Gyertyaláng

2015.06.23 10:22    |    -sl-  

Halk, egyenletes szuszogással feküdt az ágyon. A frissen vasalt ágynemű, az imbolygó lángú gyertya és izzadt testének illata keveredett a picinyke szobában, mely úgy nézett ki, mint leárazáskor a cipőboltok női osztálya. Minden szanaszét. Most újraálmodja a mai napot gondoltam, amikor meg-megrándult a keze, lába. Miket készülődhetett. Mennyit töprenghetett. Akarjam, ne akarjam? Hagyjam, hisztizzek? És ha nem is kíván? De a szeme, a nézése azt mondja, igen, akar, és az én összes porcikám is akarja. Miért ne engedhetnénk a kínálkozó pillanatnak – nyugtatgatta magát. Ki tudja, lesz-e még?

Ilyenkor jó lenne gyertyalánggá válni és lába kisujjától leghosszabb hajszáláig észrevétlenül végigjárni völgyeit, domborulatait. Olyan, mint az érett alma, bárhol harapsz bele, mindenütt ugyanolyan az íze, zamata, bár túl van már két gyereken, meg egy – soha többet nem beszélek róla – férjen.

Pedig ez a nap is úgy kezdődött, ahogy a többi és ez lett belőle.

– Hát te – kérdezte egy ismerős hang a hátam mögött.

– Vásárolok – mutattam az üres kocsira.

– Látom – mondta nevetve.

– Tudod, hogy a barátnőd megint járja a nagyvilágot?

– Tudom, mert olyankor meg szokott kérni, hogy aludjak egy-két éjszakát nála, ne tűnjön hosszú ideig üresnek a lakás. Miután végeztem otthon, ma este is megyek. Nem jössz el egy kávéra?

– Szívesen, de csak későn tudok menni.

– Nem gond, én reggelig maradok.

Először a piacon találkoztunk.

– Ismeritek egymást? A legjobb barátnőm, és ő sem vadászható, megértetted? – jött a kivégzésszerű dörgedelem. – Nemrég ment újra férjhez, van elég baja. Most mondtam, ne nézd úgy, ti férfiak hihetetlenek vagytok, még krumplicipelés közben is csak azon jár az eszetek.

– Ne bántsd már, engem hozol zavarba – próbált védeni. – Bent is ilyen hozzád? – kérdezte kicsit szánón, kicsit együttérzőn, amikor rövid időre kettesben maradtunk.

– Egyszer kiment a fejemből a névnapja. Tudod mit mondott? Mi van, nincs pénzed egy szál virágra, adjak béremelést? Tündéri, nem?

– Barátnőnek az. Többször mondta, gyere, csinálok neked egy helyet, ahol ugráltathatod a pasikat, de úgy vagyok vele, barátnők maradjanak csak barátnők.

– Te nem csak fantasztikusan csinos vagy, hanem nagyon okos is.

– Ez most bók volt, vagy leszőkenőztél? Hogy bírod?

– Nem csak a szája nagy, a szíve is. Jól kijövünk egymással. Még nem szabad, emeljen, alig van túl a műtéten, én meg szívesen hurcibálom a krumplit utána, pedig meg se kért rá. Ő ilyen, ilyennek kell elfogadni.

A sarokszoba mennyezetét időnként a mellékutcába forduló autók irányjelzői festették lüktető piros-sárgásra. Zaj nem hallatszott a szobába, vagy a jól szigetelő ablak miatt, vagy mert az ájulásból még nem tértem magamhoz.

– Kérlek, ne menj még el – mondta nagyon lassan, mintha álmában mondaná. – Gyere, szoríts magadhoz – hívott kitárt karokkal.

Szőlőindákként fonódtunk egymásba és hagytuk, hogy örökre belénk ivódjon a pillanat.

– Istenem, de jó vagy hozzám – sóhajtotta alig hallhatóan, mint egy hálaimát...


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás