Mozaikok a jezsuiták és a Kalocsai Iskolanővérek kapcsolatából

2017.08.09 12:55    |    Bikfalvi Géza  

A kalocsai jezsuiták mindig törekedtek jó kapcsolatok kialakítására és ápolására a többi szerzetesrenddel, különösen kiváló kapcsolatokat ápolnak a Kalocsai Iskolanővérek rendjével. Kunszt József kalocsai érsek országos rangú iskolavárossá fejlesztette Kalocsát, a túlburjánzó liberális eszmék ellensúlyozásaként 1860-ban nemcsak a jezsuitákat telepítette le a városban, hanem meghívta a Miasszonyunkról elnevezett tanítónővéreket is, zárdát és nevelőintézetet építve számukra. A Miasszonyunkról nevezett Kalocsai (Szegény) Iskolanővérek társulása Lotharingiából ered, a Miasszonyunkról (Notre Dame) nevezett szerzetesnők rendjét Fourier Szent Péter (1565–1640) és Boldog Alix Le Clerc (1576–1622) alapította a leányifjúság nevelésére és tanítására.

Később a Miasszonyunkról nevezett kanonokrendi szerzetesnők kongregációja, Szent Ágoston szabályai szerint élt és gyorsan elterjedt Európában, Magyarországra Csehország németajkú vidékéről érkeztek. Kunszt érsek a budweisi (ma České Budějovice) püspököt kérte meg, hogy küldjön néhány iskolanővért Kalocsára. A horazdiowitzi (ma Horaľďovice) zárda főnöknője, Franz Mária Terézia (1825–1911) örömmel vette a felkérést és elfogadta a meghívást. A nyelvi problémák megelőzése érdekében először néhány magyar novíciát vettek fel, majd 1860 nyarán tizenkét nővérrel (köztük az öt magyar újoncnővel) maga Franz Terézia Mária anya megérkezett Kalocsára és beköltöztek az újonnan épített zárdába.

Mivel a német anyanyelvűek ellen mozgalom alakult ki Csehországban, nem térhettek vissza a nővérek, ezért Kalocsán önálló, független anyaházat alapítottak. Az átdolgozott szabályokat Kunszt érsek elfogadta és 1865. január 15-én, a Miasszonyunkról nevezett Szegény Iskolanővérek számára jóváhagyta és egyszerű fogadalmas társulatként megerősítette, a pápai jóváhagyást és megerősítést 1903. január 12-én kapták meg XIII. Leó pápától. A gyorsan fejlődő intézetben polgári- és elemi iskolai tanítóképző, óvónőképző, polgári leányiskola, elemi leányiskola és óvoda működött. A nővérek apostoli munkája az egész országban elterjedt, számtalan rendházat alapítottak szerte az országban. A kalocsai jezsuiták a kezdetektől figyelemmel kísérték az iskolanővérek életét és tevékenységét, mint rendszeres és alkalmi misézők, gyóntatók napi kapcsolatban álltak velük.

Amikor 1916-ban Budapesten is alapítottak egy zárdát, majd 1927-től a híres Teresianum leánynevelő intézetet, teljesen természetesnek tűnt, hogy ezt a Mária utcában szinte a jezsuita rendházzal szemben helyezték el. A jezsuita vezetés alatt álló Horánszky utcai Apostol Nyomdában a nővérek végezték a betűszedést, a korrektúrát és a nyomdászlányok felügyeletét. Kalocsán az I. világháború idején behívott segítőtestvérek helyett elvállalták a házvezetést és a konyhai szolgálatot a jezsuita atyáknál és a papnevelő intézetben, és még a háború után is öt éven át vezették a konyhát az elesett testvérek helyett, valamint a rózsafüzér gyárban átvették a munkásleányok felügyeletét is.

A legnagyobb közös vállalkozásuk az iskolanővéreknek a jezsuitákkal a támingi kínai misszió volt, A missziós műbe való bekapcsolódás visszanyúlik a XIX. század végére, amikor P. Czimmermann István SJ (1849–1894) és P. Menyhárt László SJ (1849–1897) afrikai misszióban vállalt apostoli munkát, már ekkor több nővér a missziókba vágyott, de az alapító főnöknő még korainak találta a missziói munkába való bekapcsolódást. Az első magyar jezsuita kínai misszionárius, P. Szarvas Miklós SJ (1890–1965) jól ismerte a kalocsai nővérek adottságait és személyesen szorgalmazta a meghívásukat. 1926 februárjában látogatott, a francia születésű, Msgr. Henry Lecroart SJ kínai missziós püspök Kalocsára, aki meghívta az iskolanővéreket a kínai misszióba. Hihetetlen lelkesedéssel válaszoltak az új kihívásra, 86 nővér jelentkezett missziós szolgálatra, de csak tízen utazhattak el 1926-ban, majd öten 1929-ben, négyen 1930-ban, öten 1936-ban és ketten 1948-ban. A vállalkozó kedvű és áldozatkész nővérek a jezsuiták irányítása mellett, teljesen megreformálták a támingi misszió területén élő nők és elsősorban a leányok életét. Áldozatos szívvel tanították és gyógyították a szegény, igen rossz körülmények között élő kínai népet. Elemi iskolákat és katekétaképző intézetet működtettek Támingban és Kajcsouban. Nagy súlyt helyeztek a helyi nővérek kiképzésére, nagyon sok fiatal kínai leány választotta az apáca életet, új hivatások még a mai napokban is sűrűn jelentkeznek, a „kommunista” Kínában ma is tevékenykednek kínai születésű kalocsai iskolanővérek.

A II. világháború idején, Kalocsán újból átvették a behívott testvérek helyét a konyhában a jezsuita intézményekben. Budapesten pedig közösen mentették a menekülteket, zsidókat és katonaszökevényeket. A jezsuita atyák személyes jelenlétükkel felügyeltek a nővérek és védenceik testi épségére, és rendszeresen ellátták lelki táplálékkal őket a nehéz ostrom alatti időkben.

Az 1950-ben történt szerzetesrend feloszlatás egyenlően érintette mindkét rendet. Az együttműködést azonban 1956-tól Kanadában, a diszperzió idején újból elkezdték. A jezsuiták által pasztorált egyházközségek életében az iskolanővérek is tevékenyen részt vettek. Két Isten által megáldott művészük: Moullion M. Antónia és Szentgyörgyváry M. Palládia nővérek a kanadai magyar templomokat díszítették és ékesítették alkotásaikkal. Antónia nővér, aki mindig új utakat keresett a művészeti alapanyagokban, rendtársai segítségével megalkotta a rongyokból összevarrt betlehemi istálló jelenetet, az ún.„Rongyos istállócskát”, amely egyedisége révén az egyik legszebb és legkülönlegesebb szakrális műalkotás.

A torontói Szent Erzsébet-templom homlokzatát díszítő Szent Erzsébet mozaik kép és a Magyar iskola faláról mosolygó másik mozaik, a furulyázó fiút és táncoló kislányok gyermekhívogató képe szintén Antónia nővér művészi lelkének az ajándéka.

Palládia nővér első nagyobb műveit még Magyarországon alkotta meg, 1945-ben a kalocsai Szent József (Zárda)-templomban megfestette a Szűzanya mellékoltárképét Pámer László (1865–1951) inspirálására. Pámer atya, a leghíresebb magyar jezsuita művészettörténész évtizedeken át Kalksburgban, a jezsuita gimnáziumban tanított, ahol gyakran imádkozott a „Mater ter Admirabilis” oltár- és kegykép előtt, 1944 őszén az elutazásakor ima közben sugallatot kapott a „Mater ter Admirabilistől”, hogy a kalocsai zárdatemplomot a Fatimai Boldogasszony kegyhelyévé tétesse. Az ötlet nagyon megtetszett az akkori főnöknőnek, aki megbízta Palládia nővért, hogy fesse meg a kegyképet, aki – vizsgái ellenére – egy hét alatt egy csodálatos szépségű Szűz Mária képet lehelt a vászonra. A tökéletes lelki élményt sugárzó képen a Szűzanya kék és arany háttér előtt, rejtelmesen leomló, fehér ruhában áll egy felhőn, szemeiben a szenvedés, a bánat és az öröm valamilyen szavakkal meg nem határozható és kifejezhető pillantása látható, a szívéből ezüstös szeretet sugárnyalábok szikráznak ki.

Palládia nővér Kanadában számos jezsuita templom – köztük a torontói és a courtlandi – számára festményeket festett (Árpádházi Szent Margit, Páduaui Szent Antal, Szent Jakab stb.), zászlókat varrt, valamint az egyes templomok szentélyeinek átalakítási terveit készítette és személyesen is részt vállalt az átalakítási munkálatokban. Szintén a keze munkáját dicséri Budapesten a Sodrás utcai Szent Imre rendház kápolnájának stáció sorozata.




Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás