Ezerkilenszázötvenhat jelképe, a Rákosi-címertől megfosztott nemzeti lobogónk nem csak a mi szívünknek kedves. Forradalmi jelképként, más színekben, megjelent az 1989-es romániai forradalomban is, amely eltakarította a Kárpátok Géniuszát és népelnyomó diktatúráját, de a világ szinte minden országában tudják, mit jelent a lyukas lobogó.

Nem követel helyet naponta a szimbólumaink között, s igazából csak a forradalom ünnepén kerül elő, hogy felidézze azokat a napokat, s az ünnepi hangulat csillapodtával visszakerül a szekrények naftalinszagú csendjébe.

Az idei ünnepen is volt valaki, aki a lyukas lobogóval indult ünnepelni. Ez rendjén is van, mindenkinek megvan a saját ötvenhatja, s ha valaki ezzel a zászlóval emlékezik, az szíve joga. De azt már kevésbé értem, hogy ezt a sokak által tisztelt zászlót a tulajdonosa ugyan miért dobta rongyként az egyik reklámtáblára, s miért hagyta ott mindenki kénye kedvére?

Egy kalocsai blogger lefényképezte ezt a képtelenséget, s a fotót a zászlóval együtt elküldte szerkesztőségünknek, abban a reményben, hogy a tulajdonosa mégiscsak meggondolja magát és hazaviszi a lyukas trikolort, s ha újra eljön az ideje, vele ünnepelhet megint.

Ezzel a zászlóval így lenne illendő.