És ősz lett

2016.11.09 11:24    |    Gábor Erika  

Mária fáradtan baktatott hazafelé. Úgy érezte, mintha súlyok húznák lefelé kezét-lábát, és a lombokon átaranyló napfénynek sem tudott örülni. Pedig valamikor mekkora boldogság volt már az is, ha az arcát a fény felé emelte, ha bőrét melengette a napsugár, és szemhéját könnyű érintéssel simogatta a szellő!

Csakhogy akkor mellette állt valaki, akibe kapaszkodva nyugodtan lépkedett csukott szemmel a fák alatt, mert tudta, hogy vigyáznak rá. Az emlék elillant, s úgy érezte, a szél gúnyos kacagással fut a fák között, és viszi magával a pillanatnyi derűt.

Kilépett a ligetből, és a kis téren úgy zúdult rá a déli nap ereje, mintha nem is október, de augusztus volna. Nem esett jól ez a csalóka meleg, szinte megszédült tőle. Tétován megállt egy asztal mellett, amit kártyázó férfiak ültek körül. Arra gondolt, ha nem múlik el ez a fura szédelgés, legalább legyenek körülötte emberek. De a rosszullét, ahogy jött, el is tűnt, és ő jobban szemügyre vette környezetét.

Négy férfi römizett zajos jókedvvel a kőasztal körül, heccelték egymást kíméletlenül, és diadalmasan csapták az asztalra – győzelem reményében – a lapokat.

– Úgy látszik, ma minden rá emlékeztet – idézte fel Mária újra a férje alakját, akivel és barátaikkal lelkesen römiztek, gyakran megemlegetve azokat a szerencsétleneket, akik inkább a tévét bámulják. Elmosolyodott, ahogyan eszébe jutott a kedvenc jelzőjük: nyamvadt sorozatvadászok.

– Na, látom már, érkezett egy mindentudó fehérszemély, aki jót mulat a lapjaimon – morgott felnézve egy zöld vadászkalapos idős úr, aki a legjobb úton volt ahhoz, hogy a harmadik játszmát is elveszítse, és ehhez mérten roppant morcos volt. Mária ugyanis éppen mögötte állt meg, bár eszébe sem jutott belenézni a férfi lapjaiba. Jogos megbántottsággal rántotta hát meg a vállát, és harapósan vágott vissza:

– Tanuljon meg szépen kártyázni, és akkor nem kell mást hibáztatnia, ha veszít!

A zöld kalapos elvörösödött, és valami óriási gorombasággal készült megsemmisíteni a (vélt) ellenfelet, amikor a szemben ülő játékos felpillantott a lapjaiból, és jókedvűen üdvözölte a kibiceléssel gyanúsított asszonyt:

– Csókolom, Marika, üljön le közénk, ha ezt a játszmát is megnyerem, meghívom egy teára. Vagy esetleg egy sörre – kacsintott feléje a természetesen nyerésre álló és szélesen mosolygó leendő römi bajnok.

– Ments isten, még a végén gyanúba keverednék, hogy én szuggeráltam telepatikus úton, mit húzzon, és osztozunk a nyereségen – felelte Mária, és mit tesz egy kis jóízű csipkelődés, szédülést és hőséget feledve, emelt fővel odábbállt. Már csak azért is igyekezett, mert a zöldkalapos olyan képpel meredt rá, mintha keresztben le akarná nyelni, és őt ettől a nevetés kerülgette.

Hazaérve jó hangulatban tette fel melegedni az ebédet, még dúdolt is magában. Miközben terített, kinyitotta az ablakot, és meg-megállva fülelt kifelé, hallgatva a lehulló levelek neszét, és mélyeket lélegezve szívta magába az őszi lombok illatát. Mire megmelegedett az étel, újra elszállt a jókedve, és étvágytalanul tologatta a tányérján az ennivalót. Sosem szeretett egyedül enni, pedig a férje négy évvel korábbi halála után lett volna ideje megszokni a magányos falatozást. Leszedte az asztalt, gyorsan elmosta a tányért-evőeszközt, majd a kávéjával leült a nyitott ablak elé. Gondolataiba merülve kortyolgatott, majd letette a csészét, és fejét hátra hajtotta a fotel támlájára. Valószínűleg el is szundíthatott, mert a csengő hangjára összerezzenve leütötte a csészéjét a fotel karfájáról, és csak a csörömpölésre tért magához rendesen.

Felkelt, megnyújtóztatta a derekát, és az órára pillantva meglepetten állapította meg, hogy csaknem egy órát szunyókált. Kinyitotta a bejárati ajtót, és a lépcsőház homályában csak annyit látott, hogy egy férfi indul a lift felé.

– Engem keres? – szólt utána Mária.

A férfi lassan megfordult, és visszament az ajtóhoz. Máriának tágra nyílt a szeme, amikor felismerte a zöld kalapos férfit, aki halálos zavarban szorongatott egy virágcsokrot, és csaknem dadogva szólalt meg.

– Szeretnék bocsánatot kérni. Nem szoktam gorombáskodni, és nagyon röstellem, hogy úgy magára támadtam – azzal az asszony kezébe nyomta a csokrot. – Tudja, Géza barátom ma háromszor verte el rajtam a port, és úgy éreztem, több kudarcot már nem tudok elviselni. Ő mondta, hogy maga itt lakik, és hogy igazán nem érdemli meg, hogy így leteremtsem.

Mária orrát megcsapta a frézia (kedvenc virága!) illata, és hirtelen azt sem tudta, mit válaszoljon a váratlan vendégnek. Az álldogált pár másodpercig, majd újra indulni készült.

– Na, jöjjön be, maga szerencsétlenül járt kártyás, főzök magának egy kávét – mondta erélyesen az asszony. Muszáj volt valahogy leplezni meghatottságát, mert hamarjában azt sem tudta felidézni, mikor kapott utoljára virágot valakitől.

Az ajtó – immár belülről – becsukódott, és az illendő bemutatkozás után bementek a szobába. Mária hellyel kínálta a férfit, és elkészítette a kávét. Amikor belépett a szobába, vendége az ablaknál állt, és hátra sem fordulva mondta:

– Néhány napja nyár volt, és egyszeriben ősz lett. Olyan temetőszagú minden, nem szeretem ezt az évszakot.

– Meg szőlő, birs és alma illatú. Hajlamosak vagyunk az érzéseinkért az évszakokat, az időjárást okolni, pedig nem az tehet róla – felelte Mária.

A férfi visszafordult az ablaktól, udvariasan kezet csókolt az asszonynak, és lehangoltan mondta: bocsásson meg, ma nem vagyok jó társaság. Azzal vette a kalapját, és elment.

Mária egy darabig méregette a kávét, vajon vágja-e a földhöz, a másik már úgyis ott van, aztán felderült:

– Holnap lemegyek a térre a römisekhez egy tálca pogácsával, és megtanítom kártyázni ezt a búsképű lovagot.

Az őszi nap besurrant az ablakon, és megvilágította a férje képét. Úgy látta, helyeslően mosolyog.



Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás