Hull a pelyhes fehér hó…

2016.01.22 10:50    |    Fehér Zoltán  

…dúdolnám az iskolában tanult tandalt, bár ezt a téli csapadékot nem a Télapó, még csak nem is a Mikulás hozta, hanem inkább a Háromkirályok, mármint Gáspár, Menyhárt és Boldizsár, akiknek monogramja éppen most került föl a szemöldökfára. No, mindegy is, hogy ki hozta, az bizonyos, hogy most szakadt ki a Jézuska dunyhája odafönn, s annak a pihéi borítják be a falvakat, városokat, erdőket, mezőket. Eltüntetve, fehér lepelbe burkolva azokat a sebeket, csúfságokat, amiket az emberi mohóság okozott rajtuk. Ha már fölborulni látszik a természet rendje, a tél megérkezésének még az ilyen kései jele is bizakodással tölti el természetvédőket meg a jóakaratú embereket. Nem porka havak esedeznek, mint a székely regösénekben, nem is hull, pelyhedzik, szállingózik, hanem szakad egész éjszaka, úgy isten igazából. Nem ötte mög a kutya a telet – idézi Jani bácsi a régi öregek bölcsességét, bár az utcai hóból szemem láttára falatozott egy szerencsétlen hajléktalan, gazdátlan eb, maradt belőle épp elég. Legalább tizenöt centi, de lehet még az több is.

Az ünnepi fehérbe öltözött világ mintha jókedvre derítette volna az embereket. Vidáman, tréfálkozva takarítják isten áldását. Talán csak a közmunkások morognak a hirtelen jött többletmunka láttán. Meg a szegények, a hajléktalanok. De azért inkább most essön, mint húsvétkor. Most van annak az ideje.

Kalocsai Néplap

Eszembe jut ifjú korom egyik tele, amikor térdig érő hóban jártam a bátyai szállásokat dalok, mesék, babonák után kutatva. S az egyedül élő Márta nénihez csak úgy tudtam bejutni, hogy előbb elhánytam ajtaja elől a szemöldökfáig tornyosuló fehérséget.

Azt mondja a szomszédom: Hányingerre ébredtem. – Miért? – kérdem én. – Hát hánynom kellett. (?) El kellett lapátolnom azt a töméntelen havat a ház körül – fűzi hozzá nevetve. Bizony most aztán versenghetünk, hogy ki közülünk a legnagyobb
hóhányó”. Miután a kocsiútra irányzott lépteimmel kikerülöm az útszéli sövény talajszintig hajló ágai miatt eltorlaszolt járdaszakaszt, az utca végén pár percig tanulmányozom a hó terhétől leszakadt kábeltévé vezetékét. Mehetnék a kocsiúton is nyugodtan. A hóekék már eltúrták róla a havat, gépkocsinak azonban még híre-hamva sincs ebben a korai órában. Szinte karácsonyi csend ül a falun. A kutyák is behúzódtak vackaikba. Csak a hivatásos autóvezetők merészkednek ki a tömegközlekedés útvonalaira, s ott is csak „lépésben” araszolgatnak. Az induló gépkocsiknak meg előbb pörögni kezd a kerekük, s csak nagy nehezen indulnak meg. Az idős, gyakran örök „mazsolának” megmaradt autósok meg sem próbálnak járgányukkal elindulni. Akár a padlásra vihetnék azt, a fölösleges használati cikkek házi múzeumába.

A napi penzumként végzett „egészségügyi sétám” végcéljánál, a postán közlik, hogy a küldeményeket szállító autó elakadt valahol. Ma nem lesz kézbesítés. Se levél, se újság. Az ember legyőzi a természetet – jut eszembe a szocializmus öntelt szovjet szlogenje, s elmosolyodom.

Valamikor, nem is olyan régen, a „paraszt Magyarországon” így téli időben maguk a gazdák lovas hóekékkel, boronákkal tették szabaddá az utakat. Ilyenkor hozták le a padlásról és szerelték össze a szánkókat, hogy a lovakat megjárassák, a ház népét megszánkáztassák. A gyerekek meg apjuk által faragott kisszánkókon (nem ródlikon) siklottak le a falu egyetlen lejtőjén, s nagyokat kacagtak, ha felborultak. Ilyenkor voltak a nagy szomszédolások, ahol egymás szájába adták a százszor hallott meséiket, mondáikat. Ahogy Ady mondta: Most hirtelen téli mesék / Rémei kielevenednek. Például a nagyapáról, akit valamikor épp egy ilyen télen ré-mísztett szinte halálra a havas legelőn egy lámpás-lidérc. Közben a férfiak borozgattak, s az asszonyok sült tököt vagy pattogatott kukoricát, esetleg kalotinát (aszalt gyümölcsöt) eszegettek. Most mög mindönki a maga tévéje előtt ül. Hát jobb lött a világ?

Úton-útfélen házuk előtt lapátoló emberekkel találkozom. Kihányta má magát, tanító úr? – kiált rám a túlfélről egy volt tanítványom. Értem a tréfát, ezért már csak megkérdezem tőle. Nem tudsz valahol eladó havat? – Neköm is vóna egy kocsira való, de most nem érdemös eladni, mer túlkínálat van belüle. Nagyon alacsony az ára. Majd nyáron…

Hát efféle bolondságokat mondat az emberekkel a téli világ. Néhai szomszédom meg hasonló „bölcsességé-vel” bátran pályázhatott volna az Akadémia filozófiai doktorátusára is, amikor rájött a nagy igazságra, miszerint: Kétféle bolond ember van. Az egyik az, aki leveri a diót a fáról, a másik, aki elhányja a havat az útról. A dió tudniillik magától is lehull, a hó meg magától is elolvad.

Hát ez olyan igaz és egyszerű, mint a kétszer kettő.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás