Mondom a magamét

Gazdagok, vagy szegények vagyunk?

2009.04.23 13:00    |    Csapai Lajos  

Akiknek kedvenc időtöltésük, hogy ráncokat rajzoljanak Kalocsa egyre derűsebb orcájára, rendszerint a munkanélküliségnek az átlagosnál magasabb voltára hivatkoznak, mondván, emiatt sokan élnek városunkban is az élet árnyékosabbik oldalán, a tehetségesebbek pedig más városban, más országban keresnek menedéket a szegénység fenyegető réme elől. Kétségtelen, ennek a megközelítésnek is vannak reális elemei, mindenki tud példát hozni saját környezetéből is, de a címbéli kérdésre adható válaszok közül bármelyik mellett nehéz lenne maradéktalanul és egyértelműen elkötelezni magunkat.

Most ne mélyedjünk el a szegénység és gazdagság szociológiai paramétereiben, mert gyorsan beleütköznénk a
„mihez képest?” kérdésébe, amiből azonnal kiderülne, hogy akit mi Kalocsán dúsgazdagnak képzelünk, labdába nem rúghat az igazi nagymenők között. Ellenkező előjellel ugyanez vonatkozik a szegénységre is, hiszen igaz lehet az axióma, hogy a szegénynél is van szegényebb. Noha az emberek többsége hazánkban rendszerint rosszabbul érzi magát, mint amire valós helyzete predesztinálná, szembe találjuk magunkat azzal, hogy mások ezt másként gondolják.

Mi, kalocsaiak például meg vagyunk győződve arról, hogy a környező városoknak gazdagabbak a polgárai, virágzóbbak a vállalkozások, szemmel láthatóan gyorsabban fejlődnek, mint mi. Mindeközben azt tapasztaljuk, hogy lassan már egy kezünkön meg tudjuk számolni azokat a multinacionális áruházakat, akik eddig NEM nyitottak üzletet Kalocsán. A multikra sok mindent lehet mondani, de hogy hülyék lennének, azt nem. Nagy valószínűséggel soha nem építenének komoly pénzekért új áruházakat – megnehezítve persze ezzel a kiskereskedők küzdelmét az életben maradásért – ha nem abból indulnának ki, hogy a vásárlókért folyó harc még eltart egy ideig, vagyis van itt pénz dögivel.

Ha ez nem lenne elég bizonyíték arra, hogy Kalocsa reménydús város, vegyük szemügyre a bankokat. A rendszerváltás hajnalán a kétszintű bankszektor kialakulásának idején már az elképesztő volt, hogy előbb két, majd három bankba tehettük megtakarításainkat, vagy sírhattunk hitelért. Bezzeg most! Kalocsa lassan a bankok városa lesz, hiszen a takarékszövetkezeti kirendeltségekkel együtt jelenleg nem kevesebb, mint tíz pénzintézet kínálja portékáit. Vajon ez a sok pénzintézet is szegénynek gondolja Kalocsát, ha nyakra-főre fiókot nyitnak nálunk? A nyakunkba szakadt gazdasági és társadalmi válság idején nagyítóval kell keresni olyan bankot, amelynek hitelkonstrukciói még ebben a helyzetben is megtalálják az ügyfeleket, akik nehezen mondanak le fogyasztói pozícióikról, kocsiról, lakásról még akkor sem, ha minden kötél szakad.

A kisember pedig aggódik: égbe szöknek a devizahitelek kamatai, ami egy évvel ezelőtt elviselhető volt, mostanra beomlasztotta a családi költségvetést, a bankok pedig viszik az autót alólunk, fejünk felől a lakást, ha már egyszer olyan buták voltunk, hogy azt hittük, a kánaán örökké tarthat. Az állam olyan megoldásokon gondolkodik, amelyek csökkenthetik a lakosság deviza-hitelterheit, de ne legyen senkinek kétsége: olyan államot még nem hordott hátán a föld, amely átvállalná alattvalói terheit, főleg amikor maga is attól retteg, hogy beomlik alatta a föld.

Sem az államra, sem a bankokra nem számíthatunk. Csak önmagunkra: a saját mértékletességünkre, takarékosságunkra, határtalan igényeink visszafogására és rangsorolására, egymás támogatására és megbecsülésére. Mindezek nélkül a közelébe nem jutunk vágyaink teljesülésének, s megmaradunk annak, amik mindig is voltunk: Európa szegénylegényeinek.


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás