„Halljátok, cigányok…”

2009.09.12 14:16    |    Pavelkó Gizella  

Abban az időben – 1958-59-ben – nehéz volt már az élet tanyán. Lassan-lassan minden család beszivárgott valamelyik környező településre a szentkirályi majorból, de a környező tanyákról, kicsi szállásokról is.

Apánk, bár lelkületében örökké tanyasi maradt, Pataj mellett döntött. Pici házat vett a Cigány utcában, egy kicsi közben, amit ma zsákutcának neveznénk.

Így azután a szomszédaink, szintén pici házban – cigányok voltak.

Kálmán bácsi – a muzsikus –, illatos, csillogó, zsiványosan hullámos fekete hajjal, ropogós, tündöklő fehér ingelőben, a zakóujjból szabályosan előkandikáló mandzsettával számomra maga volt az ámulat, hiszen parasztcsaládban, tanyán nem ilyen volt a viselet. Amikor gyakorolt, hegedűjét állával szorította, álltartóját fehér zsebkendővel takarta, szája kissé mosolyra nyílott. Muzsikálás közben körbelengte a vonóból szállongó kellemes kesernyés gyantaillat, és valami különös hangulatú varázslat.

Margit néni, a felesége fodrász készítette hajkoronával, csipkés fehér blúzokban, virágmintás selyem kosztümökben, finom kölni-illattal, valóságos mesefigurának tűnt, különösképpen, amikor reggelente selyem-pongyolájában sétálgatott az udvaron.

A pici házuk is pont olyan volt, mint ők saját maguk. Csipkékkel, porcelánfigurákkal, cserepes virágokkal, minden, számomra érdekességgel teli. Mivel kerítés nem volt közöttünk, nem is vendég voltam náluk, hanem „a kislány„. A kakaspörköltet túrós csuszával ették vasárnaponként, amin jókat derültünk, bár a mi ebédünk csak köretében különbözött.

Lakott a környezetünkben több cigány is – varrónő, ápolónő, volt olyan is, aki takarított, tésztaüzemben, paprikatelepen dolgozott , és hát volt félresikerült muzsikus is, apánk jókat mosolygott rajta.

Lehet, hogy ő nem rajongott a munkáért, de a többi cigányember figyelt rá, nem engedték, hogy ne dolgozzon valamit.

A faluszéli jégkunyhó környékére, a kis nyárfásba ritkán sátoros cigányok telepedtek. Mi, gyerekek ámulattal lestük titokzatos életüket, majd ahogyan jöttek, úgy tovább is álltak.

Számomra ezt jelentette a cigányság.

Azután úgy 20 évvel ezelőtt egy ember, akit a „lógások” miatt elküldtünk a szalagmunkában, teljesítményben dolgozó varróüzemből, az mondta: azért küldjük el, mert cigány. Én meg nem nagyon értettem: mert addig ezt észre sem vettem. Pedig akkor már nem voltam kislány.

Néhány nappal ezelőtt hallom a rádióban, hogy csodás Budapestünk legszebb részén cigány főzőünnepség zajlott.

Sorolták az ételeket a szerény-jóravaló cigányemberek: kovász nélküli, platnin sütött sovány cigánykenyér, a cigánylecsó, amelyet krumplival szaporítottak – mert az a kertek alatt is volt –, a cigánykáposzta, és persze a királyi-ünnepi cigányétel: a kakaspörkölt túrós csuszával…

Illat fut az orromban, mosolyra húzódik a szájam, miközben jóízűen nyelem az összecsordult nyálat, fülemben pedig megszólal Kálmán bácsi hegedűje.

„Halljátok, cigányok…!” Ezt akarom én, remélem Ti is – talán mindenki: „…húzzátok, húzzátok, szívetekből, ahogyan csak tudjátok, Cigányok, barátok, de csuda jó kedvet csináltok!”


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás