A természet gyógyító ereje (4.)

Gyógyítsd magad gyógynövényekkel!

2009.02.08 12:07    |    Szabó Lászlóné  

A fitoterápiával (gyógynövényekkel) történő gyógyítás nemcsak több ezer éves tapasztalatokra, hagyományokra épül, de támaszkodik a modernkor kutatási eredményeire is. Egy kicsit ismételve önmagam: a hit, a lelki ráhangolódás és a pozitív gondolkodás szinte „alapkövetelmény”, ami a gyógyuláshoz vezető út egyik legfontosabb feltétele. Fontos, hogy a beteg ebbe a harmonizációba belekapcsolódjon. Befogadó legyen, ugyanis a pesszimista beállítottságú embert nem, vagy csak nagy nehézségek árán lehet gyógyítani. A gyógynövényekkel történő gyógyítás eredményessége többek között abban rejlik, hogy el tudunk-e sajátítani néhány alapszabályt. Ha igen, előbb vagy utóbb örömünket leljük a gyógynövényekből készült főzetek elkészítésében, némelyik kortyolgatásában, ugyanakkor a hatás sem marad el. Fontos tudnivaló, hogy a gyógynövények maximális gyógyhatása sokkal később jelentkezik, mint a szintetikus gyógyszereké. Éppen ezért ne lepődjünk meg, ha az eredmény csak 2-3 hét után mutatkozik. Miközben a gyógynövényekkel való gyógyításban esetleg feltétel nélkül hiszünk, nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy nem minden betegség gyógyítható gyógynövényekkel. Bizonyos esetekben kompromisszumot kell kötni a fitoterápia eszköz- és módszertára, valamint a szintetikus gyógyszerek alkalmazása között. Például tüdőgyulladás esetében az antibiotikus hatású gyógynövény soha nem tudja biztosítja azt a standard hatást, mint a szintetikus gyógyszer. Másik fontos tudnivaló, hogy legtöbb esetben nem elég csak a gyógynövényekkel történő terápia. A betegnek gyakran szigorú önkontroll mellett kell lemondania káros szenvedélyeiről, vagy változtatni az életmódján. Nem lehet gyomorfekélyt hatékonyan gyógyítani, ha a beteg nem hajlandó lemondani az alkoholról. A fitoterápia nem mindenható, sok esetben csak más természetgyógyászati kezelésekkel együtt tud eredményt felmutatni. Itt van például a sokakat kínzó allergia. A betegség alapját a szervezet túlérzékenységi reakciói képezik, de csak bizonyos anyagokkal szemben. Ezekre a szervezet felfokozott reakcióval válaszol.

A kezelés első lépéseként a méregtelenítésre kell koncentrálnunk. Erre a célra enyhe vizelethajtó, hashajtó, epehajtó gyógynövényeket alkalmazhatunk, melyre kiválóan alkalmas a borókabogyó, hársfavirág, bodzavirág, nyírfalevél, borsmenta (…) Miért van erre szükség? Ha a belekben elszaporodnak a mérgező anyagokat termelő baktériumok, azok több gázt termelve elősegítik a méreganyagoknak a véráramba kerülését, melynek következtében gyengülhet az immunrendszer. Kiváló méregtelenítő hatást érhetünk el az ezerjófű 30 g, borsmenta 100 g, apróbojtorján 100 g, kakukkfű 100 g, keverékéből. Az ebből készült főzetből minden étkezés előtt fél órával 2 decilitert kortyonként ajánlatos meginni.

Kombinálhatjuk a kezelést apiterápiával, amely méhtermékekkel történő gyógyítást jelent. Ha mézet alkalmazunk, akkor figyeljünk arra, hogy azt ne melegítve készítsék, mert a hő tönkreteszi a gyógyításhoz szükséges bioaktív anyagokat. A sötét erdei méz hatékonyabb, mivel természetes festékanyaga révén kiváló gyulladáscsökkentő. Egy kúrához 5 kg mézre van szükség. Ebből naponta egy teáskanállal ajánlatos fogyasztani. Az már szinte közhely, hogy a táplálkozásra nagy gondot kell fordítani. Csökkenteni kell a hús, tojás, zsír és tejtermékek, valamint a füstölt készítmények fogyasztását, ugyanakkor több természetes anyag, zöldség, gyümölcs, barna kenyér, mogyoró, müzli, nyers zöldség fogyasztása javasolt. A gyógyhatás elérése érdekében ajánlom a masszázs és az akupresszúra jótékony hatását is. Akupresszúrát (egy adott pontra kifejtett nyomás gyakorlása) akkor alkalmazhatunk, ha nincs ezzel felérő, más hatékony lehetőség (pl. utazás közben). Ezt a fajta módszert mindenki könnyedén elsajátíthatja. Allergia esetén az orr alatti két pontot nyomogatjuk középerősen a hüvelykujjunkkal, majd a szemüreg belső sarkainál és a szemöldöknél folytatjuk a masszírozást. Meglátják, a hatás nem sokáig várat magára!


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás