Galambok ülnek a verebekhez

2016.07.14 12:45    |    -sch-  

– Nocsak, Galamb asszonyság! Fészkelődünk, fészkelődünk? Nem is tudtam, hogy maguk is költöző madarak.

– Bocsánat, Veréb uram, nem udvariatlan vagyok, csak kissé zaklatott. Messziről elég tágasnak tűnt ez a berkenyefa, reméltem, én is elférek.

– Ha nem hozza maga is a családját. Nézze, ott lenn az elsőn Csuriékat. Aztán ott a második ágon, na, ők is Csuriék. Felettünk a negyediken is csupa Csuri lakik. A Vigadó-sorról jöttek nemrég.

– Akkor maguk tényleg csurig vannak.

– Mostanában nagy a jövés-menés. Sok a kilakoltatás, tudja, egyre több a passzív ház. Nem tudják fizetni a rezsit. Kétféle ingatlan van, az egyiket felújítják, a másikat elárverezik, aztán újítják fel. De maga nem úgy néz ki, mint akinek nem futja fészekre. Nem találkoztunk mi már régebben a Szentháromság szobron? Akkoriban még igencsak fennhordta a csőrét.

– Azok az idők már elmúltak. Mária kötényében laktunk, amíg el nem kezdték a felújítást. Szinte minden jó kis zugot átépítettek és már nem engednek vissza minket. Hálók, szögek mindenütt. Jól kiszúrtak velünk. Tudja milyen nehéz átszokni fémről a fára? De már kezdek megkapaszkodni. Pedig a nagytemplom tornyában nőttem fel, nagyanyámék még Leány-falusi orgonajátékára búgtak össze, bezzeg nekünk meg ma már úgy kell udvarlás közben elugrani a kamion elől.

Kalocsai Néplap

– Ne nézzen már embernek: szőrös a hátam?

– Nem nézem. Ahogy elkergettek a templomtól, a kórházban találtunk egy osztályon felüli szállást. De aztán megszűnt az osztály, onnan is menni kellett, a Városháza párkányán töltöttük a telet. Amikor azt is felállványozták, a gimnáziumba mentünk lakni, aztán azt is felállványozták, onnan meg a gólyák zavartak el bennünket...

– Nagy a csőrük, amióta címerállatok lettek.

– Ja, nem, ezek az elsős gimisek, vagy hogy nevezik őket. Szóval így kerültem némi kerülővel ide. De itt Kalocsán még legalább van fa, úgy hallom, Pesten fiókástól vágják ki a fészkes fenébe.

– A postánál próbálkozott már? Ott szeretik a galambokat.

– Dolgoztatni...

– Nocsak, és akkor még nekünk, verebeknek büdös a munka. A börtönben volt már?

– Onnan jövök. De előtte voltunk az ügyészségen és a bíróságon is. Mindet kiglancolták. A börtönt nem, pedig ott elég nagy már a zsúfoltság, le is van lakva. Ahogy leraktam a párkányra még egy gallyat a fészekhez, leszakadt az egész stukkó a járókelőkre. Eljöttem, nehogy bezárjanak egy ilyenért.

– Uppsz, valami lepottyant most is.

– Elcsaptam a gyomrom. Kinn a Glencore-nál ebédeltem. Az olajos magvak, ugyebár, nem szokta a zúzám. Ajjaj, van még ott, ahonnan ez jött...

– Ugye, mennyivel nehezebb innen célozni, mint a párkányról?

– Ne viccelődjön, nézze, azok a sárga mellényes hölgyek mennyit káromkodnak, mire feltakarítanak utánunk.

– Köszönjék meg inkább, ha mi nem lennénk, mehetnének füvet nyírni a lakótelepre! A magvakról jut eszembe: itt az aratási szezon, faluhelyen járt már?

– Csak a magtárak környékén, de visszajöttem, mert túl sok az ölyv. Bár mintha azok is kicsit le lennének már gatyásodva.

– Na, de most tényleg, mondja már el, miért pont ide ette a fene?

– Csak repkedek, nézelődöm, keresgélek Kalocsa szívében, s látom ám, itt ez a sok berkenye a sétálóutcán, tele magokkal, szökőkutak, szobrok. Gondoltam, de klassz szállás!

– Hallja, amit magával csináltak… Na, az a deklasszálás. Sosem gondoltam volna, hogy idáig leereszkedik.

– Mindig van lejjebb. De egy Rousseau-t se szólhatok, „vissza a természethez”!

– Nem sznob maga egy kicsit?

– Moi?

– Nekem hiába játssza az agyát, én a Schöffer-toronyban nőttem fel, reflektorfényben. Látja, hiába ragadt magára annyi minden, hiába forgolódott papok, orvosok, bírók, ügyészek, tanárok között, mint tojógalamb, mégiscsak itt kötött ki a berkenyén, verebek közt. Lám, azokat az értelmiségi baglyokat is elűzték a zeneiskolától.

– Mondjuk egyik se volt egy énekesmadár. Egész nap csak füleltek, hogy milyen hangok hallatszanak az udvarban.

– Tudja, magukat úgy hívják az emberek, hogy „szárnyas patkányok”. Mi ehhez már hozzászoktunk, minket mindig is üldöztek. Hol a tollunk színe miatt, hol azért, mert csoportosan hangoskodunk, „túlszapo-rodunk”. Pedig a veréb is madár! Előlünk minden kukát elzártak, nem tudunk már a maradékban sem turkálni.

– Tényleg, mit lehet itt reggelizni?

– Tegnap ott a Batthyány érsek mellett találtam egy törött fagyitölcsért, még volt az alján egy kis pisztácia.

– Azt hittem, az kifogyott!

– A csokoládé, de az nem is volt. Az egész világ egy nagy vécécsésze, csak lószar sincs bele, úgyhogy ne válogassunk, örüljünk, hogy van még veréb.

– Mindjárt tíz óra, szálljunk kicsit arrébb, kezdődik a harangjáték!

– A kultúra, az hiányzik, ugye?

– Kicsit. De hallgassuk csak! Régebben hiányzott hátulról az utolsó előtti hang.

– Azt én javítottam meg véletlenül. Egyik hajnalban csipegettem egy kis ore-gánót itt a Tom Negro előtt, aztán belezúgtam a kolompba.

– Lehet, hogy nem ore-ganót szórtak el a vendégek?

– Most, hogy mondja, mások is azt csiripelik. Viszont ott legalább van wifi, több pletykát lehet összeszedni. Gondolta volna, hogy van olyan férfi, aki tyúkokkal fekszik? Vagy tudta, hogy régen az érvényesüléshez még könyökölni kellett, ma meg már térdelni?

– Nekem egy veréb ne politizáljon! Nekem tetszik itt ez a nyüzsgés, arra az időre emlékeztet, amikor még sokat költöttem. Nézze, azon a csajszin ott, az a felső tízezer! Ők aztán tudnak élni!

– Letojom. Ez már nem az életről szól, az élettérről, barátom, az élettérről!

– Nocsak, máris barátok lennénk?

– Majd meglátja, a közös sors összekovácsol. Megy még a hasa? Menjen át arra a teraszra. Úgy látom, ott már végeztek a takarítással.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás