Mondom a magamét

Megvilágosodtam

2009.09.17 10:02    |    Csapai Lajos  

Ha jobban összeszámolnám, könnyen lehet, hogy a jobboldali, alapszínével tartalmilag adekvát pártbrosúra rövid, de változatos történetében legalább tíz alkalommal egész oldalnyi terjedelemben foglalkozott szerény személyemmel, beleértve a mocskolódó fizetett (?) hirdetéseket is. Bevallom, ez elégtétellel töltött el mindig, hiszen amíg velem kapcsolatban pazarolják a papírt, nem jut elég helyük arra, hogy a várossal kapcsolatos írásokkal dezinformálják fogyatkozó olvasótáborukat, akik kénytelenek egy jobboldali napilap kilenc tételes helyreigazításából értesülni, miféle hazugságokat terjesztenek Kalocsáról a helybéli ellenzék egyes tagjai.

Nagy bajban lehet egyik „kalocsai laptársunk”, amikor hosszabb fegyverszünet után újra velünk foglalkoznak, pontosabban az én egyik írásommal, amely a kalocsai „szadesz”-alapszervezet feloszlásával kapcsolatos helyzetet elemezte, előrevetítve azt a lehetséges következményt, hogy a kalocsai szervezet tagjai akár függetlenként, akár egy újonnan szervezett szabadelvű egyesület tagjaként sikerrel szállnak harcba a jövő évi helyhatósági választásokon. Sőt, megszabadulva a liberális párt országos vezetésében kitört hatalmi harc negatív, a közvéleményben ellenszenvet kiváltó terheitől, akár növelhetik népszerűségüket.

Valószínűleg ez a gondolat verte ki a biztosítékot a brosúra új megmondó emberénél, egy bizonyos „Urbán-nál”, aki – hasonlóképpen a többi zseniális zsurnalisztájukhoz – álnév mögé rejtezik félelmében, nehogy esetleg kiderüljön, valójában ki az, aki ilyen magasról ítélkezik a másképpen gondolkodókkal szemben és a judeoplutokrata-bolsevista hatalom bosszút áll rajta.(?) A továbbiakban névelőt biggyesztek a neve elé, válaszul, hogy lekezelő módon keresztnevem nélkül emlegetett. Engem speciel azzal vádol, hogy a neoliberalista elvek mellett kampányoltam, de mára megvilágosodtam. A neoliberalizmus manapság ugyan szitokszónak számít, de azt tanácsolnám az Urbánnak, hogy vegye elő a Néplap évfolyamait, s keressen benne olyan írásomat, amely tartalmát tekintve ebbe a kategóriába tartozik. Javaslom továbbá, hogy a neten üsse be a liberalizmus szót, s bizonnyal elcsodálkozik majd, hogy a szabadelvűségnek milyen sok történelmi és jelenkori változata létezik, kedve szerint válogathat közöttük.

Ha egy polgármestert ötször csont nélkül megválasztanak, előbb vagy utóbb felvetődik, hogy ez a bizalom a pártjának szól-e, vagy személy szerint neki. A nagy ellentmondások körébe tartozik, amire eddig senki nem adott értékelhető választ, ugyan miként lehet az, hogy egy keresztény városban liberálisok kapnak többséget és hatalmat. Az Urbán nyilván csak a neoliberalizmust ismeri, ezért erőlködik mindenáron, hogy a kalocsaiakat is ezzel az irányzattal kösse össze. A Kókával való kapcsolatot hozza fel erre példának, de ugyan miféle városvezető lenne az, aki nem használja ki az egy párthoz való tartozás előnyeit a városfejlesztés tempójának fenntartásához, vagy a környező közlekedési infrastruktúra építéséhez?

A helybéli ellenzék sikertelen politizálása, amely a húsz éve bukott választásokban csúcsosodik ki, annak a magatartásnak tudható be, amellyel megpróbálják annullálni, vagy maguknak betudni az elért eredményeket, sőt névtelen bejelentéseikkel ellenőrzések sokaságát szabadították a városra. Ez nem lenne baj, hiszen a folyamatos felügyelet – ha már az ellenzék nem képes rá – biztosítja a beruházások, fejlesztések, programok szabályosságát. Csak azt nem értem, hogy ha az ÁSZ nem talált hibát, akkor miért írja az Urbán, hogy „akkor jól nézünk ki!” Már nem bízik az állami ellenőrző szervekben sem? Igaz, látatlanban, hiszen mint bevallja, nem is olvasta ezeket a jelentéseket.

Az a nevetséges erőlködés, amely egy elbukott rágalmazási perrel kapcsolatban felrója, hogy pongyolán fogalmaztam, és nem írtam le, ki bukta el a pert ki ellen, megmutatja, hogy az Urbán és a hasonló szőrűek csakis a hatalom megragadásában gondolkodnak. Az persze nem zavarja, hogy állításával szemben a törvény betűje szerint sem kellett volna lemondania TGA-nak, mint ahogy nem láttuk azon az oldalon sem a lemondást, amikor az ellenzék prominens képviselője bukott el egy rágalmazási pert, ugyanazon bíróságon, ugyanazon bíró előtt dupla pénzbüntetéssel, csak ezt a brosúra elhallgatta.

Az Urbán már a 2014-es választásokra gondol, de nyilván nem feledi, hogy jövőre is lesz egy megméretés Kalocsán, amelynek végeredménye nem a pártokon, hanem az embereken múlik.


Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás