Ízek, illatok… a nem is oly’ régi gyerekkoromból

„Ez nem olyan, mint a mamáé…”

2015.08.13 09:33    |    eMeSz  

Tombol a nyár, a bikini-szezon és a lányok, asszonyok már legyintenek a tavasszal befuccsolt „majd hétfőn elkezdem” fogyókúrára és sokan úgy vagyunk vele, hogy majd jövőre. Most már én is így vagyok vele. Pedig szándékoztam kőkemény diétára fogni magam és leadni minimum 15 kilót. Próbálkoztam is, de nem ment. És ez bizony az én „kismamám” hibája. Meg a kalácsé, meg a meggyes-grízes rétesé meg a koviubijé. Na jó, az uborka végül is belefér a fogyókúrába. Szóval, lehet az emberen akárhány kiló túlsúly, lehet a cél akármilyen tengerparti nyaralás, vannak ételek, amelyek kedvéjért simán feláldozom a bikini szezont nagymamám asztal-oltárán.

Először is, e cikk soraiban hadd válaszoljak főszerkesztőnknek, aki „gasztro-időutazásra” invitált engem is, kollégáimat is, Önt is. Szóval: nálunk még vannak disznótorok, és a piros zsír még nálam is menő. Ráadásul, nálunk még a nagymamák mosta, pucolta bélbe töltött kolbász a legfinomabb. Pedig mondhatom, hogy már azon generáció tagja vagyok, aki a gyorsfagyasztott, mirelit étkeket „kellene”, hogy előnyben részesítse, hiszen megveszem, bedobom a sütőbe, vagy a serpenyőbe, kisütöm és kész. Íze van, nem is olyan rossz, hála az ízfokozóknak, de ez mégsem olyan, mint a mamáé.

Le se merem írni, nehogy valakit megsértsek, de gyerekkorom nem volt olyan „hű de régen”. A magam 28 évével köszönöm elvagyok, és szerencsésnek mondom magam, hiszen gyerekkorom ízeit mind a mai napig számban érzem. Nem csak azért, mert olyan meghatározóak voltak, hanem mert nagymamám, kérésemre bármikor elkészíti (hogy egyem a drága kezeit). Sőt van, hogy kérnem sem kell! No, ebből volt baj a nyár előtti fogyókúra-dömpingben is. Amikor a léböjt helyett meggyes-grízes rétessel tömtem a fejem. Hiába! Egyszerűen nem tudtam ellenállni. Legutóbb, épp arról regéltem kollégáimnak, hogy miféle zöldbúzalés-paradicsomleves-ananászleves-céklaleves „garantáltan hatásos” kúrával sanyargatom magam (inkább kisebb, mint nagyobb sikerekkel), mikor megcsörrent a mobiltelefonom: „Kicsikém, csináltam neked meggyes-grízest. Eljössz érte?” Mire a válasz tőlem: „De mami, tudod, hogy fogyókúrázom!” Mami: „Hát akkor most mi lesz vele, adjam a tyúkoknak?”. Szinte válasz nélkül letettem a telefont, és ugye mondanom sem kell, nem kellett a tyúkoknak adnia azt a rétest…

Ott ültem a sparhert melletti heverőn, egyik rétest ettem a másik után, elfelejtve a Steinberger diétát és közben azon beszélgettem mamával: vajon mit tud ez a rétes, ami felülír mindenféle bikinit, meg tengerpartot, meg az eltervezett mínusz 15 kilót? Először jött a „szakmai” dolgokkal, hogy nem mindegy, hogy milyen lisztet veszel, „jó sikéres kell, hogy legyen”, aztán meg, hogy házi tejföllel kell vegyíteni a zsírt, amivel megkened a tésztát, amit természetesen ő maga nyújtogat az asztal körül szaladgálva. Na és itt a nagy titok! Az én „kismamám” a mai napig asztal-körtáncot jár réteskészítésnél. Nem a bolti papírtésztát használja! Ez a rétes nem morzsálódik. Ennek a rétesnek nem töredezik a tésztája össze vissza. Félreértés ne essék, nem szeretnék általánosítani, elvétve van egy két hely, ahol 300-400 Ft/db áron lehet ehető rétest venni. Mint például Lepsényben, ahol kb. 10 éve 1800 Ft/kg-os áron vett édesapám rétest, ami jó volt persze, de nem olyan, mint a mamáé.

Mama nem tagadja, amikor „beújít” valami új lisztet, bizony előfordul, hogy az itt-ott szakadó, még nyers rétestésztát úgy hajítja a konyha ajtajából, a virágoskert felett a tyúkok elé, hogy azt néhány valamire való diszkoszvető is megirigyelné. Merthogy nálunk az asztalra csak a tökéletes rétes kerülhet. Azt szeretik az unokák, az ír felül mindenféle diétát! Úgy, mint a kalács, meg az ugyanilyen tésztából készült batyu. Na, az a fogyókúra másik ellensége!

Míg az igazi rétes titkát mamikám az ő anyósától tanulta, addig az isteni kalács receptjét az idő tanította meg számára. Meg az unokák, akiknek egy volt a fontos: nagy, fényes kalács legyen!

A receptet illetően nincs benne ördöngösség, biztos sokan ismerik, ezért nem is írnám le. Én, kislányként annyit tettem hozzá, hogy jól megtekertem a kígyózó tésztát a lisztes deszkán, befontam, majd harminc perc után, amikor kisült, én kentem meg a vajkockával, amitől nagyon guszta fényes lett. Ez volt az én dolgom, minden mást a mami csinált. De ha nem a recept, akkor mi az, ami különleges ebben a kalácsban? E cikk megírása végett felhívtam a nagyit és megkérdeztem, mi a titka? Azt mondta, az ő kalácsa azért tökéletes, mert az unokái eszik, és mert szívvel készíti. Először azt hittem, itt is lesz valami liszt-trükk, vagy ilyesmi, de nincs. „Akinek nem az unokái fogják a kalácsot megenni, azt a fene eszi meg, annak nem lesz jó kalácsa. Ennyi!” Hát lehet, hogy sovány vigasz, de akkor én vagyok a titok ebben a kalácsban. Én, a „kis unoka”! Én, aki már kislány koromban is a húsvétot nem a locsolók miatt vártam, hanem azért, mert tudtam, hogy a mama nekünk is sütött egy jókora, egy kilósnál is nagyobb fonott kalácsot, ami piros-fehér kockás terítőbe bugyolálva ott pihen a spájzban, várva, hogy (otthon vágott disznó) főtt sonkájával, tormával és a szakadó rétestésztán nevelkedő tyúkok tojásával házasságot kössön a tányéromon. Családi hagyomány szerint, nálunk húsvét hétfőn reggel lehet a kalácsot megkezdeni, nem vasárnap délután és nem is este! Nem! Kizárólag hétfőn reggel! Hát kit érdekeltek a locsolók, mikor a mami kalácsa várt rám, a mami tyúkjainak tojásával és az isteni főtt sonkával? Most, a nyár közepén bármit megadnék egy ilyen menüért. A kalácsért… Tényleg, azt sem tudom, mennyibe kerül a boltban a fonott kalács, ha most arra vetemednék, hogy szentségtörést elkövetve, leugrom venni egyet a boltban. Még sosem vettem. De szerintem nem is fogok, mert az nem olyan, mint a mamáé.

De azért szeretek én olyat is, ami nem hizlaló. Bár, hogy őszinte legyek, ebből elég kevés van. Lévén a zöldségek nem passzolnak sem a meggyes-grízes réteshez, sem a fényes és kanyargó fonott kalácshoz, sem a maradék tésztából készült túrós mazsolás batyuhoz, így túl sokszor nem eszek a maminál ilyesmit, pedig a családom szerint isteni a tepsis rakott karfiolja, meg a cukkíni-fasírtja is, de ezek valahogy nem izgatják az ízlelőbimbóimat. A kovászos uborka, vagy divatosan, szlenggel a koviubi annál inkább. Még zöldség mivoltja ellenére is. Most, a nyár közepén, amikor szezonja van az uborkának, annyit ennék, amennyi csak belém fér, jó fokhagymásan, lehűtve, nem túl sósan. Talán ez lesz jövőre az első olyan fogyókúra, amelyet örömmel csinálok végig.

Hogy szemléltessem, az én mamimnál senki sem csinál jobb koviubit, hadd meséljem el néhány sorban a múlt heti nyaralásunk sztoriját: Régi hagyomány már, hogy a párom és az ő népes baráti társasága Kunfehértón tölt egy hétvégét. Ez jobbára a lángosról, a főtt kukoricáról, a pizzáról, na meg persze a kánikulában hűsítő jó pár korsó sörről szól. Idén, a strandkaják majszolása közben úgy döntöttünk, saját kezünkbe vesszük a dolgot és mi magunk készítjük el a banda vacsoráját. Ha már nyaralás, süssünk szalonnát. Sütöttünk. Volt alufólia-batyuba csomagolt krumpli-kolbász-hagyma kombó, meg nyársra felszúrt szalonna-hagyma-virsli trió, természetesen kenyérre csöpögtetve és volt mellé némi friss paradicsom, paprika meg kígyóuborka, na meg egy jókora adag kismamaféle kovászos uborka, amelyet induláskor kaptunk.

Az ilyen, baráti szalonnasütést csak ajánlani tudom, igazi csapatépítő ereje van, bár lehet, hogy erről az a bizonyos néhány korsó, hűsítő sör is gondoskodott. Amikor pirult arccal a fűben ülve nekiestünk a sültszalonnának, körbeadtam a kovászos uborkámat tartalmazó edényt. Akkor kezdett gyanússá válni a dolog, amikor a tőlem hárommal odébb ülő megkérdezte, hogy van-e még ubi? Hát, nem volt, a majd kétkilónyi uborka úgy tűnt el az edényből, a fokhagymával együtt, mintha sosem lett volna ott, vagy mintha most vetettem volna be a koviubi-diétát. Büszkén számoltam be, hogy ez bizony az én mamim készítette ubi volt, fokhagymával, kis kaporral és újabban egy-néhány zellerlevéllel. Ma már a következő nyaralást tervezzük. Viszek magammal naptejet, törülközőt, a szokásos méretű fürdőruhát és kovászos uborkát. Más talán nem is kell. Ja, de! Egy kis meggyes-grízes talán nem fog ártani!


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás