Érzelmi analfabéták

2009.04.23 14:03   

Álltam ott a napsütésben, a tömött buszon, és néztem, ahogy megcsillan a fény a nedves úttesten. Ébredezett a város. Autók kanyarogtak, gyalogosok siettek munkahelyük felé.

Tegnap, tegnapelőtt, azelőtt még olyan más volt minden! Homályos, sötét, nem éreztem, mit kellene tennem, nem láttam, nem hallottam az apró rezdüléseket. Még mindig hittem abban a nyomorult csodában, reméltem, majd megsegít, és újra jó lesz minden. Még mindig hinni akartam, jön majd a szőke herceg, megment a sárkánytól, s boldogan élünk, míg bele nem halunk… De a herceg magasról tett rám és a sárkányomra.

Tegnap még azt gondoltam, nincs nálam szerencsétlenebb ember, holott csak megint azok a buta álmok. Vagyis… Kérések…

Nem értem magam. Világos elutasítás után még mindig bíztam, reméltem, mert bíztattak a jóakarók, nem, nem, nem veled van a baj, te jó vagy, vele nem stimmel valami. Ezt soha nem hittem el. Mindig tápláltam azt, hogy kettőn áll a vásár, ha van adás-vétel, ha csak a portékát gusztálják.

Aztán elkapott a rettegés! Biztosan azért mondják ezt, mert nem akarnak megbántani, én voltam a szerencsétlen, s ő csinált mindent jól. Mikor ezen ötleteim nyilvánosság elé tártam, heves visszakozást kaptam. Ennyire kedvelnének, vagy ennyire nem akarnak megbántani?

Szenvedtem, meg sírdogáltam, meg hisztiztem, de nem hittem, hogy az ő keze is benne van abban, hogy most nem vagyok boldog. Süllyedtem egyre mélyebbre ebben az érzésben, mindeközben annyira magammal és a kialakult helyzettel voltam elfoglalva, hogy szinte nem is hallottam azokat a szavakat, melyeket a valóságos jóakarók intéztek hozzám. Balga voltam.

Elhatároztam, gyenge vagyok ugyan, de erőt veszek magamon, s elmondom neki, mi pezseg lelkemben. Elég volt már a jópofizásból, felém, felé. Belekezdtem hát, ám Istennek és a szerencsémnek hála, nem fedtem fel mindent, de az a kevés is süket fülekre talált. Végső soron elutasításra. Másodszor. Vigasztal a tudat, hogy kettőnk közül én voltam az erősebb, s tudom, nem szép dolog, de szembesítettem a gyenge pontjaival. Ő még gyengébb lett, én pedig még erősebb. Láttam már, mekkora fegyver van a kezemben, míg ő védtelen mindennel szemben. Felülkerekedtem rajta, éreztem az erőt a kezemben. Legyőztem a sárkányt! Tiszta haszon. Legalább ennyit profitáltam.

Rádöbbentem, hogy egy idealizált képet festettem magamnak erről a visszahúzódó, érzelmekre képtelen, adni nem akaró emberről. Rádöbbentem, kidobtam az életemből három hónapot, elfecséreltem kilencven napot a semmire. Lelöktem hát a piedesztálról ezt a túlmisztifikált istent, és hirtelen tisztán láttam magát az embert. És csak mosolyogtam magamon…

Hirtelen újra nagy lett a világ, meleg a napsütés, zsibongó az utca, szívből jövő a kacaj. Nincs többé mögöttem rossz árnyék, ami eltakarná előlem lételemeim.

Talán azért volt mindez, mert ragaszkodtam valakihez. Nem hozzá, csak a gondolatához – van valaki. Tettem hát egy próbát: rá gondoltam. Semmi. Erősebben gondoltam: semmi. És mégsem éreztem ürességet, csak fura felszabadulást.

Soha többet nem csinálok ilyet…


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás