A hosszú, fülledt nyárban meglehetősen lanyha visszhangja volt annak a Néplapban is tollhegyre tűzött témának, miszerint megváltoztak a több évtizeden keresztül szociális vívmányként, Európa szerte pozitív, követendő példaként emlegetett magyarországi gyed és a gyes szabályai. A nemek össze- és elmosódásának elmúlt és jelenlegi évszázadában immár jogi eszközökkel siettetik, hogy a dolgozó nő hagyja a gyereket másra, vigye az országosan is súlyos férőhelygondokkal küszködő bölcsődébe. Már ahol van, mert kistelepüléseken egyáltalán nincs, a városokban pedig az állami alulfinanszírozás miatt minden egyes bölcsődei ellátása százezrekbe kerül a fenntartó önkormányzatnak. Mindez a gazdasági válságra, takarékossági okokra hivatkozva történik, pedig a rövid távú megtakarítás a már meglévő, egyre mélyülő, nemzedékeken átívelő gondokat csak tovább fokozza.

Őszintén szólva, józan ésszel nem lehet érteni, miért kell fékezés nélkül, mi több, gázadással robogni a felnövekvő vagy születésre váró generációk és édesanyjuk testi-lelki megnyomorítása felé? Miért kell ösztönözni a munkavállalót, elvenni a gyereket az anyja mellől éppen abban a korban, amikor a legnagyobb szüksége lenne rá? Éppen olyan időszakban ösztökélni az anyákat arra, hogy tárjenek vissza a munkába, amikor munkanélküliek százezrei helyettesíthetik őket mindaddig, amíg a gyermek nem kezdi el az óvodát.

Minden területen divat most a retro, így engedjenek meg egy kis visszaemlékezést. Már jócskán az általános iskolában jártam, amikor szüleim arról beszélgettek: milyen jól járnak, akik most vállalnak gyermeket, mert amikor én és a húgom az ötvenes évek közepén, végén megszülettünk, akkoriban a dolgozó nőt csak összesen 12 hét szülési szabadság illette meg. Annak is a felét a szülést megelőzően kellett kivenni, de a dolgozó nő kérelmére, ha a munka nem járt egészségének veszélyeztetésével, ki lehetett adni egyben, a szülést követően is. Az anya aztán a szülési szabadság végén köteles volt visszamenni dolgozni. Ilyenkor ha közel lakott, napi kétszer fél óra, nagyobb távolság esetén kétszer háromnegyed óra szoptatási idő járt neki, amit a munkaidő elején vagy végén egyben is kivehetett. Anyám az akkoriban még magyar (1956 után szovjet) kalocsai honvédségi repülőtéren dolgozott, így télen-nyáron biciklivel, a rövidebb földúton rohant haza, hogy a húga felügyeletére bízott gyerekek időben anyatejet kapjanak.

Évtizedeken át azt hihettük – ebben a rendszerváltozás sem ingatott meg bennünket –, hogy ez, mármint a nők minden áron való munkavállalása melletti hathatós érvelés már a múlté. El is felejthettük jó időre, mert jött, mint jelentős szociális vívmány 1967-ben a gyes. Innentől ha az anyák akarták, először a gyerek két és fél, majd három éves koráig otthonukban nevelhették a kicsiket, miközben a háztartást is szépen elláthatták. A gazdasági válsággal magyarázott szigorítások, a tovább romló demográfiai adatok, a gyermekvállalási kedv csökkenése közepette azonban immár újra csak ábránd a korábbi kedvezményes gyed és a gyes. Pedig a mindennapi tapasztalatok azt mutatják, hogy a jövő szempontjából ideális két keresős, két-három gyerekes családmodell elkerülhetetlenül visszaszorul, aminek kiváltó oka között a pénz, a gyermekek utáni kedvezmények erőteljes szűkítése bizonyosan az első helyen szerepel.

Nem nyugtat meg, nem tölt el elégedettséggel, de annak azért örülök, hogy a gyed és a gyed megkurtítását, ezt a kényszerűnek nevezett családellenes intézkedést nem hangzatos frázisokkal, nem előrelépésnek feltüntetve jelentették be. Ez adja a reményt, hogy amilyen hirtelen jött, mielőbb olyan gyorsan szűnik meg.