Egy migráns naplója (1:)

Refügék

2016.10.04 16:35    |    -sch-  

Az egész úgy kezdődött, hogy Merkel asszony beinvitálta a szíreket az országába, ahol addig egészen békésen dolgozgatott a feleségem. Nem pont Kölnben, hanem egy vidéki klinikán, és hiába is mondogatta az asszony, hogy őbenne sok kárt már nem tehetnek, félteni kezdtem a kis kultúráját. Visszamenni a Szent Kereszt Kórházba persze nem volt hajlandó. Pedig mi pénzt ígértek neki! Így hát nem maradt más választás, Mohamednek kellett mennie a hegyhez.

Volt majdnem egy évem felkészülni a kiköltözésre, igyekeztem tájékozódni, mi várhat ránk odakinn a jövőben. Szerencsére pont akkoriban kezdett el a kormány is közszolgálatilag tájékoztatni minket, így kikövetkeztettem a kék plakátok alapján, hogy Németország már jól csurig lehet muszlimmal, annyian lehetnek, mint az oroszok. Elképzeltem az egyre sötétedő bajor utcákat… Ha nem akarok bajt magamnak, akkor alkalmazkodom hozzájuk, ahogy a mi kultúrkörünkben mondanák: Rómában viselkedj úgy, mint a rómaiak. Ez lett a taktikám, s ettől kezdve nem borotválkoztam többé, hadd higgyék majd azt, hogy Allah növesztette hosszúra a szakállam.

Elkezdtem lelkileg is felkészülni, s mivel nem beszélek nyelveket, a közszolgálati csatornák híradóira támaszkodtam, úgy vettem észre, azok nyújtják a legtöbb információt leendő sorstársaimról. Aztán, mivel a tévében annyit citálták, hólabdaszerűen rákaptam a Magyar Időkre (hol volt ez az újság eddig?), de hogy ne legyek teljesen egyoldalúan tájékoztatva, ellenzéki sajtót is kerestem az interneten, s rá is leltem egyre. A kurucinfón meglepő módon hasonló véleményekkel találkoztam, s ha mind a két oldal ezt mondja, csak igaz lehet! Egy magyart nem lehet csak úgy átverni! Szóval alaposan feltérképeztem szokásaikat, s ez alapján először is útitársakat kerestem magamnak, úgy hetvenvalahány társammal akartam bérelni hűtőkocsit, de nem jelentkezett senki a hirdetésemre. Soros Györgynek is írtam szinte hetente, de nem válaszolt, így rájöttem, magamnak kell előteremtenem az útravalót.

Végül is egy kevésbé tele kocsival érkeztem meg feleségemhez, már sötétedés után, s mivel a fuvarozó rögtön a kapunkban tett ki, aznap nem tudtam róla meggyőződni, hogy merre is vannak ilyenkor a migránsok. Mert sötétben minden migráns fekete!

Másnap reggel hatkor harangszóra ébredtem. Kinéztem az ablakon, merre lehet az a rengeteg ember, aki ellepte Európát. Még biztosan az erdőben lapulnak, de engem nem félemlítenek meg! Ittam még egy kupica bátorságot a hazaiból, aztán bátran bekentem a szakállam és a hajam olajjal, hogy olyan fényes legyen, mint ahogy a muszlimok-nál a képeken láttam, legyen tökéletes a mimikri. Sajnos csak fokhagymás-csilis fűszerolajat találtam, de legalább messziről megérzik a népek, hogy közülük való vagyok.

Az egyéb külcsínt tekintve sajnos nem voltam olyan jól eleresztve, mint ahogy a híradóban láttam, se iPhone-om nincs, a ruháim is a Panda Áruházból valók. De mondom, nekem Soros nem küldött egy centet se. Kicsit összemaszatoltam a ruhám, hogy látsszon, én is messziről jövök, a Nonsense hátizsákomról lekapartam a betűket, hogy csak az ENS felirat maradjon, mintha tőlük kaptam volna segélyként.

Már épp elkészültem, mire az asszony azt mondta, így ugyan ki nem jön velem az utcára, mert őt itt már ismerik. Márpedig nem fognak felismerni, mondtam, te is beöltözöl rendes migránsnak! Kicsit összeszólalkoztunk, kapott is egyet a szeme alá, kulturáltan. Lehet, nem oda kellett volna, mert amikor a gyerek halloween-i Drakula jelmezéből (mi ilyen magyar hagyományőrzők vagyunk) rögtönöztem neki egy burkát, abból épp csak a szeme helye látszott ki.

Na, de végre nekivághattunk az utcáknak.

Akármerre forgattam a fejem, sehol se láttam migránst. Mondtam a feleségemnek, vigyen oda, ahol vannak. Mint kiderült, 15 migránst telepítettek ide. Ez lesz az a kvóta, amiről hallottam! Az óvoda mellett egy kétszintes nagy ház áll, külsőre nem különbözik egyik szomszéd háztól sem, ez kapták lakhelyül. Bezzeg nekünk meg 600 eurót kell fizetni egy harmadik szinti lakásért. Egyre jobban gyűlöltem őket. Magyarországon nem volt jó nekik a menekültszállás?!

Az épület csendes. Hol vannak a férfiak? Dolgoznak az üveggyárban. Az asszonyok? Biztosan bevásárolnak. Gyerekek nincsenek? De, nézd, ott az óvodában! Csakugyan, ott szaladgáltak az udvaron a térdig érő purdék, alig látni köztük szőke fritzet. Nem értettem, mit beszéltek egymás közt németül. Milyen kicsik még és már milyen útálatosak!

A Norma felé vettük az irányt (a németek így hívják itt a Lidlit, biztos nem tudják kiejteni). Mivel láttam a híradóban, hogy a migránsok csak toronyiránt közlekednek, így átvágtunk mi is minden telken. Könnyen ment, mert itt nincsenek kerítések.

A bevásárlóközpont mellett napraforgó- és kardvirágmező. Nem hallgattam az asszony sivalkodására, keresztülvágtam a telken, csak úgy ropogtak a növények a talpam alatt. Ezt a délvidéki gazdákért! Az asszony a csadorban vagy miben szaladt utánam magyarul üvöltözve, a szeme már villámokat szórt. Már pont olyan dühös volt, ahogy a migránsokat a tévében láttam. Mondtam neki, csituljon, mert a mi kultúránkban az asszonynak hallgass a neve! Mármint a muszlimoknál, akit most játszom, értik, ugye.

És akkor megpillantottam életem első migránsait. Asszonyokat.

Jöttek vidáman trécselve, fejükön tarka kendő, virágmintás otthonka vagy micsoda, szellős nadrág, papucs, letámasztották egy oszlophoz a szatyraikat, odamentek a még talpon maradt kardvirágokhoz és egy ott talált metszőollóval szedtek maguknak egy-egy csokorral, az oszlopnál lévő perselybe bedobták a bevásárlókosárból visszakapott eurót, furcsán néztek ránk, és továbbmentek trécselve. Mi volt ez? Azt mondja a feleségem, hogy az van kiírva a járdánál oszlopra, a persely fölé, hogy „Szedd-magad”, meg hogy „Becsületkassza.”

Csak úgy zsongtak a fejemben a gondolatok. Egyrészt nem értettem, hogy itt a migránsok miért nem úgy viselkedtek, ahogy azt odahaza mondták. Másrészt ötletek zsizsegtek: mégsem fogok elvegyülni! Megy a fene ezek közé keccsölni az üveggyárba, ki tudja mikor robbantják magukra az egészet. Hanem holnap reggel, még hajnalban kijövök, amikor egy lélek se jár erre, leszedem az összes kardvirágot és egy vödörből a bolt előtt árulom 1 euro 50 centért! A magyar fifika ellen nincs orvosság! Úgy éreztem, nagyon okos vagyok. Csak ez zúgás szűnne már meg a fejemben!

Ja, persze, ezek a legyek! Ellepték a fokhagymaszagú szakállamat.




Publicisztika

A Rakétaezredre emlékeztek

A Magyar Honvédség 15. Kalocsai Légvédelmi Rakétaezrede, pontosabban a jogelődje, a Légvédelmi...

A Paks II. projektről kapott tájékoztatást a Magyarországi nemzetiségek bizottsága

A Magyarországi nemzetiségek bizottsága 2018. november 6-án kihelyezett ülést tartott Pakson,...

ARCHÍVUM

Kalocsai Néplap Online Kalocsai Néplap KaloPress Nyomda Nagyítás Nyomtatás