A kalocsai zsidóság története a XIX. században

2018.09.06 14:02    |    Bikfalvi Géza  

Az egyes, nem minden esetben megbízható források szerint a török hódoltság ideje alatt is már éltek zsidók Kalocsán. A török uralom alóli megszabadulás után, az első írott adatok a kalocsai zsidó lakosokról az 1780-as évek közepéről származnak. 1784-ben három zsidó lakos élt Kalocsán, majd számuk lassan emelkedett. A zsidók elsősorban kereskedéssel foglalkoztak, később azonban a város, mint az érsekség úri joga alá tartozó helység, nem engedte meg a zsidóknak a megtelepedést. Csak nappali ott-tartózkodásukat tűrte meg és csak akkor bonyolíthatták le erősen megszorított üzleteiket. Állandó lakóhelyük a szomszédos Bátya és más közeli község volt, ahol tömegesebben éltek. 1833-tól megszűnt a letelepedési tilalom, a zsidók száma emelkedni kezdett. 1842-ben 42, 1851-ben 107, 1853-ban 139 zsidó élt Kalocsán.

1851. december 8-án a Szeremle és Harta között fekvő Duna melléki hitközségi szervezetek Bátyán nagygyűlést tartottak, amelyen Reich Márton, Stern Salamon, Fürst Lipót, Schwarz Simon, Fischl Fülöp és Wolf József kezdeményezésére, Kalocsa székhellyel hitközséggé egyesültek. Az első ismert elnökük Stern Selig lett. Fontosabb intézményei: az 1842-ben létesített és 1853-ig négyosztályúvá kifejlesztett elemi iskolája, az 1855-ben, alapított Chevra Kadisa (Temetkezési szentegylet) és a Krajcár-egylet. 1886-ig tizenhét községre terjedt ki egyházi hatósága, de az anyakönyvi kerületek rendezése alkalmából, 1886-ban a távolabb fekvő nyolc községet elvesztette.

A hitközség, mint az alföldi hitközségek általában a múlt század negyvenes éveinek elején fejlődött kulturális közösséggé. Céltudatos szervezkedésükre vall, hogy már ekkor rabbijuk volt, a nagy Talmud tudásáról híres, paksi születésű, híres Wolf József (1814-1892).

A kalocsai zsidó egyházközség alig tízéves fennállása után, 1861-ben építette fel a hitközség tagjainak megadóztatásával és önkéntesen felajánlott hozzájárulásával díszes templomát az Úri (ma Hunyadi) utcában. Az egyszerű, romantikus stílusú épületet a szolnoki Koczka Ferdinánd építész, aki 1857-ben a városi nagyvendéglőt és 1860-ban a jezsuita templomot is építette. A templom mögött épült fel a rabbi lakása és a rituális fürdő.

1872-ben a kalocsai zsidók egy töredéke elvált az anyahitközségtől és ortodox hitközséget, külön temetőt létesített, de rövid pár évi fennállás után, anyagi erők hiányában megszűnt és ismét egyesült az anyahitközséggel. 1893-ban az új temető megnyitásával zárták be a régi zsidótemetőt a mai Bátyai úton. Néhány évig még mindkét területre temetkeztek. 1893. augusztus 6-án avatták fel az új zsidótemető halottasházát. Az ekkor elhelyezett emléktábla szövege a következő: „Drága halottaink e háza dr. Weisz Simon hitközségünk és Stein Jakab chewránk elnökeinek működése alatt épült fel, és adott át rendeltetésének.”

1877-ben a kalocsai izraelita hitközség a Szent János (ma Tomori) utcában fekvő Vajda János-féle lakóháznak iskolai célokra történő bérbeadásáért folyamodott. Az épületet évi 80 forint bér és a külső és belső javítások, így a jó karba hozatal kötelezettsége mellett három évre bérbe adták a kérvényezőnek.

Később az általános gazdasági fellendülés alatt a hitközség is megerősödött, hogy 1885-ben egy három tantermű, négy tanerős iskolát építettek a rabbi ház mellett, amelyben 120 fiú- és leánynövendék nyert oktatást, ahol a magyar oktatást 1870-től honosították meg.

A fejlődésnek ezután következő korszaka egészen a világháborúig tartott, és ez idő alatt semmi sem zavarta hitéleti és kulturális feladatainak teljesítésében. 1892-ben negyvenévi működés után meghalt az első rabbi, de hitélet biztosítása végett még ugyanebben az évben új rabbit választottak, Schwelb Mór személyében, aki a teljesen megmagyarosodott hitközség zsinagógájába általánossá tette a magyar hitszónoklatot.

A reformkorban a magyar vezetőréteg az „egy politikai nemzet létezik, a magyar” koncepciója alapján magyarosítani kívánta a nemzetiségeket, tényleges asszimiláció azonban csak a nemzetiségi vidékek német és zsidó lakosságának körében volt megfigyelhető. Más európai országokban nem zajlott le a zsidóságnak ilyen tömeges méretű összeolvadása a többségi keresztény társadalommal, másutt erősen elkülönülő vallási és egyben etnikai kisebbség maradtak.

1867-ben a magyar és az osztrák vezetők megkötötték a kiegyezést. Ebben az évben mondta ki a magyar országgyűlés a zsidóság polgári és politikai egyenjogúsítását. 1867. november 25-én Andrássy Gyula miniszterelnök beterjesztette a zsidók egyenjogúsításáról szóló törvényjavaslatot, amit a képviselőház és a főrendiház is többnyire egyhangúan elfogadott. A zsidóemancipációs törvény I. Ferenc József szentesítő aláírásával lépett érvénybe. A törvény mindössze két szakaszból állt: 1. §. Az ország izraelita lakosai a keresztény lakosokkal minden polgári és politikai jog gyakorlására egyaránt Jogosítottaknak nyilváníttatnak. 2. §. Minden ezzel ellenkező törvény, szokás vagy rendelet ezennel megszüntettetik. A törvény a hazai zsidóság előtt a társadalmi felemelkedés korábban soha nem látott lehetőségeit nyitotta meg.

Világviszonylatban is egyedülálló jelenségként megszületett a neológ zsidó vallás. A neológ zsinagógákban magyar nyelven tartották az istentiszteleteket. A zsidóság 1895-től törvény szerint is a magyar nemzeten belüli egyik vallási felekezet lett, tehát valaki éppúgy lehetett izraelita vallású magyar, mint keresztény vallású magyar. A magyarországi, főleg városi zsidóságnak csak kisebb része tartott ki a hagyományos zsidó vallás mellett (ortodox, illetve statusquoante irányzat), megőrizve nemzetiségi, etnikai elkülönülését. A döntő többség a neológ felekezethez csatlakozott.

Már 1868. december 11-én összeült az Országos Zsidó Kongresszus. Az ortodoxok és a neológok vitája szakadáshoz vezetett. Három csoportosulás jött létre a magyarországi zsidó hitközségek között. A kongresszusi (neológ), a hagyományokhoz következetesen ragaszkodó (ortodox) és a statusquo. A kalocsai anyahitközség a Pest-Pilis-Solt Kiskun megye izraelita községkerülethez tartozott, amely a neológok fellegvára volt. Természetes tehát, hogy Kalocsa kongresszusi anyahitközség lett. A neológok reformisták voltak, egyre erőteljesebben akartak asszimilálódni a magyar társadalomba. Elfogadták a magyar nyelvű szertartásokat, az állam és a zsidó hitközségek közötti kapcsolat intézményesítését.

1860-ban Kunszt József érsek a kalocsai gimnázium vezetését a jezsuita rendre bízta. Létrejött a Jézus Társasági Kalocsai Érseki Főgimnázium. Az intézmény minden évben évkönyvet adott ki, amely pontos adatokat közölt a tanulók vallási megoszlásáról, így a zsidó tanulók létszámáról is. 1886 és 1889 között vallási felekezetük megnevezésére a héber, 1890-től pedig az izraelita jelzőt használták. A túlnyomóan római katolikus diákok mellett a zsidó tanulók képezték a második legnagyobb felekezetet (10-15%). A jezsuiták egyáltalán nem szorgalmazták a zsidó diákok konvertálását, hanem ellenkezőleg minden segítséget megadtak a hitük elmélyítéséhez, a mindenkori kalocsai zsidó rabbi, egyben a gimnázium zsidó hittantanára volt.

1865-ben megalakult az első kalocsai bank, a Kalocsai Takarékpénztár, majd 1873-ban a Sárközi Takarékpénztár, amelyeknek alapítói többnyire helyi zsidók voltak. 1890-ben átadták a Kalocsai Takarékpénztár új épületét, amelyben a pénzintézeten kívül áruház is nyílt, valamint létrejött az Izraelita Nőegylet is.

Noha a zsidóság nagy gazdasági befolyással rendelkezett a város életében, a pénzügyi és az üzleti területen, a társadalmi érintkezés a magánszférára nem terjedt ki, a keresztény és a zsidó társadalom külön élte a magánéletét. A városban soha nem volt nyílt antiszemitizmus, sőt még a „szalon-zsidózás” sem jelentkezett. A helyi sajtóban viszonylag kevés hír jelent meg a zsidóságról, néha kicsit elmarasztaló híradások láttak napvilágot egyes „üzleti” dolgokról, vagy konvertálásokról, amikor főként (nagyon ritkán) zsidó leányok áttértek a katolikus vallásra, házasságkötés vagy szerzetesrendbe lépés miatt. A kalocsai sajtó is részletesen beszámolt a „tisza-eszlári perről” főként az országos lapok alapján, de minden részrehajlás nélkül.


Irodalom:

Asbóth Miklós: Kalocsa történeti kronológiája. Kalocsa múltja és jelene. Kalocsa, 1998. p. 42-210

Magóné Tóth Gyöngyi: A zsidók Kalocsán és környékén. Kalocsa, 2009

Újváry Péter: Kalocsa. Magyar Zsidó Lexikon. Bp., 1929. p. 446-447




Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás