Főpásztori levél cikkünkkel kapcsolatban

2018.01.04 18:40   

Tisztelt Szerkesztőség!

Megdöbbenéssel olvastam „sch” szignummal jelzett cikket „Egy migráns naplója (50.) – Isten pénze nem elég” (Kalocsai Néplap, 2017. szeptember 8., 9. oldal), mert az volt az érzésem, hogy legkevesebb 60 évet mentünk vissza az időben, amikor is a legkeményebb egyházellenes cikkek jelentek meg a sajtóban. Nem a kritikának vagyok ellene, mert azt elfogadom, de a rágalomnak és a rosszindulatú vádaskodásnak igen, mert ha nem is személyemben, de annak a közösségnek a nevében, amelyet itt képviselek Kalocsán, megtámadottnak érzem magam.

A cikk írója sorra veszi a múlt és a jelen összefonódásait a mindenkori államhatalommal. Mindszenty bíboros és Grősz érsek letartóztatása után, velük együtt több száz egyházi személy, így Kalocsán is a börtönben hitvalló keresztények és apácák is voltak, a kényszeredettség és a félelem sokakat rávitt arra, hogy bizonyos kompromisszumot kössenek úgy, hogy senkinek se ártsanak. Az értelmiség jó részét, köztük írókat, akik a Kádár-kormány védelmére keltek az ENSZ-szel szemben, média-szakembereket, nagyobb állami intézmények vezetőit, az egykori utazási irodák vezetőit ilyen címen mind meg lehetne bélyegezni, mert ugyancsak nevük volt a 3/3-as ügynökök listáján, ez már tudott dolog. Érdekes, hogy ezt senki nem rója fel. Hála Istennek engem megőrzött a gondviselés ettől, pedig nem egy rendőrségi kihallgatáson voltam, és pontosan 1989. december 7-én volt nálam utoljára a BM-nek egy tisztje, aki ellenőrzés, de akkor már inkább a jövőtől való félelem tudatában jött hozzám. Aki felelős egyházi személyként átélte azt a kort, tudja, hogy mit jelentett az ifjúsággal foglalkozni, vagy akárcsak látogatási időn kívül bemenni a kórházba és ott szentségekkel ellátni a betegeket. Sajnos annak a rendszernek nem volt „nürnbergi pere”, ahol az igazi mozgatóit, a kommunista diktatúra igazi mozgatóit nem vonták felelősségre sem nagyban, sem kicsiben. Még én magam találkoztam Kalocsán is egykori prominens kommunista személyekkel, akiktől rettegtek az emberek, s akik mégis ágyban párnák közt haltak meg jó nyugdíjjal.

A mai idők egyházi részvétele a társadalomban ezer éven át, abszolút természetes volt. Mit lehetne megmutatni itt Kalocsán a városban, ha az érsekség nincs jelen, és nincs jelen az egyház az iskolarendszerével. Akkor is volt teljes kiépített gazdaságunk, amelyben az akkori kalocsaiak megtalálták a megélhetőségüket. Most, amikor visszakap az egyház, vagy helyébe az elvett javaknak, ami még mindig töredék, nem magának, hanem a nagyobb közösségnek, bátran mondhatjuk, hogy a hazának. Elég csak a műemlékekre gondolnunk. Ott, ahol az egyház volt mindvégig a tulajdonos, ott azt meg is őrizték. Így vagyunk ma is Kalocsán. Romjaiból visszahozzuk az ezeréves múltunkat, aminek már most is nagyon sokan csodájára járnak. A Főszékesegyházban, valamint az Astriceum Érseki Múzeumban az idei évben több mint 30 ezer látogató fordult meg a mai napig. Az istentiszteletek látogatásai mindig is ingyenesek, ami a templom igazi célját szolgálja, de ha valaki, mint műemlékbe, vagy orgonahangversenyre jön be, az már szolgáltatás. A templom őrzését sem lehet megoldani társadalmi munkában már. Olyan a közbiztonság, hogy nagyon sok lopás, rongálás fordul elő.

Az „Egy migráns naplója” eszembe juttatja azt, hogy amikor a délszláv háború idején ténylegesen szerencsétlen migránsok jöttek Kalocsára, a városban tüntettek ellenük, az érsekség részéről mi jártunk ki a laktanyába, segélyt vittünk, s még évek múltán is köszönték a jóindulatunkat. Az is egy fájdalmas emlék, hogy amikor a kettős állampolgárság megszavazásáról volt szó, azon kevés városok közé tartozott Kalocsa, ahol még a minimális többlet sem volt meg a befogadás javára. A katolikus egyház most is segíti a tényleges rászorultakat. Gyűjtést indítottunk, és a püspöki karral egyetemben sok millióval támogatjuk a hazájukban üldözött keresztényeket. Örök törvény épp a Szentírás alapján: „adjátok meg a császárnak, ami a császáré, Istennek, ami az istené”, hogy a mindenkori államhatalommal a közjó érdekében együttműködünk. Úgy gondolom, hogy ezt tesszük most is, amikor iskolákat, betegotthonokat veszünk át. Ezzel a munkánk és a terheink növekednek, de abban a reményben tesszük, hogy ezzel is építjük a szeretet civilizációját.

Tisztelettel:

dr. Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás