Játék az élettel

2008.12.13 19:04    |    angelo  

Áll a gyilkossággal vádolt ember a bíróság előtt. Megkérdi a bíró: maga ölte meg az áldozatot? Á, bíró úr, dehogy, az a szegény halálos beteg volt, és megkért, hogy segítsek megkönnyíteni a szenvedését. Na fiam, ez derék dolog, akkor menj szépen haza.

Ez jutott eszembe az október elején megjelent „Utazzunk és féljünk” című olvasói levélre adott hivatalos válaszról.

„...kénytelen vagyok megállapítani, hogy az nem a levélben leírtak szerint történt.” – írja a Volán irodavezetője, olvasónk állítására reagálva. Vajon hogyan állapította ezt meg? Valószínűleg megkérdezte a buszvezetőt. Vagy készült az esetről hangos videó felvétel? Az bizonyíthatná a helyzetet.

Persze, ha a kérdéses eset rosszul végződik, a valódi bíróságon kétségkívül elítélik a buszvezetőt, hiszen egy hibát mindenképpen elkövetett, nem is kicsit. Épp csak akkorát, amiért forgalmi vizsgán kapásból megbuktatják az embert.

Nem vagyok járatos a busztársaságok szabályzataiban (amik törvényen alapszanak, és valószínűleg annál csak szigorúbbak lehetnek), de abban azért biztos vagyok, hogy az irodavezető is hibázott, persze a mundér becsületét védeni fontosabb, mint az utast, akitől a fizetését kapja. Másrészt általánosan elfogadott normák szerint legfontosabb jogunk, hogy a testi (és szellemi-szociális) jólétünket ne veszélyeztesse senki, s persze mi sem másokét. Saját tapasztalatból tudom, nem könnyű az olyan munka, mint a buszvezetőé, keményen igénybe veszi az elmét, folyton veszélytudattal élni. Vasutas mondás, de sok más hivatásra is érvényes: egyik lába a börtönben, másik a temetőben. Nem is vesznek fel akárkit a volán mögé, komoly vizsgálatokon kell megfelelni, ahol például a reflexeket, a figyelmet is mérik. Ám ezek a vizsgálatok sem tökéletesek, az udvarias viselkedést meg, gondolom, ma sem tanítják. Talán ezért van sok, a pályára alkalmatlan ember például a buszokon.

Igaz, a fizetés kicsit sincs arányban a felelősséggel, de az udvariasság, figyelmesség nem is váltható pénzre. Viszont sokkal jobb érzés, kellemesebben érzi magát az ember a munka közben, mintha bunkó módra, ellenséget látna az utasban, ügyfélben.

Ha én irodavezető lennék, először is felhasználtam volna a lehetőséget, és a lapban is bocsánatot kértem volna. Másrészt igenis felelősségre kellett volna vonni a sofőrt, ebben biztos vagyok. Nálam a „Na megvagy, szívem?” beszólás is simán megér egy kirúgást, ha bizonyítható.

De az irodavezető nem én vagyok. Így maradt a rossz reklám a cégnek.


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás