Mérföldkő

2016.08.19 10:18    |    Hirsch Zsolt  

A Néplap most egy hét szünetet tart, s hogy ne hiányozzunk annyira a jövő héten, adnék egy kis gondolkodni valót. Nem sürgős, október 2-ig ráér.

Remélem olvasóink nyitott szemmel és füllel járnak a nagyvilágban, így aztán nem Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szájából hallottak először a múlt pénteki müncheni lövöldözés körülményeiről. A miniszter szokatlan helyszínen, a szüleitől kapott családi háza közelében tartott vasárnap délelőtt sajtótájékoztatót, ahová kisfiával karján érkezett, s ahol a következőket mon-dotta volt:

„Mérföldkőhöz érkeztünk az Európában elkövetett terrortámadások tekintetében, ugyanis a pénteki aljas támadás Münchenben volt az első olyan alkalom, hogy magyar állampolgár is a halálos áldozatok között volt.”

Túl azon, hogy a müncheni ámokfutót a körülmények ismeretében én nem nevezném terroristának, főleg nem az ISIS katonájának, felhívnám a figyelmét a külügyminiszter úrnak, hogy Rafael Robertó nem az első magyar áldozata a terrortámadásoknak. Erről bárki meggyőződhet, aki beüti az internetes keresőbe a „terror magyar áldozat” keresőszavakat.

Az is érdekes, hogy nálunk a menekült által megdobált rendőr a terrorizmus áldozata, de a galgagyörki, kislétai, nagycsécsi, tiszalöki, tatár-szentgyörgyi férfiak, nők és gyerekek nem számítanak annak.

Az ember mindig azt hiszi, hogy nincs lejjebb, azonban az élet mindig rácáfol. Amit a magyar kormány a (lapzár-takor még) párizsi, nizzai, brüsszeli, ansbachi, würz-burgi terror áldozataival művel, az nettó hullarablás. Értem én, hogy most nekem félnem kéne minimum a népszavazásig, hiszen ezt sugallják a kék plakátok, a hirdetések az interneten, ezt szajkózza közszolgálatilag a rádió és a tévé két magyar-nóta vagy futballmeccs között, hiszen a veszély természetesen létező, de egy ilyen hiszterikus, gyűlölködő közegben jó lenne, ha a józan ész is kapna pár pillanatnyi figyelmet.

Azt akarják, hogy féljünk. E tekintetben a magyar kormány és az Iszlám Állam egy gyékényen árul. „For-télyos félelem igazgat.” Ha egyetlen terrortámadás se történne ezután, akkor is elérnék a céljukat, mert az aprómunkát elvégezzük mi, a pánikolók.

De kitől féljünk? A migránstól? A muszlimoktól? Miért is?

Itt Kalocsán inkább félhetnénk a depressziósoktól, a seftelőktől, a gárdistáktól, a testépítőktől, de akár táskaboltosoktól is, sorolom az okokat.

Kalocsán még nem laktam olyan helyen, ahol ne történt volna már valami szörnyűség. A Csajda utcában még a kilencvenes években egy pszichésen zavart férfi végigcsöngetett egy lépcsőházat, s aki ajtót nyitott, leszúrta, egy nyugalmazott bíró bele is halt. Amikor a Simo-nyi Jenő utcába költöztem, akkor a szemben lakó házaspárt gyilkolták meg és tüntették el. Abban a Vigadó sori lakásban, ahol felnőttem, egy gárdista elvágta a barátnője nyakát. A Tavasz utcában, nagymamám házának közelében szintén volt egy bűnügyi helyszín, oda ásta el „alkalmi barátnőjét” egy kalocsai fiatalember. A szerkesztőség helyén, ahol pedig ezt a cikket írom, azelőtt egy táskabolt működött, melynek vezetője eltette láb alól a volt szeretőjét. Akármerre járok a városban, vér és vér!

Uszítani könnyű, a tömeget főleg. A lincselést megállítani már nehezebb feladat (lsd. a közeli török példát). Szerencsére egyelőre az átlagember még nem tart itt: jól „felidegenezi” magát, majd elmegy a kínai üzletbe és vesz egy papucsot, az albánoknál kiflit, utána az arab fagyisnál nyalakodik, majd a szír orvos helyrerántja a bokáját, mert elbotlott az ócó papucban. Ilyenek ezek a muszlimok!

Engem akkor kap el a pánik, amikor eszembe jut, hogy ezekben a vérzivataros időkben nekünk ilyen külügyminiszterünk van, amilyen. Egy született diplomata.

További kellemes rettegést kívánok mindenkinek októberig, akkor pedig mehetünk szavazni, s eldönthetjük magunkról, hogy alattvalók akarunk-e lenni vagy felelős uniós állampolgárok.


Publicisztika

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás