Ha valóra válna...

2012.12.25 15:25   

"Kedves…!

Áldott, békés karácsonyt, és egészségben gazdag, boldog új évet kívánok sok szeretettel…"

 Ugye ismerősök ezek a szavak. Képeslapon, szóban, e-mailben írjuk, mondjuk szeretteinknek, rokonainknak, ismerőseinknek, és kapjuk viszont. Évről évre így történik, mert így szokás, így láttuk szüleinktől, és ezt látják tőlünk gyermekeink is.

Egyszer valaki azt mondta: „A keresztény szokások még senkit sem üdvözítettek.” Egyet kell értsek e bölcs gondolattal, ami nemcsak egy bibliai elmélet, hanem a tapasztalatokon nyugvó megfigyelés eredménye. A kereszténység gyakorlásának számos szokása van, a templomba járástól kezdve, a szolgálaton, az adakozáson, a dicsőítésen keresztül a bizonyságtételig, de ezek közül egyik sem fog üdvözíteni, még akkor sem, ha mindegyiket gyakoroljuk. Üdvösségünk egyedül Isten kegyelméből van, a Jézus Krisztusba vetett hit által. „Hiszen kegyelemből van üdvösségetek hit által, és ez nem tőletek van, Isten ajándéka ez. Nem cselekedetekért, hogy senki se dicsekedjék.” (Efézus 2,8-9) Az a karácsonyi szokás, miszerint jót kívánunk egymásnak, hasonlóképen nem garantálja a megvalósulást, hiszen, ha így lenne, karácsonykor mindenütt békesség lakozna, és az új esztendő elé is nyugodtan tekinthetne az ember. Karácsonyi üdvözletek sokaságát küldjük, fogadjuk, és közben megjelenik lelki szemeink előtt a címzett vagy a feladó. Senki sem vonhatja kétségbe, hogy amit kívánunk, azt teljes szívünkből így is gondoljuk, és csak remélni merjük, hogy a részünkre érkező jókívánságok is hasonló hozzáállásból fakadnak. Azonban a karácsonyi valóság olykor egészen másképp néz ki. Készülődés, izgatottság, idegeskedés, kapkodás… Megvettem, kifizettem, odaégettem, elrontottam… elmúlt, túl vagyok rajta, túléltük, egy év nyugalom következik… Milyen jó lenne, ha az áldott, békés karácsony valósággá válna! Nem is beszélve az új évről, ami a megfogalmazott kívánságok szerint egészségben gazdag és boldog lesz. Tapasztalatom szerint karácsonykor sokan már a szilveszteri programokat készítik elő, szerveznek, egyeztetnek. Ha racionálisan nézzük, a karácsony és a szilveszter – beleértve a szentestét és újév napját is – az év 365 napjából mindössze 5 napot jelent. Ebben az 5 napban igyekszünk szeretetünket kifejezni, jól érezni magunkat, kikapcsolódni, feledni a hétköznapok gondjait, terheit. Következik azonban újabb 360 nap. Úgy vélem, általában azokból a napokból van több, amelyeket éppen feledni szeretnénk. Mit tehetünk? Izráelnek, Isten választott népének életében is voltak ünnepek, amelyeket Isten meghatározott. Parancsszóra azonban nem lehet ünnepelni! Parancsra nem lehet karácsonyt, húsvétot, de még pünkösdöt sem tartani. Ünnepelni csak akkor tud az ember, ha átéli az ünnep lényegét, és ez örömet jelent számára. Számomra karácsony Jézus Krisztus születésének az emlékünnepe, az újév pedig egy új kezdet lehetősége, amelyben még tökéletesebb szívvel szolgálhatok Istennek. Az „egészségben gazdag” új esztendőt nem tudjuk garantálni, de hogy ez az új év a majdan fölmerülő körülmények ellenére is boldog legyen, azért sokat tehetünk. A legkevesebb és legegyszerűbb teendőnk ennek érdekében az, hogy a hétköznapokat ünnepként éljük meg. Naponta megemlékezünk Isten szeretetéről, kegyelméről, a bűnbocsánat lehetőségéről, az örök élet reménységéről, hálát adva a Jézus Krisztusnak, akitől mindezt kaptuk.

Kedves Olvasó! Áldott, boldog mindennapokat kívánok sok szeretettel, és azt, hogy mindez valóra váljon!

Bálint Miklós

lelkipásztor


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás