Karácsonyaim

2012.12.25 15:14    |    Bayer Ilona  

bayer_ilona_207A napi többszöri séta a szemközti Városmajorban kétéves Rozi kutyámnak a szabadon rohangálás, nekem a gondtalan gondolkodás élménye. A minap, gyermekkorom emlékeit idézgetvén, azon csodálkoztam el, mennyire nincsenek emlékeim sem a Mikulásról, sem a szolnoki szülőházban megélt karácsonyokról. Pedig biztosan mindkettőben volt részem 24 éves koromig, amikor is a székesfővárosba költöztem. Az okokat firtatván arra jutottam, hogy ennek két oka lehet. Az egyik, hogy boldogult édesanyám nem volt különösebben ünnep-párti, nagy feneket nem kerített hát az év végieknek sem. Közös sütögetésre, készülődésre, mézeskalács illatra, ajándékhalmokra nemigen emlékszem. Másrészt viszont az édes nagyanyámékkal való együttlakás olyan fészek-meleg családot jelentett mind-annyiunknak, amelyhez a karácsony legfeljebb a szépen feldíszített fa látványával adott némi többletet.

Boldog gyerekkorom volt, de korántsem anyagi javaktól gazdag. Ám sok mese, folyamatos rám-figyelés, törődés jutott nekem, nemcsak az ünneppé kikiáltott Szeretet két-három napján. Talán ezért nem hiányoztak a drága játékok, a szép ruhák, ezek nélkül is kereknek éreztem kis világomat. Tudat alatt azért lappanghatott bennem némi hiányérzet, mert egyke lévén korán elhatároztam, hogy nekem legalább három gyerekem lesz. Azt már csak felnőtt koromban vettem észre, hogy öntudatlanul is máshogy intézem a születés és névnapokat, az év többi nagy, közös ünnepét. A bensőségesség mellett a külsőségekre is sokat adva. Én például már az újév beköszöntével elkezdem gyűjteni az apró kis meglepetéseket, amelyekkel tudom, nagy örömet szerzek majd szeretteimnek. A kicsi körnek, a családtagoknak, és a nagyobbnak, a barátoknak. Van egy külön rész az egyik szekrényben, ahová gyűjtögetem ezeket, lehetőleg úgy, hogy senki ne találjon rájuk. Bár nálunk mindenki meglepetés-párti, úgyhogy nem kell tartanom bárki kutakodásától. Így vagyok az ünnepi készülődéssel is. A mélyfagyasztóban már ott lapul kedvenc, torta-formájú gyümölcskenyerünk, ezt épp a minap kaptam Emmi barátnőmtől. Nem karácsonyra szánta ugyan, de olyan gyönyörűséges lett, hogy nem volt szívem a délutáni kávé mellé felszelni. A szokásos és csak ilyenkor sütött mákos, diós és szilvás bejglin kívül azt hiszem nem is lesz más sütemény, mert nálunk a Szeretet Ünnepe már a saját családomban sem a féktelen evésről szól. Sokkal inkább a végre nem rohanósan, együtt elköltött étkezésekről, a nyugalmas, békés együttlétekről. Az apró meglepetések mellé a legdrágábbat, az Időt ajándékozzuk egymásnak, ami igazán hiányzik a mindennapjainkból. És azt, hogy mindannyian együtt vagyunk.

Az idén nem lesz teljes a boldogságunk. Életem első Karácsonya, amikor gyermekkorom utolsó tanúja, az Édesanyám már nem lesz köztünk. Pontosabban csak fizikai valójában nem. Mert ugyanúgy érezzük majd lényét, mint a föld másik felén élő középső gyermekemnek, akit a tanulmányai nem engednek hazajönni ilyenkor. Lévén Japánban nincs hagyománya a karácsonynak. Ezért hát mi nem vízkeresztkor szedjük le a karácsonyfánkat, hanem meghagyjuk teljes pompájában februárig, amikor is Petra megérkezik a Felkelő Nap országából. Addig égnek a pici, csillag-formájú fények is, szorosra fonva az összetartozás, a szeretet érzését…


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás