Koudela Géza, Kalocsa hírneves egyházzenésze

2018.05.24 14:08    |    Bikfalvi Géza  

Kalocsán, 1894. március 25-én, húsvét vasárnap hajnalán született, mint szüleinek hetedik gyermeke. Az egyházi zene szeretetét már a szülői házban magába szívta. Rajongásig szeretett édesanyja a buzgó vallásosságnak élő példaképe volt, édesapja, Koudela János (1855–1942) 48 éven át aktív tagja a kalocsai székesegyház zenekarának. Harmadikos gimnazistaként komponálta első egyházzenei alkotását: a négyszólamú vegyeskarra írt Veni Sanctét. Ezzel nyitotta meg egyházi kompozícióinak hosszú sorát. A következő évben bővült a kis komponista zenei palettája és most már nyolcszólamú vegyes karra komponált egy Ave Mariát, és a zenekarra írt Szent Tamás himnusza pedig már teljesen kiérlelt alkotás, ettől kezdve zeneszerzői vénája egyenes vonalban ívelt egyre feljebb.

A zenei érdeklődése és tehetsége elsöprő erejű, mint a tanítóképző gyakorló elemijének tanulója, a kántor jelöltek orgonaóráira szökött be játék helyett, és boldogsága határtalan, amikor a zenetanár, a hanyag tanítójelöltek megleckéztetésére a kisfiút ültette fel az orgonapadra, hogy játszón a képző öreg orgonáján. Így kezdődött az a művészi élet, amelynek kifejlődésére rányomta bélyegét szülővárosának kultúrája. A kalocsai jezsuita rendház egyik lakója: Hennig Alajos, Liszt Ferenc unokaöccse. Kalocsán még frissek az emlékek Liszt gyakori látogatásairól Havnald bíborosnál. A főszékesegyház karnagya, a Koudela-család kalocsai letelepítője, a jövendő zeneművész atyai pártfogója, oktatója, mestere: Sztára József, Liszt Ferenc hűséges tanítványa, bizalmas jóbarátja.

A VIII. osztályt, már mint szeminarista, kékreverendás kispap végezte, az érettségi után, a budapesti Tudományegyetemen, de a Központi Papnevelő Intézet ígéretes, szép reményekkel kecsegtető növendékeként folytatta a tanulást. A fővárosi tartózkodás módot nyújtott és adott zenei tanulmányai folytatására. 1917. október 19-én, szülővárosában szentelték pappá, ahol október 25-én mutatta be a primiciáját. A mise zenei részében, a kóruson felhangoztak Liszt első, férfikarra írt miséjének hangjai, amelynek partitúráját még gimnazista korában találta meg a kollégium énektárában Az első felajánlást saját szerzeményű Suscipéje kísérte.

Teljes szívvel, nagy odaadással kezdte meg lelkipásztori működését a Tisza menti Moholon. Csakhamar a község kulturális életének vezetője és irányítója lett. Amikor 1919 februárjában látogatóban járt szülővárosában, az érseke kinevezte a kalocsai főszékesegyház karnagyává. Visszament elbúcsúzni kedves híveitől, közben megváltozott a politikai helyzet, a szerb megszállás, a határok lezárása folytán, Bácskában rekedt. Főként Szabadkán tanított hittant, majd amikor elcsendesedett a kommün forrongása, visszakerült Kalocsára. Ahonnan rövid pedagógiai működés után, Csernoch hercegprímás – korábbi kalocsai érsek – hívó szava az esztergomi egyházmegyébe szólította. A szolgálatát Budapesten végezte, először hittanár a Rákóczi-kollégiumban 1920 és 1925 között, majd 1925-től a pesti Szent Imre-kollégium prefektusa.

Egyházzenei munkájának elismeréseként 1927-ben kinevezték egyetemi egyházzenei igazgatónak, majd ösztöndíjat kapott a Collegium Hungaricumba, amely a bécsi, berlini és kölni egyházzenei kongresszusokon való részvétel után, kétévi római tanulmányi időt tett lehetővé számára. Itt zenetörténeti kutatásokat végzett Liszt Ferenc római tartózkodásáról, a XV.-XVI. század magyar-olasz zenei kapcsolatairól, a régi magyar zsinatok egyházzenei intézkedéseiről és a római rítusnak Magyarországba való behozataláról. A Conservatorio di S. Cecílián elvégezte Respighi művész-továbbképző kurzusát, hospitált a Pontificia Scuola Superiore di Musica Sacrán, valamint szerepelt az olasz Szent Imre jubileumi ünnepségeken, előkészítőt folytatott egy egyházzenei törvénykönyv megírásához. Itthon, ez alatt megvalósult Liszt egykori terve, a Zeneművészeti Főiskolán megnyílt az egyházzenei fakultás, ahol a hazatérése után, mint előadó katedrához jutott, 1925 és 1939 között főiskolai tanárként működött.

1928-tól az Egyetemi templom zeneigazgatója, elfoglalta helyét az orgonájánál és kezébe vette a karmesteri pálcát. Az itteni működése során a templom, a korabeli főváros egyházzenéjének meghatározó tényezőjévé vált.

A kettős elfoglaltság: karmesteri pálca és főiskolai katedra mellett rengeteg más munkát vállalt. Az Országos Magyar Cecília Egyesületnek éveken át központi igazgatója, majd alelnöke, a Liszt Ferenc-társaságnak ügyvezető igazgatója volt. A Magyar Dalosegyesületek Országos Szövetsége munkája elismeréséül tiszteletbeli országos karnagyává választotta. Egészen kivételes az a népszerűség, amelyet, mint a nagyobb jelentőségű hazai és külföldi események rádióközvetítésének bemondójaként ért el. A rádiótól egy alkalommal karácsonyi üzenetet kértek tőle, amely így szólt: „Azt üzenem, ami a magyar pap és a magyar muzsikus szíve dobogása: Hinni és dolgozni! Hinni a fényben a sötétség, a melegségben a dermedtség, a szeretetben a gyűlölség, a fölkelésben az elesettség, az életre támadásban az összeomlottság dacára! Földre tiportan is hinni szárnyainkban, megraboltan is hinni gazdagságunkban, koldussoron is hinni királyi lelkünkben és keresztre verten is hinni istenfiúságunkban! S aztán erre a hitre rátenni mindennapos áldozatként izmunkat, vérünket, verejtékünket, lelkünket, életünket! Hinni és dolgozni keményen, kitartóan, dacosan, a vértanúk fanatizmusával és nagy lélek áldozatával!”. Utolsó rádiós fellépésén, 1939 húsvétján a Kispapok Kórusát vezényelte.

Koudela Géza lett Liszt születésének 125. és halálának 50. évfordulója alkalmával meghirdetett: Liszt-emlékév egyik leglelkesebb támogatója. 1935. október 21-én kezdődtek a világraszóló ünnepségek, szakadatlanul és fáradhatatlanul dolgozott, hogy az emlékévben méltón ünnepelje a nemzet nagy fiát. A Liszt Ferenc-év küszöbén a nagymester halálának negyvenkilencedik évfordulóján írta fogadalomszerű szavait, „Hazánk nagy fiához, a bayreuthi sír foglyához” intézve: „Megvallottal minket – Megváltunk Téged! Az egész világ látni és hallani fogja, hogy hűségedet hűséggel hálálja meg a dicső magyar nemzet.”

Számos cikkel és tanulmánnyal gazdagította a magyar Liszt-irodalmat és fejlesztette tovább a magyar Liszt-kultuszt. Ezekben mélyenszántó gondolatmenetben tárgyalta Liszt vallásos és egyházi zenéjét: Liszt Ferenc és a szent muzsika.(A Zene,1936.), Liszt vallásos és egyházi zenéje (Muzsika,1929.), elemezte, magyarázta Liszt idevonatkozó műveit, mint a Krisztus oratóriumot (A Zene 1933,1936.), a Szent Erzsébet-legendát (A Zene 1931), a Missa choralist és az Esztergomi misét (A Zene, 1936.). Több összefoglaló Liszt-cikke jelent meg, amelyekben minden oldalról megvilágította a neves mestert: Liszt Ferenc hármas arca: művész, ember és magyar (Katolikus Szemle, 1934.), Liszt Ferenc hármas élete. Ismeretterjesztő írásokkal népszerűsítette Lisztet az emlékév előtt és alatt: Liszt Ferenc hazatér (Rádió-élet, 1935.), A Liszt emlékév küszöbén (Rádióélet, 1935.), A Magyar Liszt-Emlékév értéke (Rádióélet, 1935.), Liszt Ferenc éve (Budapesti Hírlap, 1935.), Liszt Ferenc-emlékév (Élet, 1935.), Liszt Ferenc-emlékév (Magyar Muzsika, 1935.) Liszt életének magyar kapcsolatait kutatta: Liszt és páter Hennig (Muzsika, 1929.). Megjelenítő erővel, gyönyörű írásművészettel számolt be a Liszt-év egyes eseményeiről: Mégis voltunk Doborjánban (Rádióélet, 1936.).

A zenei munkásságát a tanulmányai alatt és később is töretlenül folytatta: teológus korában komponálta az Ecce Sacerdos kórusművét, pappá szentelésének évében írta meg a magyar szövegű Palicsi Misejét vegyeskarra orgonával. IV. Károly király halálakor komponálta a megrázó erejű Requiemjét. Szintén 1922-ben, a gyermekkori emlékek hatására, komponálta meg nagyzenekarra és énekkarra Ünnepi Nagymiséjét, a Nagyboldogasszony tiszteletére. Ugyanebben az évben készült el a férfikari Missa Solemnis, majd egymás után születtek meg a hatalmas erejű zsoltárai. 1930-ban a Szent Imre év alkalmával szerezte az ünnep egyik antifónáját és feldolgozta a magyar szövegű, régi Szent Imre népénekeket.

Mint muzsikusnak Liszt az ideálja, mint papnak, Prohászka az eszményképe. Az Egyetemi templomban mindig Koudela orgonajátéka vezette be Prohászka beszédeit, általában előre megbeszélték a zenei hátteret. Prohászka halála napján – 1927. április 1-én –, a Titanic-korált kérte: „Közelebb hozzád Istenem, közelebb!” mintha megérezte volna, hogy már csak pár óra, és az angyalokkal együtt énekel.

A tengernyi munkája ellenére rendszeresen szakított időt arra, hogy felkeresse szülővárosát, élénken érdeklődött a helyi hírek és események iránt.

Nyomtatásban megjelent művei: A magyar muzsika könyve (Bp., 1936), Magyar cantuale. Egyházi karénekeskönyv. (Szerk. Bárdos Lajossal, Kertész Gyulával) (Bp., 1935), Liszt Ferenc. (Bp., 1936), Dicsértessék! Ima- és énekeskönyv. (Bp., 1943).

A roppant sok, nagy erőfeszítéssel járó munka kikezdte az egészségét, csak hosszas rábeszélés után ment el pihenni. A mátraverebélyi magányban testi-lelki erőt gyűjtött az Eucharisztikus Kongresszuson rá váró feladatokhoz, akkor sújtott le a végzetes baj. 1937. szeptember 4-én, délután három órakor még a készülő kongresszusi himnuszt – Győzelemről énekeljen…, amit a következő évben a budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus hivatalos himnuszaként félmilliónyi tömeg énekelte – zongorázta édesanyjának, de pár órával később már eszméletlenül feküdt a kórházi ágyon a budai Irgalmasok-kórházában. Itt rövid ideig ápolták, majd átszállították dr. Boross professzor klinikájára, a II. sz. belgyógyászati klinikára. Orvosainak tudománya még megmentette egy időre az élet számára. Pár hét múlva már fenn járt, sorban felkereste régi munkahelyeit, mindenki úgy látta, hogy a megrokkant testbe visszatér az erő, csak a közvetlen hozzátartozók tudták, hogy egy utolsó, közel két évig tartó lelkigyakorlat vette itt kezdetét. 1939. július 21-én, Budapesten elhunyt, sírja a budapesti Farkasréti temetőben található, sírfelirata: „Győzelemről énekeljen Napkelet és Napnyugat...”

Irodalom:

Geszler Ödön: Koudela Géza életrajza. A Zene 21 (1939) 11, p. 168-172

Horusitzky Zoltán: Liszt apostola: Koudela Géza. A Zene 21 (1939) 11, p. 174-176

Kemenes Frigyes: Koudela Géza, az Egyház muzsikusa. A Zene 21 (1939) 11, p. 172-174

Koudela Géza. Kalocsai Néplap 11 (1999), 41, p. 4.

Koudela Géza. A Farkasréti Temető 2. Budapesti Negyed (2003) 41, p.359

Pénteken temetik Koudela Gézát. Magyar Nemzet 1939. június 23. p. 13



Publicisztika

Személyi kérdések, pályázatok és vagyonnyilatkozat napirenden

Zsebbevágó, pénzzel és vagyonnal kapcsolatos napirendek uralták a kalocsai képviselő-testület múlt...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás