meglepetésszerűen megköszöntöttük.

Idősebb nővérem gyakori látogató anyánknál, már kora délután elment hozzá, de a 15-20 perces beszélgetés után tovább maradt, egészen sötétedésig. Bár anyu próbálta néhányszor haza küldeni, végül is – látva, hogy nővérem még mindig marad – megígérte Neki, hogy hazakíséri, nehogy baj érje a sötétben. (az 50 éves „kis-lányomat”)…

Azután betoppantunk mi – fiatalabbak a tortával – és anyánk megtudta, hogy Ő bizony azon a napon 70 éves. Nem sokat gondol ezzel egy tanyasi asszony.

Azóta minden éven van köszöntés – 5 évenként pedig családra szóló nagyünnep, melyen a még élő testvérsége is ünnepel. Nincs ajándék – hiszen mit is adnánk már ebben a korban. Ajándék a család.

Most eljött a 87. Nem kerek, nincs nagy buli.

De van jelzés – anyánk részéről: láss csodát – ajándékot szeretne!

Méghozzá egy 26-os biciklit!

Mert hát nagyon jó az ő 28-asa, de már magas a kormánya. Hát vegyünk egy újat. Bicikli nélkül nem lehet létezni. Neki van pénze – kifizeti, csak mire itt a tavasz, meglegyen.

És telve a szívünk örömmel: merthogy így kell jövőt építeni – tavaszt várni. Nem csak 87 évesen.

És azért, amiért ilyen örökséget kaptunk.

Isten éltessen anyánk!