A Szintetizátor

2015.08.13 09:24    |    -sch-  

Bornai Tibort talán mindenki ismeri, még akkor is, ha nem is tud róla. A ma is aktív KFT zenekar billentyűse, énekese, zeneszerzője és szövegírója néhány évtizede saját önálló albumokat is készít, sőt az utóbbi időben más művészeti ágak felé is kacsingat, fest és ír is. A nemrég megjelent „A sors kvantumfizikája, avagy a Bornai-sejtés” című könyvét szeretném most a gondolkodásra nyitott emberek figyelmébe ajánlani.

A könyvtáram nem alfabetikus, hanem tematikus elrendezésű, így a lakás bármely pontján belebotolhat a vendég egy-egy Bornai-kötetbe, hiszen írt már regényeket, verseket, morfondírozott néhányszor és természetesen a zenekara történetét is feldolgozta. Ezt az új könyvet nem tudom még, hová fogom tenni, de valószínűleg a Hamvas életmű és a Fodor Ákos kötetek közé valahová.

Elsőre véletlenül a hátulján nyílt ki, ahol a forrásokat sorolja, az inspirációkat, s örömmel fedeztem fel Luciano De Crescenzo nevét, az ő rendhagyó görög filozófiája, humora fiatalabb koromban nagyon megragadott, így, ismerve Bornai hasonlóan kitűnő adottságait, holmi aktualizált, fanyar, kedélyes filozofálgatásra készültem. Nem ezt kaptam, de egyáltalán nem bánom.

A sors kvantumfizikája… Miért pont a kvantumfizika? A kémia túl kapzsi, a matematika túl szigorú, az orvostudomány szadista, a történelem minimum részrehajló? A kvantumfizikában ér össze a hit és a tudás. A fizika hosszú kerülővel lassan ugyanoda jut, ahonnan a metafizika elindult, a mérhetőt méri össze a mérhetetlennel. Már nem tud, csak sejt.

Kalocsai Néplap

A kvantumfizika a lehetőségek fizikája, csupa ráutaló kérdés, hogyan is érzékeljük a világot? Mi a különbség az „érzékelt” és „valós” világ között? Nem ad a kezünkbe olcsó mankót, amivel végig lehet botorkálni az életen, sőt, ha valakinek arra támaszkodott, azt is kirugdossa. Nem ad kényelmes válaszokat, a kezünkben a döntés. Ez sokakat megriaszthat, de nekem rokonszenves: nem kinyilatkoztat, kérdez. Bizonytalan a bizonyosságban. Bornai a fény természetéből kiindulva próbál meg magyarázatot találni még csak nem is a „miért”-re, hanem – továbbmegy – a „mi okból” kérdésre.

„Vajon van-e aranyhíd, ha senki sem áll a tó partján?
Vajon van-e világ, ha nem él benne senki?”

A szerző egy korábbi „morfondírozásából” idéztem, ami előképe lehetett ennek a könyvnek. A kor embere öntelt, s azt hiszi napnyugtakor a Balaton partján, hogy az aranyhíd belőle indul, s a Napba ér. A tudomány gőgje hasonló, s amire én is morcos vagyok, hogy nagy mellénnyel – a saját jelenlegi állása szerint – állít elő a köldökszöszből áramot, szondát küld a Marsra, de egy csecsemőnek a mai napig nem tud fájdalommentesen bejuttatni gyógyító hatóanyagot. És kiszolgálja a hatalmat: a tudomány „vívmányai” többnyire a hadiipar melléktermékei. (Még Bornai hangszere, a szintetizátor is, ami a tengeralattjárók szonárjának elvén működik.) Egyszóval eltévelyedett.

Kalocsai Néplap

A szerző nagy fába vágta hát a fejszéjét, apró csapásokkal halad, a világvallások zanzásított ismertetése után a hitet és a tudást próbálja szintetizálni, rávilágítani, hogy nem kizárják, kiegészítik egymást. Pedig ha valaki, ő aztán zongorázni tudná a különbséget. A folytonos eldöntendők, a „vagy”-ok helyett az „és”-t preferálja. A „hiszem, ha látom” abszurdumát feloldandó, évezredes problémákat feszeget, s újra felteszi azokat a kérdéseket, amelyeket időnként muszáj feltenni valakinek. Arkhimédész óta, aki szintén egy fix pontot keresett, sok idő telt el, s valójában nem telt el egy perc sem. Azóta sem tudjuk, ki irányítja életünket, a sors vagy a szabad akarat?

Bornai világképe Egy-szerű. (Ha tördelés, a sors a sor végére tette volna, akkor megismételném, direkt írtam kötőjellel: Egy-szerű.) És nem is biztos, hogy az övé. Nem találta fel a spanyolviaszt, de minek is? Úgyis csak törmelékek közt botorkálunk. Viszont egy nagyon újszerű, tetszetős gondolatot fogalmaz meg: a tudományt művészetként kellene elfogadnunk.

Juszt sem árulom el a könyv végét, tessék végigolvasni, hátha jó vége lesz. Akár úgy van, ahogy Bornai látja, akár nem, mindenképpen úgy van, ahogy van. Óvatosan vezeti a gondolatmenetet, nehogy elszökjön a figyelem, mégha nem is derül ki más, minthogy – Fodor Ákost idézve – úgy tűnik, jó úton áll.

A sok bizonytalanság között egy valami bizonyos csupán, nem ez a könyv lesz Vágó István kedvence, ahogy a kalocsai érseké sem. Engem mindenesetre megfogott, ami azért is furcsa, mert ez a szerző szándékával ellentétes, ő inkább elengedni akar a Lehetőségek Óceánja felé.

www.bornaitibor.hu


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás