Emlékek, színek, illatok

2014.12.18 14:58    |    Gábor Erika  

Az ablak előtt ülve nézem a csöndes utcát. A lámpafényben kavarog a hó, minden csöndes, maga az áhítat. A fáradhatatlan hópelyhek emlékeket sodornak elém. Mennyi karácsony van már mögöttem! És előttem…?

Az első emlékem a karácsony színe. Álltam a feldíszített fenyő mellett, talán négy évesen, és magamat néztem a melegben lágyan ringó, aranyszínű üveggömbben. Nagyon nagy volt a fenyő, parányi voltam, de elragadtatásom óriási.

Nagymamám maga volt az egyszerű jóság. Mindent nekünk adott, összes kincse az értünk végzett munkája volt. Magam előtt látom kidolgozott két kis kezét, parányi ősz kontyát, szigorú ráncokba szedett szoknyáját. Ízek és illatok veszik körül lényét. Az ünnepekkor már magam sütöm a legendás sóskiflit, az utánozhatatlan babtortát, a mákos kalácsot. Az első falat áldozat-bemutatás emléke előtt.

Nagypapám rettentően adott magára. Hajában a választék csak nyílegyenes lehetett, bajuszát szálanként igazította meg. Rítus volt a borotválkozás – a kinti homályban szinte villanni látom a fenőszíjon komótosan fel-le sikló fényes pengét. Meséje a múltról szólt, nádfonatú karosszékükbe kuporodva a kályha mellett hallgattam boldogan. Asztmás volt szegény, a szájából sósborszesz illata áradt – azzal próbálta tágítani, tisztítani a köhögéstől elgyötört hörgőit.

Milyen furcsa az emberi emlékezet! Azt hinnéd, elvesztetted a múltat, de elég egy szín, egy hangulat, egy illat, és máris átöleli lényed a számtalan, édes-keserű emlék.

A hó kékesfehéren hever az utcai lámpa fényében. Apám haja volt ilyen, ezüstösen csillanó, puha. Korán megőszült, még harminc éves sem volt. Meglett emberek szólították Gyurka bácsinak – bár tudom, ehhez más is kellett a fehér hajon kívül… Gyermekként vesztettem el, érthetetlen, tétova és üres volt az első karácsony nélküle. Mikor gyermekeim lettek, visszakaptam. Máig hozzá fordulok, ha nagyon fáj valami. Lénye velem van, mert összefűz minket a szeretet. Megtalálom őt fiam szemében, lányom önfeledt nevetésében, kételyeimben és hitem mélyén.

Az este titokzatosan tölti meg a kinti világot. Hó roppan – mennyire szeretek a friss hóban lépkedni!

Kislányként piros szánkót húztam a közeli utca feltöltött dombjáig, és órákon át siklottam le felszabadultan. Fagyos kezem-lábam hazazavart, és jégcsípte arcomat a sápadt aranyszín tea gőze fölé tartva szívtam magamba a teafű, a méz és a citrom illatát. A holnap csak egy lépés volt, a tegnap kit érdekelt! A sötétség kívül rekedt, és édes volt a biztonság nyugalma, a becéző kezek érintése.

Karácsony közeleg. A közeli házak fényfüzérrel hirdetik az ünnepet. Az asztalon meggyújtom az adventi gyertyát. Gyertyával örvendezünk, gyertyacsöpp siratja elvesztett szeretteinket. Lelkemben számolom egyre, hányan hagytak el örökre, hányan léptek életembe. A karácsony csak egy lépés az év illanó útján. Emlékét egyetlen futó illat, szín visszahozza. Amíg csak élünk.

 

 


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás