Kalocsa egykori testvértelepülése a kárpátaljai Kalocsa

2017.08.09 12:20    |    Bikfalvi Géza  

Már csak a legidősebb kalocsai polgárok emlékeznek, hogy a második világháború előtt, a második bécsi döntés következtében visszatért területekről, városunk testvértelepülésének fogadta a kárpátaljai Kalocsát. A korabeli sajtó így írt a kérdésről:

„A szentistváni Magyarországnak történelmi ereje nyilatkozott meg azokban az intézkedésekben, amelyekben egyes városok és községek testvérül fogadták Kárpátalja valamelyik települését. A magyar társadalom érettsége nyilvánult meg ezekben az intézkedésekben. A mai magyar társadalom úgy látszik, tisztában van azzal, hogy pusztán közigazgatási és kulturális kapcsolatokon túl szükség van megértő és segítő szeretetre is, amellyel Rákóczi hű népét a magyar hazához való ragaszkodásban megerősíti. Ebből a komoly, nemzetépítő és erősítő munkából városunk sem maradhatott ki. Ezért testvérközségévé fogadta Kárpátalja legrégibb településeit: Alsó- és Felső-Kalocsát. A magyar uralomnak nemcsak politikai és közigazgatási, hanem kulturális feladatai is vannak. A művelődési feladatokat pattogó parancsok kiadásával megoldani nem lehet. A mindennél erősebb szeretet hatalmával lehet csak a szíveket lángra gyújtani, csak testvéri öleléssel lehet a megháborodott szíveket megbékéltetni. Ezért a visszakerült kisorosz [ruszin] falvakat be kell kapcsolnunk a nagy magyar közösség átölelő érzésébe, be kell kapcsolnunk a kisoroszokat a magyar kultúra légkörébe. Azt adjuk, amit jó szívvel, anyagi megterhelésünk nélkül adhatunk. íAdjunk magyaros, meleg szeretetünkből folyó baráti szívet, egy csöppnyi figyelmet, kedvességet, érezze ez a nép, hogy szerető magyar testvériség tagjává szegődött. Azért esett választásunk az ökörmezői járás rutén és német lakói által benépesített Alsó-és Felső-Kalocsa, Kalocsaház nevű kis falvakra, amelyek a mi ezeréves, ősi városunk nevét viselik. Mi csak azt indítványozzuk, hogy Nagy-Kalocsa vállalja el Kis-Kalocsa egyesített falvainak jóságos keresztapaságát! Kezdjék el a jó szívek ezt az édes apaságot és ezt a meleg szeretettől sugaras édes anyaságot. Kezdje valaki, akinek lelkében a szép cselekedetek megfogamzanak és életre kelnek”.

A környezet teljesen más a mi alföldi tájunkhoz képest, égbeszökő hegyek, az Észak-keleti Kárpátok, a Máramarosi-havasok ölelik át a vidéket. A táj meghatározó eleme, a Tisza legnagyobb mellékfolyójának, a Talabornak – amely sziklákon szökellik – a völgye. Kétoldalt 1000 méternél magasabb hegyek törnek szédítő magasba. Először balról az 1140 méteres Bocsári-hegy, jobbról az 1487 méteres Mencsul fogadja a látogatókat. Végül a szűk völgy szorítása enyhül, és legyezőszerűen kitárul a vidék, a sok apróbb patak: balról a Negrovec és a Hersovec, jobbról a Suchart, a Bradulec és a Bradulova egyesülve fut a Talaborba.

Alsó- és Felső-Kalocsa, mint a ruszin falvak többsége szétszórt település, egy-egy utcával, amelyek a völgyeket követik és hosszúra nyúlnak, valamint sok ruszin ház található a magas hegyek között. A házakat általában kőrisfák veszik körül, a települést ligetessé varázsolva. A házsorok is megszakadnak, a hosszan elterülő község több templommal rendelkező apró falvacskára oszlik. A község öt részből áll: Kalocsa-Láz a legalsó és legfeljebb a Suchart és a Bradulec mellett húzódik, nyugatra a Talabor mentén Kalocsa-Ófalu és Kalocsa-Horbot következik. Ruszinul Alsó-Kalocsát Kolocsának nevezik. Felső-Kalocsát: Kalocsa-Negrovec és Kalocsa-Imsád alkotja. A község története meglehetősen egyszerű: 1365-ben említik először. 1526-tól a huszti vár birtoka. 1600-ban, 1648-ban és 1700-ban járványok pusztították. 1657-ben a lengyelek dúlták fel. Lakói részt vettek a Rákóczi-szabadságharcban. 1789-ben éhínség pusztította.

A ruszin templom melletti kis magaslatról lehet belátni az egész környező világot. A gyönyörű hegyes vidéken, északon emelkedik a a Negrovec-havas 1713 méter magassággal, tőle délkeletre az 1506 méteres Darvajka, és keletre a vidék legmagasabb hegye, az 1723 méter magas Douha (a helyiek nyelvén Sztrimba), délre a Kraszna-havas emelkedik 1552 méteres csúcsával, amelynek északi nyúlványa, a Rózsa-hegy 969 méteres magasságával egészen Kalocsa-Láz fölé hajlik. A községtől nyugatra az 1330 méteres Csapesz zárja a láthatárt. Általában a községtől délkeletre meredeken emelkednek a hegyek, míg észak-keleti irányban enyhébben, de sokkal magasabbra nyúlnak

A vidék természeti szépségein kívül sok természeti kinccsel is rendelkezik. Szénsavas források fakadnak, nagyon elterjedt az áfonya, amelyből főként lekvárt készítenek. A patakokban elterjedt a pisztráng és a galóca. A környékbeli erdők királya a medve, amely egyébként Máramaros megye ősi (és Kárpátalja megye mai) címérében is megtalálható.

Az 1940 nyarán, a Jézus Szíve búcsúra, Kalocsára látogató ruszin vendégekről a helyi sajtó a következőképp számolt be:

„A magyar nemzeti gondolat nem korlátozható a Kárpát-medencében lakó magyarságra csupán. Amióta mi itt államot alkotunk, abban minden itt lakó, bármilyen nyelvű polgár benne foglaltatik. A kárpátaljai vendégeink bele akarnak kapcsolódni a szellemi magyar közösségbe. Azért jöttek hozzánk, ne csupán a magyar vendégszeretet melegségében sütkérezzenek, hanem a közös sors megérzésének, ápolásának melegségét is megérezzék, és azt hazatérve hozzátartozóik körében is elterjesszék. Azért voltak kedves vendégek, azért néztük őket olyan ősi szeretettel, megbecsüléssel, olyan igaz vonzódással., mert Jézus Szívének ünnepe rájuk is kisugározta az embertársi megbecsülés világosságát. Örültünk, hogy hallhattuk énekeiket, amellyel ennek az ünnepnek bensőségét fokozták. Örömmel láttuk testvérfalvaink népét, és ők is vittek innen bizonyára tiszta örömöket, amelyek emlékezetesek lesznek számukra”.

A vendégek kulturális műsorukkal, táncaikkal, viseletükkel teljesen belopták magukat a kalocsaiak szívébe.

A kalocsai lelkes látogatók minden fontos adatot megfigyeltek és felfedeztek a kárpátaljai testvértelepülésen: a községekben 2500 szarvasmarhát, 200 lovat és 3500 juhot tartottak. Az iskolában ruszin nyelven folyt az oktatás tizenhárom tanár vezetésével.

A mai kárpátaljai Kalocsa változatlan lélekszámú, mintegy 6000 lelkes község. A Szinevéri Nemzeti Park területén fekszik. A község azonban számtalan látnivalóval rendelkezik, akárcsak a mi városunk: A Szentlélek tiszteletére emelt görög katolikus fatemploma 1795-ben épült. Jellemzője a megkettőzött tetőzet és a tornác-sor, háromrészes harangtorony tartozik hozzá. A szovjet időszakban az ateizmus múzeuma volt, napjainkban múzeumként működik. Az Ivan Olbracht (1882–1952) emlékmúzeum. A két világháború között a községben élő kommunista cseh író Kárpátalja szerelmese volt, regényeiben és elbeszéléseiben feldolgozta a vidék történetét. A legismertebb (magyarul is olvasható) Nikola Suhaj című regényében, Kárpátalja és talán egész Európa utolsó betyárának az életét dolgozta fel. A valóban létező rabló történetét népi hiedelmek és varázslatok megelevenítésével, mítosszá, legendává emelte. A cselekmény olyan fantáziadús, gyönyörű mesévé vált, amelynek esztétikai értékét a metaforikus nyelvezete adja. Az 1921-ben megölt betyár és felesége Erľika sírja a régi temetőben látható A Sztare szelo (Ófalu) a verhovinai építészetet és életmódot bemutató skanzen. A jellegzetes kárpátaljai faépületek mellett egy egykori magyar csendőrőrs is megtekinthető. A keskeny nyomtávú vasúti múzeum, Ukrajna egyetlen keskeny nyomtávú vasutat bemutató múzeuma a Sztare szelo skanzen területén. A kiállított járművek többsége az 1950-es évektől az 1970-es évekig az Alsó-kalocsai Keskeny Nyomtávolságú Vasútnál működött. Az Árpád-vonal múzeum a Talabor partján, Alsókalocsa déli részén az Árpád-vonal fennmaradt betonfedezékeiben berendezett kiállítás, amelyben a völgyzárakban alkalmazott egyes műszaki akadályokat is bemutatnak. A Stájer-bunker, a második világháború után a szovjet rendszer ellen harcoló és az UPA-val együttműködő alsó-kalocsai ellenállók föld alatti álcázott fedezéke, mely az Alsókalocsa feletti hegyekben található. A Régi iskola, az egykori magyar királyi állami népiskola épületében kialakított magánmúzeum, amelyben az 1950-es évektől az 1980-as évekig mutatja be az alsókalocsai szovjet oktatás emlékeit. A Cseh iskola, a régi iskola melletti épületben kialakított kiállítóhely, ahol az 1920-as, 1930-as évek alsókalocsai csehszlovák oktatását mutatják be.

A XXI. században, a világra nyitott korszakban, az európai közös kultúra és hagyomány nevében talán érdemes lenne a régi testvértelepülési kapcsolatokat feleleveníteni.



Fontosabb irodalom:

Erdős József. Testvérközségeink. Kalocsai Néplap 53 (1939) 41, p. 2-3

Mezei László: Elfelejtett testvérközségeink Kalocsai Néplap 85 (1997) 26, p. 4

Nagykalocsa, Kiska-locsa. Kalocsai Néplap 53 (1939) 17, p. 1

A ruszinok Kalocsán. Kalocsai Néplap 54 (1940) 23, p. 4

Ruszin testvérközségeink ifjúsága városunkban. Kalocsai Néplap 54 (1940) 19, p. 1


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás