Koudela Géza, Kalocsa hírneves egyházzenésze

2018.05.24 14:08    |    Bikfalvi Géza  

Kalocsán, 1894. március 25-én, húsvét vasárnap hajnalán született, mint szüleinek hetedik gyermeke. Az egyházi zene szeretetét már a szülői házban magába szívta. Rajongásig szeretett édesanyja a buzgó vallásosságnak élő példaképe volt, édesapja, Koudela János (1855–1942) 48 éven át aktív tagja a kalocsai székesegyház zenekarának. Harmadikos gimnazistaként komponálta első egyházzenei alkotását: a négyszólamú vegyeskarra írt Veni Sanctét. Ezzel nyitotta meg egyházi kompozícióinak hosszú sorát. A következő évben bővült a kis komponista zenei palettája és most már nyolcszólamú vegyes karra komponált egy Ave Mariát, és a zenekarra írt Szent Tamás himnusza pedig már teljesen kiérlelt alkotás, ettől kezdve zeneszerzői vénája egyenes vonalban ívelt egyre feljebb.

A zenei érdeklődése és tehetsége elsöprő erejű, mint a tanítóképző gyakorló elemijének tanulója, a kántor jelöltek orgonaóráira szökött be játék helyett, és boldogsága határtalan, amikor a zenetanár, a hanyag tanítójelöltek megleckéztetésére a kisfiút ültette fel az orgonapadra, hogy játszón a képző öreg orgonáján. Így kezdődött az a művészi élet, amelynek kifejlődésére rányomta bélyegét szülővárosának kultúrája. A kalocsai jezsuita rendház egyik lakója: Hennig Alajos, Liszt Ferenc unokaöccse. Kalocsán még frissek az emlékek Liszt gyakori látogatásairól Havnald bíborosnál. A főszékesegyház karnagya, a Koudela-család kalocsai letelepítője, a jövendő zeneművész atyai pártfogója, oktatója, mestere: Sztára József, Liszt Ferenc hűséges tanítványa, bizalmas jóbarátja.

A VIII. osztályt, már mint szeminarista, kékreverendás kispap végezte, az érettségi után, a budapesti Tudományegyetemen, de a Központi Papnevelő Intézet ígéretes, szép reményekkel kecsegtető növendékeként folytatta a tanulást. A fővárosi tartózkodás módot nyújtott és adott zenei tanulmányai folytatására. 1917. október 19-én, szülővárosában szentelték pappá, ahol október 25-én mutatta be a primiciáját. A mise zenei részében, a kóruson felhangoztak Liszt első, férfikarra írt miséjének hangjai, amelynek partitúráját még gimnazista korában találta meg a kollégium énektárában Az első felajánlást saját szerzeményű Suscipéje kísérte.

Teljes szívvel, nagy odaadással kezdte meg lelkipásztori működését a Tisza menti Moholon. Csakhamar a község kulturális életének vezetője és irányítója lett. Amikor 1919 februárjában látogatóban járt szülővárosában, az érseke kinevezte a kalocsai főszékesegyház karnagyává. Visszament elbúcsúzni kedves híveitől, közben megváltozott a politikai helyzet, a szerb megszállás, a határok lezárása folytán, Bácskában rekedt. Főként Szabadkán tanított hittant, majd amikor elcsendesedett a kommün forrongása, visszakerült Kalocsára. Ahonnan rövid pedagógiai működés után, Csernoch hercegprímás – korábbi kalocsai érsek – hívó szava az esztergomi egyházmegyébe szólította. A szolgálatát Budapesten végezte, először hittanár a Rákóczi-kollégiumban 1920 és 1925 között, majd 1925-től a pesti Szent Imre-kollégium prefektusa.

Egyházzenei munkájának elismeréseként 1927-ben kinevezték egyetemi egyházzenei igazgatónak, majd ösztöndíjat kapott a Collegium Hungaricumba, amely a bécsi, berlini és kölni egyházzenei kongresszusokon való részvétel után, kétévi római tanulmányi időt tett lehetővé számára. Itt zenetörténeti kutatásokat végzett Liszt Ferenc római tartózkodásáról, a XV.-XVI. század magyar-olasz zenei kapcsolatairól, a régi magyar zsinatok egyházzenei intézkedéseiről és a római rítusnak Magyarországba való behozataláról. A Conservatorio di S. Cecílián elvégezte Respighi művész-továbbképző kurzusát, hospitált a Pontificia Scuola Superiore di Musica Sacrán, valamint szerepelt az olasz Szent Imre jubileumi ünnepségeken, előkészítőt folytatott egy egyházzenei törvénykönyv megírásához. Itthon, ez alatt megvalósult Liszt egykori terve, a Zeneművészeti Főiskolán megnyílt az egyházzenei fakultás, ahol a hazatérése után, mint előadó katedrához jutott, 1925 és 1939 között főiskolai tanárként működött.

1928-tól az Egyetemi templom zeneigazgatója, elfoglalta helyét az orgonájánál és kezébe vette a karmesteri pálcát. Az itteni működése során a templom, a korabeli főváros egyházzenéjének meghatározó tényezőjévé vált.

A kettős elfoglaltság: karmesteri pálca és főiskolai katedra mellett rengeteg más munkát vállalt. Az Országos Magyar Cecília Egyesületnek éveken át központi igazgatója, majd alelnöke, a Liszt Ferenc-társaságnak ügyvezető igazgatója volt. A Magyar Dalosegyesületek Országos Szövetsége munkája elismeréséül tiszteletbeli országos karnagyává választotta. Egészen kivételes az a népszerűség, amelyet, mint a nagyobb jelentőségű hazai és külföldi események rádióközvetítésének bemondójaként ért el. A rádiótól egy alkalommal karácsonyi üzenetet kértek tőle, amely így szólt: „Azt üzenem, ami a magyar pap és a magyar muzsikus szíve dobogása: Hinni és dolgozni! Hinni a fényben a sötétség, a melegségben a dermedtség, a szeretetben a gyűlölség, a fölkelésben az elesettség, az életre támadásban az összeomlottság dacára! Földre tiportan is hinni szárnyainkban, megraboltan is hinni gazdagságunkban, koldussoron is hinni királyi lelkünkben és keresztre verten is hinni istenfiúságunkban! S aztán erre a hitre rátenni mindennapos áldozatként izmunkat, vérünket, verejtékünket, lelkünket, életünket! Hinni és dolgozni keményen, kitartóan, dacosan, a vértanúk fanatizmusával és nagy lélek áldozatával!”. Utolsó rádiós fellépésén, 1939 húsvétján a Kispapok Kórusát vezényelte.

Koudela Géza lett Liszt születésének 125. és halálának 50. évfordulója alkalmával meghirdetett: Liszt-emlékév egyik leglelkesebb támogatója. 1935. október 21-én kezdődtek a világraszóló ünnepségek, szakadatlanul és fáradhatatlanul dolgozott, hogy az emlékévben méltón ünnepelje a nemzet nagy fiát. A Liszt Ferenc-év küszöbén a nagymester halálának negyvenkilencedik évfordulóján írta fogadalomszerű szavait, „Hazánk nagy fiához, a bayreuthi sír foglyához” intézve: „Megvallottal minket – Megváltunk Téged! Az egész világ látni és hallani fogja, hogy hűségedet hűséggel hálálja meg a dicső magyar nemzet.”

Számos cikkel és tanulmánnyal gazdagította a magyar Liszt-irodalmat és fejlesztette tovább a magyar Liszt-kultuszt. Ezekben mélyenszántó gondolatmenetben tárgyalta Liszt vallásos és egyházi zenéjét: Liszt Ferenc és a szent muzsika.(A Zene,1936.), Liszt vallásos és egyházi zenéje (Muzsika,1929.), elemezte, magyarázta Liszt idevonatkozó műveit, mint a Krisztus oratóriumot (A Zene 1933,1936.), a Szent Erzsébet-legendát (A Zene 1931), a Missa choralist és az Esztergomi misét (A Zene, 1936.). Több összefoglaló Liszt-cikke jelent meg, amelyekben minden oldalról megvilágította a neves mestert: Liszt Ferenc hármas arca: művész, ember és magyar (Katolikus Szemle, 1934.), Liszt Ferenc hármas élete. Ismeretterjesztő írásokkal népszerűsítette Lisztet az emlékév előtt és alatt: Liszt Ferenc hazatér (Rádió-élet, 1935.), A Liszt emlékév küszöbén (Rádióélet, 1935.), A Magyar Liszt-Emlékév értéke (Rádióélet, 1935.), Liszt Ferenc éve (Budapesti Hírlap, 1935.), Liszt Ferenc-emlékév (Élet, 1935.), Liszt Ferenc-emlékév (Magyar Muzsika, 1935.) Liszt életének magyar kapcsolatait kutatta: Liszt és páter Hennig (Muzsika, 1929.). Megjelenítő erővel, gyönyörű írásművészettel számolt be a Liszt-év egyes eseményeiről: Mégis voltunk Doborjánban (Rádióélet, 1936.).

A zenei munkásságát a tanulmányai alatt és később is töretlenül folytatta: teológus korában komponálta az Ecce Sacerdos kórusművét, pappá szentelésének évében írta meg a magyar szövegű Palicsi Misejét vegyeskarra orgonával. IV. Károly király halálakor komponálta a megrázó erejű Requiemjét. Szintén 1922-ben, a gyermekkori emlékek hatására, komponálta meg nagyzenekarra és énekkarra Ünnepi Nagymiséjét, a Nagyboldogasszony tiszteletére. Ugyanebben az évben készült el a férfikari Missa Solemnis, majd egymás után születtek meg a hatalmas erejű zsoltárai. 1930-ban a Szent Imre év alkalmával szerezte az ünnep egyik antifónáját és feldolgozta a magyar szövegű, régi Szent Imre népénekeket.

Mint muzsikusnak Liszt az ideálja, mint papnak, Prohászka az eszményképe. Az Egyetemi templomban mindig Koudela orgonajátéka vezette be Prohászka beszédeit, általában előre megbeszélték a zenei hátteret. Prohászka halála napján – 1927. április 1-én –, a Titanic-korált kérte: „Közelebb hozzád Istenem, közelebb!” mintha megérezte volna, hogy már csak pár óra, és az angyalokkal együtt énekel.

A tengernyi munkája ellenére rendszeresen szakított időt arra, hogy felkeresse szülővárosát, élénken érdeklődött a helyi hírek és események iránt.

Nyomtatásban megjelent művei: A magyar muzsika könyve (Bp., 1936), Magyar cantuale. Egyházi karénekeskönyv. (Szerk. Bárdos Lajossal, Kertész Gyulával) (Bp., 1935), Liszt Ferenc. (Bp., 1936), Dicsértessék! Ima- és énekeskönyv. (Bp., 1943).

A roppant sok, nagy erőfeszítéssel járó munka kikezdte az egészségét, csak hosszas rábeszélés után ment el pihenni. A mátraverebélyi magányban testi-lelki erőt gyűjtött az Eucharisztikus Kongresszuson rá váró feladatokhoz, akkor sújtott le a végzetes baj. 1937. szeptember 4-én, délután három órakor még a készülő kongresszusi himnuszt – Győzelemről énekeljen…, amit a következő évben a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos himnuszaként félmilliónyi tömeg énekelte – zongorázta édesanyjának, de pár órával később már eszméletlenül feküdt a kórházi ágyon a budai Irgalmasok-kórházában. Itt rövid ideig ápolták, majd átszállították dr. Boross professzor klinikájára, a II. sz. belgyógyászati klinikára. Orvosainak tudománya még megmentette egy időre az élet számára. Pár hét múlva már fenn járt, sorban felkereste régi munkahelyeit, mindenki úgy látta, hogy a megrokkant testbe visszatér az erő, csak a közvetlen hozzátartozók tudták, hogy egy utolsó, közel két évig tartó lelkigyakorlat vette itt kezdetét. 1939. július 21-én, Budapesten elhunyt, sírja a budapesti Farkasréti temetőben található, sírfelirata: „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat...”

Irodalom:

Geszler Ödön: Koudela Géza életrajza. A Zene 21 (1939) 11, p. 168-172

Horusitzky Zoltán: Liszt apostola: Koudela Géza. A Zene 21 (1939) 11, p. 174-176

Kemenes Frigyes: Koudela Géza, az Egyház muzsikusa. A Zene 21 (1939) 11, p. 172-174

Koudela Géza. Kalocsai Néplap 11 (1999), 41, p. 4.

Koudela Géza. A Farkasréti Temető 2. Budapesti Negyed (2003) 41, p.359

Pénteken temetik Koudela Gézát. Magyar Nemzet 1939. június 23. p. 13



Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás