Mondom a magamét

(M)elegem van

2010.07.23 23:22    |    Csapai Lajos  

Most, hogy a köztársasági elnök a lehető legkorábbi időpontra, október 3-ra kitűzte a helyhatósági választások időpontját, az eddig alapjáraton pöfögő kampány hirtelen teljes sebességre váltott. Pontosabban csak az ellenzéké, hiszen a hirdetőtáblákon megjelent jelöltjük nagyméretű fotója, amely hozott anyagból, egyik újságjuk címlapfotójából készült. A papszentelésen kínosan hosszú másodpercekig mutatta a kamera, mintha őt is felszentelnék. Mindez rendjén is van, valószínűleg én is kihasználnám, ha ekkora befolyásom lenne a médiumokra, melyek közül jóformán csak a kisbíró hiányzik.

A 2006-os választások kampányában enyhén szólva kiverte a többség biztosítékát a „Tizenhat gombócból is sok” szlogen, ami szokatlanul karcos, de jópofa volt, de megvolt a veszélye annak, hogy a bukovári után kaptak eleget a győztesektől, hogy besokalltak a gombócból. Talán ez váltotta ki azt a korántsem konstruktív magatartást, amit a testületbe jutott városatyák egy-két kivétellel tanúsítottak. Néha úgy nézett ki, elfelejtették, mire is esküdtek valójában, s ahol csak lehetett, eláztatták a várost a jobboldali országos médiában, akik nem győztek eleget helyreigazítani. A Magyar Nemzet egyszerre 9 ponton is, ami még gombócból is. S akkor még nem is beszéltünk a magyar újságírás szégyenéről, a kecskeméti Hírösindexről, amely szinkronban közölte a városunkat rossz színben feltüntető saját vagy átvett írásokat.

Mivel nem tudom pontosan, hogy az ellenzék új kampányának stratégiája kinek a szüleménye, még azt is el tudom képzelni, hogy közösen döntöttek arról, mi szerepeljen benne és mikor. Ez nagyon fontos, mert a tapasztalat szerint egy jól felépített kampányban a végére maradnak az ütősebb üzenetek. Az új polgármester-jelölt egy olyan cégnek a tulajdonosa, amely a magyar kültéri reklámozásban nagyon otthon van, ezért elég, ha a saját kreatív munkatársaihoz fordul, ha új ötletet akar. Talán ilyen lehetett az is, hogy a múlt szombati piacon, abban a dög melegben, ásványvizet osztottak képviselőjelöltjeikkel az embereknek, akik hálásak voltak ezért. Főleg azok, akik úgy hörpölték le a vizet, hogy nem olvasták el a címkét, amin ez állt: (M)elege van? És plusz egy fotó Török Ferencről, így nem is lehet kérdéses, milyen válaszra számítanak.

Mindenesetre érdeklődve várjuk az újabb ötleteket. Nem akarok senkinek tanácsot adni, de ha én lennék a jelölt helyében, megpróbálkoznék azzal, hogy az iparűzési adómat Kalocsának fizetném be, hátha menne vele a város valamire.

Ásványvízre biztosan futná.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás