Csípi a szemünket

Újságot tessék!

2009.01.30 13:11    |    Csapai Lajos  

pavilon_340Nem az őskorban volt, tehát pontosan emlékszem még azokra az időkre, amikor néha körbe kellett rohanni a várost egy-egy Népsportért, vagy akármi más lapért, ha valami eget rengető hírt tettek közzé. Akkoriban, emlékezetem szerint három utcai újságos kioszk is volt a városban: az egyik a Heller saroknál, egy gyönyörű, XIX. századbeli stílusban készült bódé. A másik, vele korban azonos, egy kaptafára készült stand az egykori Piros Arany presszó előtt állt, amit ugyancsak eltüntettek, s helyére egy műmodern kulipintyó került. A harmadik pedig – igaz, ezt később helyezték oda – a Duna áruház (most már kiírhatom, mert megszűnt) sarkánál várta a hírekre szomjazókat. Mivel rövid idő alatt bedobta a törülközőt az Eperföldön lévő hírlapárus, így jelenleg egyetlenegy kioszk működik, a Penny mellett, de vasárnap az sem. Egyik-másik élelmiszerboltban is lehet újságot vásárolni, de igen kicsi a választék, amennyiben választéknak tekintjük a kétfélét, kivéve a nagyobb élelmiszerboltok újságos standját.

Valamikor ezek a kioszkok végső menedéket jelentettek azoknak is, akiknek elfogyott a cigarettájuk, a gyújtóból a tűzkő (akkoriban hol volt még a piezo-elektromos gyújtó!), lehetett kapni rágógumit, cukrot, csokoládét, könyveket, tollakat, miegyebet. A mostani Belvárosi Kávéház vendégei szívesen elüldögéltek egy kávé és kedvenc újságuk mellett a sétálóutcai pavilonnál. Ez afféle vasárnap délelőtti rítus volt: míg otthon készült a finom ebéd, addig a teraszon a haverokkal meg lehetett beszélni a világeseményeket és végigmustrálni a járdán vonuló szebbnél szebb nőket – szóval ez a pavilon a barátságok, az információáramlás, a pletyka intézményesített központja volt egészen a múlt év végéig. Ősszel egyik napról a másikra bezárták, úgyhogy nekem speciel emiatt nem lett teljes a Verne-sorozatom, meg a tudományos dévédék sora. A hölgy, aki hétről-hétre elrakta ezeket nekem, sajnálkozva mondta: a tulaj valami mást tervez, ezért kellett bezárni a pavilont. Az én „veszteségem” talán elviselhető, de azoké, akik a sétálóutca színfoltjának tartották, komoly hiányérzetet kelt.

Megszűnt valami, ami életünk része volt.


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás