A mottó: „A Vízöntő kedveli a formabontót, rajong az újdonságokért. Lázad a régimódi életstílus ellen. Művészi érzéke erős, ami meglátszik öltözékén is. Ritkán találkozunk olyan vízöntővel, aki szokványosan öltözködik, szeret különbözni a környezetétől, nem adja alább, nem akarja sodortatni magát a tömeggel”

Ugye mondanom sem kell, hogy vízöntő vagyok. Különc, önfelű, ironikus. Tessék engem így elfogadni.

A gondolat: utálom a divatot. Persze, alapjáraton imádom, és megőrülök, ha utamba kerül egy butik, de most utálom. Ugyanis ismét össze kellett pakolnom a szekrényemben, s rájöttem, bizony rengeteg ruhát ki kell selejteznem. Rossz, mert várom, hogy újra divatba jöjjön egy-egy drágább darabom, majd ha méltóztatnak a fashion designerek ismét visszanyúlni a régi formákhoz, tuti, hogy lesz egy olyan újítás, egy újabb varrás, ami miatt az én kis ruhámat ki fogják nézni…

Ilyenkor mindig fáj a szívem. Biztosan vannak az olvasók között ilyen kaliberű emberek, mint én, akik szekrényében olyan darabok találhatóak meg, melyek láttán egy divatikon sikítva menekülne vissza a New York-i Divathét kifutójára. Emlékeznek még, mikor mindenki melegítőben járt mindenhova? Iskola, munkahely. Elviselhető volt, ha az ember legalább egy melegítőfelsőt csempészett az aznapi ruhái közé. Aztán jöttek a répagatyák, melyeket előszeretettel hordtak a fiatalok, s nem annyira fiatalok is sportcipővel. Ez abban az időben szintén atomtrendi volt, ma azonban csak jókat kacarászunk a családi archívumból ránk maradt fotókon. Hihetetlen, de megint a répagatya kort éljük, ám semmi sem ugyanaz. Most éppen az alacsony derekú a menő, amit csőfarmer néven illetnek (bár anyukám idejében is volt ilyen elnevezés), így természetes, hogy mindenki derülne, ha a rég lejárt magas derekú fajtában jelennék meg a társaságban.

Aztán ott voltak az ingek. Nekem is volt jópár, és most, hogy újra felpróbáltam őket, fel kellett tennem magamnak a kérdést: te hordtad ezeket? És mit hittél? Jól nézel ki bennük? Persze, biztos jó volt, mert akkor mindenki ilyenekben volt divatos.

Számtalan ilyen példát említhetnék még, pedig csak szerény 18 év van a hátam mögött. Nem is ficánkolok. Annyit még, hogy mostanság egyszerűen nem tudom eldönteni, mi számít divatosnak. Ha a mindenhol kapható citrom, lila vagy fűzöld színeket öltöm magamra, beleolvadok a tömegbe. Ha változtatok, nagyon kitűnök. Inkább az egyedi, mint a tömegáru. Kedves vízöntő társaim, akinek nem tetszik, ne nézzen ránk! A megjegyzéseket pedig csak halkan, ha kérhetem…