Halottak Napja

Összetartozunk halottainkkal

2008.10.30 19:33    |    Gábor Erika  

Ahogy közeleg október utolsó, november első napja, egyre többet gondolunk azokra, akik életünk részei voltak, de már nincsenek velünk. Így vagyunk ezzel valamennyien.

Van, aki azzal ápolja elvesztett szerettei emlékét, hogy a temetőbe járva virágot visz a sírjaikra, és van, aki csak akkor megy ki oda, ha már elkerülhetetlen. Nem azért, mert nem bír szembenézni azzal, hogy az élete végére pont kerül egyszer, bár van ilyen is. Inkább azért, mert meghalt rokonait, barátait olyan mélyen hordozza magában, hogy az emlékezéshez nincs szüksége a temetői látogatásra. Én ehhez az utóbbi csoporthoz sorolom magam, s bár tudom, sokak rosszallását váltom ki ezzel, mégis úgy érzem, így sem bántom meg az egykor hozzám tartozók emlékét.

Fáj, nagyon mélyen fáj, hogy évről évre hosszabb a lista, amelyen azok neve szerepel, akik már csak gondolatban vannak velem. De ahogyan felfedezzük a kisgyermekünkön a magunk gesztusait, gondolkodásmódját, viselkedését, úgy őrizzük lényünk legmélyén mindazok örökségét, akik lelkünk szövetén hagyták kezük nyomát.

Gondolják csak végig: kedvenc szavajárásuk, fintoruk, egy-egy helyzetre való reagálásuk mögött ott található a szülő, a nagyszülő, a szeretett tanító, vagy valamelyik kedves barát példája. Hiszen átvesszük, magunkon átszűrjük, mindennapjainkba építjük egy-egy jellegzetes mozdulatát, találó megjegyzését mindazoknak, akikkel sokat vagyunk együtt. Nem csodálatos? Engem alázattal tölt el, egyben örülök is, hogy tudom: az emberekhez, tárgyakhoz, eseményekhez való viszonyomat meghatározza mindazok lénye, akiknek hatása beépült személyiségembe.

Úgy érzem, ez az igazi összetartozás. Megtanultam, megőrzöm és továbbadom a szeretetet, a környezetem megbecsülését; a dal, a zene, a versek, a könyvek adta élmények fontosságát; hogy a minket körülvevő tárgyak nemcsak eldobható részei életünknek; hogy a barátságot mennyi közös élmény: öröm, sírás, problémák leküzdése táplálja és tartja életben.

Az, hogy mit tartunk fontosnak, megőrzésre méltónak abból, amit kapunk életünk során, rajtunk múlik. A gyökereink ezer szállal fűznek élőkhöz és holtakhoz egyaránt. Nem lehet tagadni, hogy közünk van mindenkihez, akihez hosszabb-rövidebb ideig tartoztunk életünk során. Ez öröm és felelősség is egyben. Boldogság tudni, hogy egy hosszú és gyönyörű lánc részei vagyunk, és nem szabad elfelejteni, hogy a lánc épsége-szépsége rajtunk is múlik.

Higgyék el, a gyertya lángja fellobbanhat egy szobában is, egy sír mellett is, egy kórházban is, de akár egy utcasarkon is, ahol pár szatyor holmi rejt magába egy egész emberi életet. Mindegy, hogy káprázatos koszorú, vagy egy szál virág kerül a sír, az urna, a fénykép mellé. Az emlékezés és a szeretet nem a külsőségeken múlik.

Kezünk sok társsal találkozik, míg az élet zenéjére mozdulunk. A lényeg, hogy a táncnak sosincs vége. Nincs helye másnak, mint megértésnek, türelemnek és szeretetnek. Mert összetartozunk.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás